Így vezette Isten Busch Péter református lelkészt a hit kalandos útján! Megrendítő történet arról, hogy Isten hogyan használta fel két fuldokló kamasz Tiszából való kimentését Péter életében arra,hogy igent mondjon a lelkészi hivatásra.
A Grace & Peace podcastben lelkészeket, református felekezetű ismert embereket, protestáns szervezésű eseményeket és különleges élettörténeteket hozunk elétek. Busch Péter református lelkipásztor, a tamási gyülekezet lelkésze volt az első vendégünk.
A beszélgetés elején egy gyerekkori emlékét idézte fel Busch Péter, akinek kalandosan kezdődött a hittel való megismerkedése: „Rohantam végig a folyosón és neki szaladtam egy néninek, illetve a könyökét lefejeltem… Megfordult és rám ripakodott:
„Inkább a Jézus Krisztus útján rohangálnál!”
Mentem hazafelé és néztem az utca neveket, de láttam, hogy nincs olyan, hogy Jézus Krisztus útja, úgyhogy egy hét múlva pénteken ugyanott volt a néni és megkérdeztem,
mi ez a Jézus Krisztus útja? Erre azt válaszolta: „Gyere hittanórára, megmutatom!”
Bár nem volt megkeresztelve, szülei nem ellenezték azt a vágyát, hogy hittanra járjon. Az alkalmakra így emlékezett vissza: „Mindent ott kaptam. Azóta is abból élek. Ezen a legeslegelső evangélikus hittanórán minden megtörtént, ami az üdvösséghez kell.
Én nem tudom, mi történt ott velem, de a szívembe fogadtam Jézust. Olyan semmihez nem fogható élmény volt, ami azóta is meghatároz.”
Később mégis volt olyan időszak, amikor nem látogatta ezeket a hittanokat: „a hit egy bizalomjáték: hátradőlök és Isten elkap. Van egy nagy élményem nagyon kicsi koromból, hogy ülök egy parkban, és rájövök, hogy mindez valahogyan Istentől van. Azóta tudom, ahogyan Kálvin is mondja: „a teremtett világ Isten dicsőségének a színpada”. Én ezt nem tudtam ilyen szépen akkor megfogalmazni, csak azt láttam, hogy fölfoghatatlanul sok minden történik és a megtérésemmel ezek elkezdtek bent is történni. Újjá születik az ember, elkezd élni a lélek, csomó minden történik benne. Majd meghalnak az ember nagyszülei. (…) Nagyon közel álltak hozzám és ez a törés a bizalomjátékot törte össze. Elkezdtem nem bízni Istenben. Mi lehet vajon a nagyszüleimmel, hol vannak ők? Volt élénk vita is gyerekek között – evangélikus, katolikus hittanra járók között -, hogy szabad-e a imádkozni a halottakért. Mondtam, hogy nem érdekel, hogy szabad-e, én akkor is fogok… Ez a folyamat mélyült. Ráadásul a hittan nem volt menő. Focizni, cselgáncsozni menő, még légpuskával célbalőni is az, de hittanra járni péntek délután, amikor mindenki más szabadul az iskolából… Nem közösítettek ki sose, de ott voltam a határán.”
Sok mindent csinált életében, például regényt is írt mielőtt református lelkipásztor lett. Ennek folyamatról a következőket mondta: „Megnyertem egy országos pályázatot, megjelent a könyv. Nagyon régóta író szerettem volna lenni, de ekkor egy szombati nap reggelén azon gondolkoztam, hogy lehet nem kelek fel inkább a délutáni könyvbemutatóra. Ez az egész semmi. Ez értelmetlen, hulladék, szemét… Ezért szenvedtem? Ezért kínlódtam, feladva minden?”
Őszintén elmondta, hogy az irodalom és az írók bálványként jelentek meg az életében. „Nagyon autonóm dolognak képzeltem, ami jobban tudja az igazságot bármi másnál. Ott voltak persze akkor már a református lelkészi attitűdök, csak még nem találtak helyére a dolgaim. Ezért az irodalmat képzeltem a legmagasabb polcnak, ami majd értelmet ad az életemnek. Az egyik kirakatot teljesen telerakták a regényemmel, és néztem, hogy ezért? Kicsit sem olyan volt mint képzeltem. Azt gondoltam, hogy majd egy balatoni villában ülök, lágyan lengedezik a szellő és írok valamit. Nagyon nem volt a valósághoz közelítő elképzelés.”
Diplomát szerzett, majd az írói álmok után egy pékségben dolgozott, azt követően pedig beteghordóként is, amiben igazán megtalálta a számításait, mígnem egy sérülés miatt nem folytathatta tovább, de már nem volt annyira talajvesztett, újból kereste Istent: „Nagyon boldog voltam, nagyon szerettem azt a munkahelyet. Akkor már az Újszegedi Református Gyülekezetnek voltam tagja, addigra visszatértem, hála az Úrnak. Visszahívott magához.”
Később mesélt arról az eseményről, amely megváltoztatta az életét és kijelölte előtte a hivatását. Nem volt könnyű, mert előző nap egy 24-órás ügyelet újraélesztéssel zárult, ahol végül elhunyt az illető, ez pedig értelemszerűen megviselte: „a klinikáról szinte egyből a Tisza-partra mentem. Még a horgászat elején láttam két kamasz fiút, akik a víz szélén játszanak, bunyóznak. Nem volt konfliktus, de próbálgatták egymás erejét. Emlékszem, hogy csalit akartam cserélni, vagy valami miatt lehajoltam és, amikor felnéztem, ez a két fiú sodródott befelé a híd lába felé. A szegedi Laposról beszélünk, ahol elég sokan szoktak fürdeni. Akkor is volt pár ember, akiknek kiabáltam, hogy segítsenek, de elfutottak. Ekkor láttam egy kezet elsüllyedni, és azt gondoltam, hogy nem fogok még egy embert hagyni meghalni. Bár nem nagyon tudok úszni, de úgy voltam vele, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy találkozom Jézussal…”
Hogy megmenekült-e a két fiú és közben hogyan szólította meg Pétert Isten a teljes adásból megtudhatjátok! Iratkozzatok fel a 777 YouTube-csatornájára, melyet IDE kattintva megtaláltok!
hirdetés
