Hányszor lett volna már könnyebb feladni, amikor épp nagyon nehéz úton vezetett lelkileg Isten? Hányszor estem már össze emberileg Isten előtt? És valahogy mindig talpra állít, újra és újra felemel a keresztút során, megmutatva kegyelmének erejét. Az alábbiakban bátorító szavakat találtok, hogyha éppen feladnátok, tudjátok: Isten kegyelme megtart minden vész idején!
Van egy döntés az életemben, amit bár Istennel hoztam meg, mégis nagyon küzdelmes volt elfogadni annak következményeit. Néhány napja újra előjöttek ennek kapcsán bennem kérdések, érzések, küzdelmek és teljesen emberi módon azt éreztem, hogy Jézussal együtt imádkozunk az Atyához, hogy legyen úgy, ahogy Ő szeretné. Persze, közel sem egy kereszthalál elfogadása szintű a kérdés, döntés, de érzelmileg eléggé megérintett.
Mondtam az Úrnak, hogy én mit szeretnék, mi történjen, kimondva azt is, hogy legyen meg az Ő akarata, mégis azt éreztem, hogy határozott választ adott és más irányba hívott. Ezekben a napokban imádkozott értem egy barátnőm is és azt az igét kapta: „elég neked az én kegyelmem”. (2 Kor 12,9) Gyarló emberként elsőre nem értékeltem annyira a mondatot, mint amekkora jelentése egyébként van, mert gyakorlatiasabb megoldást szerettem volna. Akkor még csak néztem, hogy igen, Isten kegyelme ott van és megtart, vezet, de talán csak később esett le, hogy ez mennyire nagy ajándék volt Istentől. Hiszen
ezt Szent Pál azért írja, mert már háromszor kérte Istent, hogy szabadítsa meg valamilyen nehézségtől:
„tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (2 Kor 12, 7-10)
Annyira megérintett, hogy igen, Isten nem veszi el mindig a fájdalmat, a nehézséget. Az olyan lenne, mintha a tanár megcsinálná a gyerek helyett a házifeladatot vagy vizsgát. Akkor sosem fog fejlődni. Így van ez velünk is a lelki küzdelmeink során: hagy minket általuk erősödni.
Ez nem azt jelenti, hogy egyedül harcolunk, hanem, hogy Mesterként végig figyelemmel kísér minket és a szükséges kegyelmeket és erőt mindvégig megkapjuk Tőle.
Ahogyan Pál is írja: „amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős”. Mégha emberként ez teljesen fordított logika szerinti kijelentésnek tűnik, akkor is igaz! Isten nem elveszi a keresztünket, hanem megerősít, hogy hordozni tudjuk, de ehhez el kell ismernünk, hogy emberként végtelenül gyengék vagyunk egy percig is egyedül vinni azt, és kegyelem nélkül semmivé válunk.
Ebben a kereszthordozásban teljesen egyek lehetünk Jézussal! Ő a szenvedést nem értelmetlen dologként mutatta meg, hanem olyanként, amiből valami más, valami új születik.
A lelkünkben minden egyes veszteség, vagy fájdalom után ott a lehetőség, hogy igent mondjunk Isten további vezetésére. Ha úgy is érezzük, hogy összeroskadunk és ennél mélyebbre már nem kerülhetünk, akkor se adjuk fel a reményt! Remény nélkül nagyon nehéz tovább menni, éppen ezért tanuljunk Teréz anyától, aki egy nehéz, szenvedésekkel teli év után azt mondta, Isten ajándéka volt számára az az esztendő. Bár nem tudta, miért történt így, de azt biztosan tudta, hogy
Jézus nem hibázik!
hirdetés
