Rubovszky Rita vezetésével a katolikus, református, evangélikus, baptista és zsidó egyházi oktatási vezetők Lannert Judit oktatási miniszterrel egyeztettek az egyházi iskolák jövőjéről. A találkozó során a résztvevők számos stratégiai kérdésben közös álláspontra jutottak, különös tekintettel a nevelés alapvető értékeire és céljaira. Az esemény egyben az ökumenikus együttműködés fontos állomásának is tekinthető, amely a közös felelősségvállalás és a társadalom szolgálatának jegyében valósult meg.
A napokban egy olyan eseménynek lehettünk szemtanúi, amely mellett a fősodratú média nagy része csendben elment, pedig keresztényként és magyar állampolgárként egyaránt történelmi jelentőségűnek kell értékelnünk. Olyan pillanatnak voltunk tanúi, amelyben a krisztushívők egységtörekvése – az ökumenizmus – a leggyakorlatiasabb és legfontosabb területen, gyermekeink nevelésének kérdésében mutatkozott meg.
A közelmúltban Lannert Judit oktatási miniszter felkérésére Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának főtanácsadója egy rendkívüli találkozót szervezett. Nem csupán egy protokolláris egyeztetésről volt szó: a tárcavezető asztalánál együtt ültek a katolikus, evangélikus, református, baptista és zsidó egyházi civil oktatási vezetők képviselői.
hirdetésAz esemény jelentőségét növeli, hogy Magyarországon eddig nem volt példa arra, hogy a történelmi egyházak képviselői ilyen formában és ilyen ügyben közösen lépjenek fel.
Ami pedig ezt a találkozót igazán korszakalkotóvá tette, az a teljes egyetértés volt: ezek a civil oktatási vezetők vallják, hogy a nevelésről és a misszióról alkotott képük alapvetően megegyezik.
De miért volt „ökumenikus” ez a pillanat?
Hogy megértsük ennek a találkozónak a súlyát, érdemes felidéznünk, mit is jelent valójában az ökumenizmus. A kifejezés a görög oikumené szóból ered, amely eredetileg a „lakott földet”, a keresztény világ egészét jelentette. Az ökumenizmus nem más, mint a keresztények egységének szándéka és az ezért végzett tevékenység.
Bár az egyházak közötti szakadások régiek, a modern ökumenikus mozgalom a 20. század elején indult el világméretű hódítására. Az 1910-es edinburghi missziós konferencia volt az a pont, ahol a felekezetek rájöttek: a világban végzett misszió hiteltelen, ha közben mi magunk megosztottak vagyunk.
Charles H. Brent anglikán püspök szavaival élve az ökumenizmus célja a teológiai különbségek meghaladása Krisztusba vetett közös hitünk alapján.
Magyarországon ez a szellem most az iskolák falai között és a minisztériumi tárgyalótermekben öltött testet. Ahogy Adolf Deissmann teológus fogalmazott a 20. század elején: „a tanítás szétválaszt, de a szolgálat egyesít”. Pontosan ezt láttuk most is: bár felekezeti dogmáinkban vannak eltérések, a gyermekek szolgálatában, a nevelés közös hivatásában az egyházak egységesek.
Sokáig a katolikus egyház távolságtartó volt az ökumenikus törekvésekkel szemben, azonban a II. Vatikáni Zsinat döntő fordulatot hozott. Az Unitatis redintegratio határozat kijelentette, hogy az ökumenikus mozgalmat a Szentlélek inspirálja, és az egyházakat „testvérként” emlegette.
A Zsinat elismerte, hogy bár az üdvösség eszközei a katolikus egyházban érhetők el hiánytalanul, más egyházakban is számos érték található, amelyek Krisztustól erednek.
A Zsinat egyik legfontosabb alapelve az „igazságok hierarchiája” volt: a tanítások más-más módon kapcsolódnak a keresztény hit alapjához. Ez teszi lehetővé, hogy az egyházi iskolák fenntartói – legyen szó katolikusokról, reformátusokról vagy baptistákról – képesek legyenek közös nevezőre jutni a legfontosabb kérdésekben:
a gyermekközpontú oktatásban és a társadalmi felelősségvállalásban.
Lannert Judit miniszter tisztázta a sajtóban megjelent félreértéseket is: senki nem akarja megszüntetni az egyházi fenntartású iskolákat, sem a 6 és 8 osztályos gimnáziumokat. Ehelyett a cél a közös érdekek mentén való egyeztetés és a szakmai párbeszéd folytatása.
Ez a találkozó azért „történelmi”, mert túllép a puszta érdekérvényesítésen. Az egyházi oktatási fórum tagjai azt javasolták, hogy a fenntartótípusok (állami vs. egyházi) szerinti megosztottság helyett inkább probléma- és értékközpontú térképet készítsenek az intézményekről.
Ez a szemléletmód az ökumenizmus legnemesebb hagyományait idézi: a közös tanúságtételt és a szociális együttműködést.
Az Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1948-as amszterdami alakulásakor kimondta, hogy az egyházaknak „tanúságot kell tenniük Krisztusról a mai világban” és „egymást segíteniük kell”. Rubovszky Rita és a többi felekezeti vezető találkozója pontosan ezt a „testvéri társulást” valósítja meg a magyar köznevelésben.
Miközben a világ gyakran a megosztottságról szól, nálunk, Magyarországon, egy csendes, de annál fontosabb ökumenikus áttörés történt. Az, hogy katolikus, evangélikus, református, baptista és zsidó oktatási vezetők ugyanazt gondolják a nevelés alapvető értékeiről, reményt ad a jövőre nézve.
Ez a párbeszéd nemcsak az iskolák finanszírozásáról vagy struktúrájáról szól, hanem arról a lelki ökumenizmusról, amely Paul Couturier szerint az egész mozgalom szíve.
Az imádság és a közös munka (élet és cselekvés) kéz a kézben jár.
Kérjük Isten áldását erre a közös útra, hogy az iskoláinkban ne csak tudást, hanem a krisztusi egység és szeretet példáját is továbbadhassuk a következő nemzedéknek! Ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja: az egység ügye mindannyiunk gondja kell, hogy legyen. Most egy nagy lépést tettünk ezen az úton.
hirdetés
