A húsvéti készülődés rohanó hétköznapjaiban sokan szembesülnek azzal, hogy az idő szűkössége miatt lemaradnak a plébániai lelkigyakorlatokról vagy az előre meghirdetett gyónási alkalmakról. Lengyelországban 2010 óta létezik egy kezdeményezés, a „Gyóntatószékek Éjszakája” (Noc Konfesjonałów), amely immár tizennegyedik éve kínál alternatívát a nagyhét folyamán.
A kezdetek: válasz a mai ember rohanására
A kezdeményezést Grzegorz Adamski atya indította el Szczecinben, válaszként a mai folyamatosan rohanó ember igényére egyfajta megoldási javaslatként. A cél az volt, hogy a templomokat megnyitva, az éjszakai órákban is biztosítsák a bűnbánat szentségének felvételének lehetőségét.
A program kifejezetten azon célcsoportokra fókuszál, akiknek a hagyományos gyóntatási időpontok nem megvalósíthatóak:
Az aktív, dolgozó emberek: Akik a munkahelyi kötelezettségeik miatt nem érnek oda a szokásos gyóntatási időpontokra.
Akik későn végeznek: Sokan este 8-ig dolgoznak, így a 18 órai szentmisékről és az utána következő gyónási lehetőségekről már lemaradnak.
A külföldről hazatérők: Azok a családtagok, akik az ünnepekre érkeznek haza, és az utolsó pillanatban már nem találnak alkalmat a szentgyónásra.
Nem „helyette”, hanem „rajta kívül”
Adamski atya hangsúlyozza, hogy az éjszakai gyóntatás nem a napi lelkipásztori munka „helyett” van, hanem egyfajta többletszolgálat.
A papok ilyenkor önkéntesen lemondanak az alvásról, hogy segítsenek a hívőknek eljutni Istenhez.
A tapasztalatok szerint ezek a gyónások gyakran különösen mélyrehatóak. Aki hajlandó megszakítani az álmát és éjszaka betérni a templomba, abban valószínűleg mély igény él a belső változásra. Az éjszakai gyónásnak különleges hangulata van: nincs sietség, csend van, a város alszik, a hívő pedig a templom félhomályában nyugodtan maradhat négyszemközt Istennel.
Technológia a lélek szolgálatában
A kezdeményezést egy weboldal és egy mobilalkalmazás is támogatja, cáfolva azt a vélekedést, hogy az Egyház elzárkózna a modern eszközöktől. Az alkalmazásban elérhető lelkiismeret-vizsgálat és lelkitükör, egyfajta támponként segítve a hívőt, hogy ránézzen arra, hogy ki ő, milyen a kapcsolata Istennel, magával és másokkal. Ahogy a koordinátor atya fogalmaz: a modern eszközök célja csupán az, hogy a hívőt elvezessék a gyóntatószékig, ahol már egyedül maradhat Istennel.
Miért van erre ma ekkora szükség?
Adamski atya szerint az éjszakai kezdeményezés egyúttal válasz a modern kor egzisztenciális válságára is. A mai ember gyakran rendelkezik mindennel, ami a fizikai léthez kell, mégsem tudja, miért él. Miközben a világ az egoizmust és az önmegvalósítást hirdeti, a húsvéti üzenet a Krisztus által vállalt önfeláldozó szeretet ezzel teljesen szemben áll.
A lengyel kezdeményezés arra emlékeztet minket: a lelki megtisztuláshoz szükség van a megállásra. Bár Magyarországon más formái lehetnek a nagyböjti készülődésnek, a példa mindenképpen inspiráló: a legfőbb cél az, hogy a hívő ne a rohanás közepette, hanem a csendben, az Istenre figyelve készülhessen fel a húsvét igazi értelmére. Szakítsunk hát időt arra, hogy megálljunk és találkozzunk azzal, aki a legjobban szeret minket!
Marik Viktória
Forrás: Ekai








