2025.12.05.

Közleményben kérik a katolikus püspökök, hogy az Országgyűlés ne szavazza meg a petesejt-donációt

Az MKPK közleményben figyelmeztet arra: miközben az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat lehetővé tenné a petesejt-donációt, a gyermek továbbra is pótolhatatlan ajándék, akinek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, és ott nevelkedjen. A püspöki konferencia szerint a jó szándékú segítség nem írhatja felül a gyermek méltóságát és alapvető jogait, és óva int minden olyan megoldástól, amely mesterségesen bontja szét a szülők és gyermekek természetes kapcsolatát.

A közleményt – amelyet szerdán fogalmaztak meg és csütörtökön adták ki – változtatás nélkül közöljük:

„A gyermek óriási ajándék, hatalmas öröm forrása a szülők és az egész társadalom számára. Manapság sajnos a házaspárok kb. egy ötöde szembesül azzal a mély fájdalommal, hogy családjukba nem érkezik meg a várva várt gyermek. A szeretet azt diktálja, hogy minden olyan segítséget megadjunk a számukra, amely nem ellentétes a születendő gyermek javával, jogaival.

„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön a világra, és ott nevelődjön fel. Pontosan a saját szüleivel való biztos és elismert kapcsolata által fedezheti fel és értheti meg saját emberi identitását” (Hittani Kongregáció, Donum Vitae instrukció, 2). Az édesanya szeretete, akinek a szívverését már a várandósság napjai alatt hallja, az édesapa büszkesége, akinek a hangját már az anyaméhben megismeri a gyermek, egyszóval a szülők szeretete az az életadó bölcső, amelyre a gyermeknek mindennél jobban szüksége van.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy: „azok az eljárások, amelyek nem segítik, hanem helyettesítik a házastársi aktust, etikai problémát jelentenek, mert elszakítják az élet továbbadását attól az emberi kontextustól, amelybe eredetileg tartozik… Kísérnünk kell azokat a párokat, akik a gyermektelenség keresztjét hordozzák. Az együttérzés azonban nem igazolhat olyan módszereket, amelyek sértik a gyermek vagy a házastársak méltóságát… Helyes dolog a gyermekáldás jogos vágyát segíteni és támogatni a tudomány legkorszerűbb ismereteivel és a termékenységet előmozdító technológiákkal, ugyanakkor helytelen lombik eljárással embriókat létrehozni, amelyeket aztán megsemmisítenek, továbbá helytelen ivarsejtekkel kereskedni, vagy igénybe venni a béranyaság gyakorlatát. A számtalan lefagyasztott embrió helyzetét az emberiség nem hagyhatja figyelmen kívül.” (Ferenc pápa üzenete a WOOMB International Congress résztvevőihez, 2023. április 28–29.)

Ferenc pápa 2014. április 11-én, amikor Olaszországban felmerült a heterológ mesterséges megtermékenyítés esetleges engedélyezése, így nyilatkozott: „Az emberi élet szent és sérthetetlen… Ezért a leghatározottabban el kell utasítani minden közvetlenül az élet ellen irányuló támadást, különösen is az ártatlan és védtelen élet ellen; márpedig a születendő gyermek az anyaméhben a szó legszorosabb értelmében ártatlan.” (Ferenc pápa beszéde az Olasz Életvédő Mozgalomhoz) 

Vannak esetek, amikor egy gyermeknek nem adatik meg, hogy a vér szerinti szülei nevelhessék fel. Azonban ilyen helyzeteket mesterségesen létrehozni ellentétes a gyermek legfontosabb javával, érdekével és jogaival.Minden gyermek a Teremtő Isten remekműve és képmása, azok a gyermekek is, akik mesterséges körülmények között fogantak. Emberi méltóságuk azonos bármely más emberével.

A petesejt donáció – és ezt más országok tapasztalata is alátámasztja, ahol ezt bevezették, – szélesre nyitja az utat a béranyaság, a gyermek „rendelésre” való megszerzése, vagy az azonosnemű párok gyermekhez jutása előtt. Ferenc pápa így tanított erről: „A béranyaság súlyosan sérti a nő és a gyermek méltóságát… A gyermek mindig ajándék, és soha nem lehet egy szerződés tárgya.” (Ferenc pápa beszéde a Szentszékhez akkreditált nagykövetekhez, 2024. január 8.).

Nagyon sok pár számára jelent megoldást a termékenységet helyreállító (RRM) orvoslás (pl. a NaPro technológia, a FEMM Health és a Neo Fertility), amely hazánkban is elérhető. A módszer célja a természetes fogamzás elősegítése a házastársi együttlét gyümölcseként. Ennek érdekében a személyre szabott terápia során gyógyszeres, életmódbeli vagy akár orvosi beavatkozással járó kezelésre is sor kerül. Ez a kezelés a meddőséggel érintett párok kb. 40%-nak segít elérni a gyermekáldást, vagyis magasabb arányban, mint a mesterséges megtermékenyítés (vö. Restorative reproductive medicine [RRM] outcomes compared to in-vitro fertilization [IVF] for the treatment of infertility: a retrospective evaluation of a 2019 clinic cohort compared to one cycle of IVF; by Phil C. Boyle, Agnes Toth, Monica Minjeur, Craig Turczynski).

Egy rossz döntés következményei évtizedekre beépülnek a társadalmi gyakorlatba.

Ha valóban a családot akarjuk védeni és segíteni, akkor nem szabad olyan utakat támogatnunk, amelyek hosszú távon éppen a család természetes és isteni rendjét rombolják. Kérjük a törvényhozókat, a tudományos élet képviselőit és minden jóakaratú embert, hogy a gyermekáldás érdekében valóban tegyünk meg minden helyes lépést, de eközben is tartsuk tiszteletben a gyermek jogát ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, és a szüleinek szeretetében nőhessen fel.”

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Hírek
hirdetés