2023-ban mutatták be a Legyetek szeretettel című sorozatot, amely Boldog Brenner János vértanú pap életét és mártírhalálát dolgozza fel. A fiatalon meggyilkolt pap alakja a mai napig erősen hat a magyar egyházban és a hívek szívében. A sorozat főszerepét Jámbor Nándor a Thália színház színművésze alakította, akinek nem csupán egy történelmi személyt, hanem egy boldoggá avatott vértanút kellett megjelenítenie. Arról beszélgettünk vele, milyen kihívásokat, lelki tapasztalatokat és ajándékokat hozott számára ez a különleges szerep.
Hogyan talált meg téged Brenner János szerepe, és mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy egy boldoggá avatott papot kell alakítanod?
Volt egy felhívás, amit láttam a színháznak az aulájában, hogy most nem castingra kell menni, hanem a casting érkezik házhoz Szombathelyre. Ugyanis a stábnak az volt a célja, hogy helyi erőkből dolgozzon fel egy helyi történetet. Én éppen Budapesten voltam, és sietve, kapkodva odatelefonáltam Szabó Tibor igazgatónak, hogy szóljon már a filmeseknek, hogy én is úton vagyok. Emlékszem, tél volt, ültem a vonaton, és már egy jó ideje ott éltem Szombathelyen, szóval ismerősen csengett Brenner János neve, de arcot nem tudtam hozzá társítani. Gyorsan az interneten utánaolvastam.
Már akkor szembejött velem egy fotó János atyáról, amire elsőre azt hittem, hogy ez én vagyok, és egy pillanatra megzavarodtam, hiszen külsőre nagyon nagy volt a hasonlóság közöttünk, és ez engem nagyon meglepett.
Leértem végül Szombathelyre, a castingra. Már jöttek volna el a filmesek; az aulában még összetalálkoztunk, és akkor meghallgattak. Ezután Szilágyi Andor rendező hívott decemberben, hogy akkor engem kínálna meg ezzel a szereppel.
Tapasztaltál-e változást a saját hitedben, gondolkodásodban Brenner János történetének megismerése által? Sőt, hívő keresztényként talált-e meg ez a szerep?
Ez egy nagyon fontos és megkerülhetetlen kérdés. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor nekem megvolt – úgymond – a saját magamhoz való hitem. Nem jöttem szigorúan vallásos családból és nem úgy nevelkedtem, nem úgy szocializálódtam. Az én családomnak egy része nazarénus hívő. Néha megjelentünk a gyülekezetben, de ott is mint külsősök. És amikor belecsöppentem ebbe az egész történetbe, akkor én úgy éltem vele, hogy nekem van hitem.
Én hiszek Istenben, hiszek Jézus Krisztusban, és bár nem vagyok templomba járó ember, gyakorló keresztény, nekem ez úgy ott van.
A film kapcsán hirtelen nagyon sokat kellett templomba járnom, mert meg kellett ismerkednem a katolikus szokásokkal, kultúrával, liturgiával tulajdonképpen.
Külön elmentél szentmisére azért, hogy tudd, hogyan néz ki a szertartás része?
Hogyne, igen. A szentmisét, a menetét, a szertartás részeit, mindent. A ferenceseknél jártam Szombathelyen latin misére, ugyanis latinul is kellett a filmben miséznem.
Fotó: Szabó Csaba
Milyen élmény volt ez elsőre?
Szenzációs. Erre mondják azt, hogy akit a tömjén füstje megcsap… Tehát rádöbbentem, hogy óriási ereje van, és tényleg el tudja sodorni az embert. Igyekeztem minél jobban elsajátítani, részt venni benne. Andorral is sokat találkoztunk különböző a történethez köthető helyeken ismeretanyagért, jelmezért, szolgálati ruháért. Papokkal is rengeteget, rengeteget beszélgettünk.
Az egyik legnagyobb találkozás Brenner János atya testvérével, József atyával történt, aki szintén feltette nekem a következő kérdést: „Fiatalember, akkor ön katolikus?”. Mondtam, hogy nem, de hiszem az Istent és hiszek Jézus Krisztusban. Azt mondta erre, hogy:
hát, akkor tulajdonképpen ez kiindulási alapnak nem is rossz.
Milyen érzés volt egy boldoggá avatott vértanú élő testvérével találkozni?
Igazából nekem József atya egyfajta mentorommá is vált, hiszen tényleg nagyon sokat segített nekem. Például a latin mise szövegét elmentem hozzá délután, felmondtam; segített abban is, hogy egy szentmisén hol térdepelek, mikor vetek keresztet, hányat lóbálok tömjénezővel… Ezeket mind tőle tanultam meg. Nyilván sokat beszélgettünk János atyáról is.
Találkoztál másokkal is, akik ismerték személyesen János atyát?
Igen, természetesen. A falvakban, ahol forgattunk, voltak még olyan idős emberek, akik hittanosai voltak és nyilván emlékeznek arra, hogy nem lehetett aztán a János atyát ért tragédia után erről nagyon sokáig beszélni sem otthon, sem másutt.
Ezt az egészet mindig egy nagy titok övezte.
Fotó: Mészáros Zsolt
Most már mertek beszélni?
Igen. És megdöbbentő volt az idős embereken látni ezt a felszabadító levegővételt, a trauma évtizedekig nyomta a lelküket.
Jó volt látni és hallani, hogy most végre legalább ennyivel ők is engesztelődhettek, hogy elmondhatják, hogy ez bizony így történt.
Volt-e olyan pillanat a forgatás során, amikor érezted: itt már nemcsak „színészi játék” zajlik, hanem valami mélyebb lelki találkozás is történik?
Igen, volt. Tudni kell rólam, hogy én még csak megkeresztelve sem vagyok. Tehát én úgy hivatkoztam magamra a katolikusok előtt is ebben a történetben, hogy bocsássák meg nekem, hogy én itt művész vendég vagyok. Egyébként ezt mindenhol szeretettel elfogadták és mindenben segítettek.
Rábakethelyen, ahol János atya szolgált, az ő templomában forgattunk, amikor egyszer csak kaptam egy csendet! Egy forgatás kellős közepén hirtelen valahogy úgy alakult egy átállás, hogy egyedül maradtam a templomban és imádkoztam. És azóta mindenkinek, akivel erről a témáról beszélgettem, csak ajánlani szoktam, hogy menjenek el Rábakethelyre, üljenek be a templomba, mondjanak el egy imát, és érezzék meg annak a helynek a semmihez sem hasonlítható különös atmoszféráját.
Nem tudom semmihez sem hasonlítani ezt az érzést. Hirtelen téren és időn kívülre kerültem.
Éreztem egyfajta közelséget – nemcsak Istennel, hanem az egész történettel, János atya történetével.
Fotó: Szabó Csaba
Mi volt ebben az imában, arról lehet beszélni?
Hogy segítsen engem abban, hogy én ezt a történetet minél hitelesebben tudjam elmesélni és hitelesen tudjam megformálni János atyát. Ehhez adjon nekem erőt és kitartást. Hosszú volt a forgatási időszak, elfáradtam és azt éreztem, hogy most kell a segítség.
Én kértem – és Ő megadta.
Brenner Jánost többször megfélemlítették, jelezték neki, hogy áthelyezik, de Ő maradni szeretett volna. Végül december 14-én éjszaka elindult egy nem létező beteghez. Úgy halt meg, hogy közben szorította és védte egyik kezével az oltáriszentséget. A jó pásztor, aki életét adja juhaiért. Mit gondolsz, mi kell ekkora, ilyen erős elhivatottsághoz? Létezik ma még ekkora odaadás, beszéljünk bármely szakmáról?
Mikor azt kérdezed tőlem, hogy milyen hatással volt az életemre a János atya történetével való találkozás, akkor például ez az elhivatottság vagy ez a fajta példa egyértelműen egy kapaszkodó vagy egy zsinórmérték a saját életemben abszolút. És ez arra is inspirál engem, hogy a közösségemnek, a társulatomnak legyek oszlopos tagja, hogy inspiráljam őket.
Fontos számomra, hogy olyan légkörben dolgozzunk, amelyben jó, könnyű és öröm végezni ezt a tevékenységet.
A mai napig nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt azon az éjszakán. Te személy szerint mit gondolsz, miért kellett Brenner Jánosnak meghalnia? Mi volt az ő legnagyobb „bűne”, amit az államhatalom nem nézett jó szemmel?
Ha a történelmi és politikai okait nézem, akkor én hiszek azoknak a történészeknek, akik azt mondják, hogy az 56-os események után olyannyira rettegésben volt az államhatalom, hogy minden olyan közösség ellen igyekeztek határozottan, brutálisan fellépni, ahonnan úgymond újjászerveződhet egy hasonló forradalom. Tehát ez lehetett az egyházat érintő üldözésnek is az egyik ilyen gyújtópontja.
Ami János atya személyét illeti, az pedig az, hogy nagyon szerették őt, és nem volt olyan ember, akivel ne tudott volna egy jó szót váltani. A gyerekek imádtak vele játszani, focizni, ő szerette őket tanítani. Tehát egy központi karizmatikus figurája volt az – idézőjelbe téve – Isten háta mögötti Vas megyei falunak. És ez az elvtársakat tulajdonképpen máris rettegéssel töltötte el, akiknek ugye a földi hatalma nem is biztos, hogy annyira szilárd alapokon állt.
Szerinted hogyan tud egy fiatal pap ilyenfajta népszerűséget kivívni az ötvenes években, amikor még nincs semmiféle social media, nincs semmiféle ilyen platform?
Mi van, ha csak rászoktunk ezekre a platformokra, és ha sokkal jobban hiszünk saját magunkban, akkor jobban kiteljesedik esetleg a személyiségünk, és lehet, hogy igazából anélkül is képes az ember utat törni magának?
Valószínű, hogy ehhez valamiféle adottság is kell, ami János atyának megvolt.
Jámbor Nándi is ilyen, mint János atya? Szeret a közösségben lenni, szeret jót tenni?
Azt gondolom, hogy hasonlóság van, amennyit én megismerhettem belőle. János atya egy olyan személyiség, akit célszerű megközelíteni, de eljutni hozzá, az nem biztos, hogy sikerülni fog. Nagyon nehéz az út, amin járunk, de törekedni kell rá, és a törekvésem mindenféleképpen megvan erre, hogy igen szeretettel legyek mások iránt. Ez János atya jelmondata is: legyetek szeretettel. Én ezt igyekszem az életemre most már tudatosan is alkalmazni, mert ha valamin nagyon felhúzom magam – az interneten, vagy a politikán, vagy valami emberi szemétségen -, akkor is tudom már alkalmazni ezt.
Mert nem éri meg rajta dühöngeni és saját magamban negatív, rossz, gyűlöletes érzéseket kelteni, hanem inkább a szeretetet kell gyakorolni.
Van-e olyan jelenet vagy mondat a sorozatból, ami különösen közel került hozzád?
Igen, van. Amikor a kis ministránsommal beszélgetek arról, hogy félek-e a haláltól. És erre azt válaszolom neki – mint János atya -, hogy az értelmetlen haláltól, attól igen. Ez is egy hasonlóság, hogy az értelmetlen haláltól például én is félek. Ami úgy történik, hogy például a nyakamat szegem véletlenül, vagy sétálok az Andrássy úton és a fejemre esik egy zongora.
Persze én még egy fiatal ember vagyok, félre ne értsen senki, de szoktam ezen gondolkodni, hogy mi a viszonyom nekem ehhez a témához. És azt gondolom, hogy ha én az életemben feladatomul azt a célt találtam ki, hogy én színészként szolgáljak és legyek szerethető, emlékezetes és emellett meg tudjak maradni embernek is, az éppen elég magasztos cél, és idáig jó lenne eljutni a történet végére.
Fotó: Mészáros Zsolt
Azon nem gondolkodtál el – így a sorozat után -, hogy megkeresztelkedj?
De igen és folyamatosan gondolkodom rajta, illetve időről időre ez felmerül bennem. Igazából az kérdés bennem ezzel kapcsolatban, hogy nekem kell-e intézményesítenem a hitemet? Vagy az az élő kapcsolat, amit én gondolok arról, hogy az nekem megvan Istennel, az elég-e?
Én ezt egy bensőséges és – nem félek ettől a szótól – magányos dolognak élem meg. Ezért, ha templomba megyek, mert előfordul, akkor azt szeretem, ha egyedül vagyok. A másik meg a lelkialkat kérdése.
Én tépelődő, önmagát is gyakran marcangoló lelkialkat vagyok. Nehéz így dűlőre jutni.
És bár tudom, hogy Isten szeret és olyannak szeret, amilyen vagyok, én annyi marhaságot csináltam és csinálok, hogy sokszor emiatt bűntudatból méltatlannak érzem magamat arra, hogy úgymond fölvegyem a keresztet.
A sorozat óta jársz gyakrabban templomba?
Igen, a film előtt kezdtem el. Bár azóta, ha például nyaralunk, akkor most már mindenhol bemegyek a templomba.
Szeptember 7-én volt a sorozatból készült film bemutatója Brenner János Szentgotthárdra/Rábakethelyre való érkezésének 70. évfordulója alkalmából. Te magad is részt vettél rajta? Milyen visszajelzéseket kapsz ezeken a közönségtalálkozókon?
Körberajongták a filmet. Ez egy közös ügy lett ott, ott helyben, tehát Vas megyében, ahol ezt forgattuk. Szombathely, Szentgotthárd és a környező települések. Itt mindenhol egy kicsit felbolygatta az életet. Volt, ahol egy kicsi ellenségeskedést váltott ki, de ez mindenhol átváltott egy nagy érdeklődésbe és szeretetbe, és összehozta ez is az embereket.
Amikor pedig kész lett, akkor az hozta őket össze, hogy kész van, a mienk, bemutatjuk és meg lehet nézni. Nagyon sokan írtak aztán rám az interneten.
Hívtak meg például hittantáborba beszélgetni.
És elmentél?
Voltam, persze. Beszélgettünk gyerekekkel, felnőttekkel vegyesen ugyanúgy, mint most itt.
Köszöntek neked – a sorozat óta az utcán – Dicsértessékkel?
Igen, persze, előfordult. De például Bodorkós Imre atya is már azt mondta, hogy kolléga vagyok. Neki is mindig igyekeztem megmutatni, hogy éppen hol tartok.
„Legyetek szeretettel!” a sorozat címe. Hogyan látod a színházi világunk jelenlegi helyzetét? Helyreállíthatjuk, ami elromlott? Tudunk még szeretettel lenni egymás felé?
Hogyne. És egyre fontosabb, hogy úgy legyünk. Nagy a társadalmi megosztottság, szakmán belül is nagy, de léteznek hidak. Biztos vagyok benne, hogy létezik, csak akarni kell. Amíg ekkora az elfordulás, a bezárkózás, meg nem érteni akarás, nem fog menni.
De ha le tudsz ülni a másikkal egy bor mellé és átdumálni azt, hogy honnan szemlélitek a világot, az nem egy rossz dolog.
Szerintem még ha nem is értünk egyet, igenis az embertársad iránti szeretetet nem érdemes kívül hagyni a hétköznapokon. Ez muszáj, hogy meglegyen.
Mit üzennél, ennek a kettészakadt színházi szakmának? Mit üzenne Jámbor Nándi a Thália Színház színművésze?
Hogy örüljenek annak, hogy mi ezt csinálhatjuk. Hogy ne felejtődjön el, hogy ez öröm, hogy ez játék. És ez a legfontosabb.
Téged egyébként e miatt a sorozat miatt ért szakmán belül vagy bárhonnan hátrányos megkülönböztetés?
Nem, egyáltalán nem. Semmilyen közegből. Sőt, ha úgy tetszik, akkor inkább csak elismerés, dicsérő szavak.
Nekem ez volt az első filmem, tehát az első lépéseim vannak itt megörökítve kamera előtt.
Fotó: Szabó Csaba
Mit látsz a sorozat legnagyobb értékének, üzenetének?
Azt, ami nekem is üzenet, hogy ki kell tartani és nem szabad el-elfordulni a közösségünktől, közösségeinktől.
Nem szabad engedni a megosztottságnak, mert összetartozunk.
Színészként mit tanultál arról, hogy a művészet miként tudja közvetíteni a hit tanúságtételét?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Én azt gondolom, hogy aki úgy érzi, hogy tennie kell, az tegye mindenféleképpen, mert annak szerintem ereje lesz és ez számomra egy értékes dolog, amikor valaki nem mismásol, hanem előáll a farbával.
És én azt gondolom, hogy ez egy tiszteletre méltó dolog.
Milyen volt a gyilkosság részét felvenni? Amikor Brenner János atyát brutális módon megölik?
Azt vettük fel a leggyorsabban. Egyetlenegyszer vettük fel.
Nyilván színészként nagyon bonyolult feladat szerintem, hiszen én nem tudom, hogy meg fogok halni, de valami van a levegőben, valamit érez az ember. Én azt gondolom, hogy talán János atya is érezhette már azt, amit nem biztos, hogy jól mondok, de az elhívást. Tehát hogy valami lesz, valami történni fog. És tudta, hogy nem akarja megúszni, hogy ezt az áldozatot neki meg kell hoznia – próbáltam erre összpontosítani színészként.
Olvastál, került a kezedbe közben egyébként rendőrségi jegyzőkönyv a történtekről?
Igen, olvastam, mert Szilágyi Andor rendező szinte dokumentarista jelleggel volt benne ebben a témában. De Brenner József atya is mutatott ilyen jegyzőkönyvi leiratokat.
Ha Brenner János most itt állna melletted, mit kérdeznél tőle – színészként, emberként vagy hívőként?
Jó-e az út, amin járok?
hirdetés
