Mi történik, ha három eltérő területen kutató nő mesél az útkeresésről, kihívásokról és örömökről? Egy dolog biztos: a Pázmány falain belül formálódó tudományos pálya nemcsak szakmai karrier, hanem emberi, sőt társadalmi misszió is.
Gelencsér-Horváth Anna (PPKE ITK), Pogácsás Anett (PPKE JÁK) és Fejes-Vékássy Lili (PPKE BTK) három teljesen különböző tudományterületen dolgoznak – informatika, jog és pszichológia –, de történeteik közös pontokon érnek össze: szenvedély a tudomány iránt, nyitottság a társadalmi felelősségvállalásra, és hit abban, hogy nőként is lehet erős, hiteles, szakmailag is meghatározó szereplője a kutatói világnak. Mindezt egy olyan egyetemi közegben teszik, ahol a tudományos gondolkodás nem válik el a hit alapú értékrendtől, hanem éppen azzal kiegészülve válik teljessé – emberközelivé, felelősségteljessé és hivatássá.
„Fontos számomra, hogy amit fejlesztek, tényleg segíthet valakinek” – Gelencsér-Horváth Anna
Gelencsér-Horváth Anna
Gelencsér-Horváth Anna, a Pázmány ITK kutatója útja nem volt előre eltervezve. „A gimnázium végén még bizonytalan voltam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A matematikát és a biológiát szerettem, amikor eljöttem a Pázmány nyílt napjára éreztem, hogy itt a helyem. Több projektbe is bekapcsolódtam, és a gépi látás világa különösen megragadott. Olyan téma ez, amely nemcsak technikailag izgalmas, hanem társadalmilag is jelentős lehet.”
Ma már gépi látás algoritmusokat kutat és fejleszt, amik látássérültek számára adnak segítséget. A cél az úgynevezett „bionikus szemüveg” koncepciójának megvalósítása, azaz olyan megoldásokat létrehozni, amik segítenek látássérült emberek számára, például a környezet tárgyainak azonosításában, vagy a navigációban. „Elsősorban nem egy új hardver fejlesztése a célunk, hanem például a mindenki zsebében megtalálható okostelefonokra, hálózat nélkül futtatható megoldások megtervezése.”
hirdetés
Okos szemüveg
Anna számára a kutatás nem elvonatkoztatott elmélet: „Fontosnak érzem, hogy egy kutatásban jelen vannak-e társadalmi szempontok is: kiknek szól, kinek segít, mennyire lesz elérhető. Szerintem a technológia egy eszköz, az, hogy mire használjuk, a mi felelősségünk. Szeretném, ha a kutatásunk eredményeként olyan megoldások jöhetnének létre, amik ténylegesen segítenek az embereknek.”
Kutatói pályáját anyaként építi, nem kevés szervezéssel, hiszen egyszerre helytállni több területen nem könnyű. „Sokszor érzem, hogy kevés órából áll egy nap, de a rugalmasság – és az, hogyszeretem, amit csinálok – segít. Nem azért dolgozom, mert muszáj, hanem mert fontos nekem.” Szerencsésnek tartja magát, mert olyan közegben dolgozhat, ahol példát látott arra, hogy kisgyermekes nőként is lehet teljes értékű tagja a kutatói világnak.
„A tudományos kutatói közegben nem ʻmint nő’ vagyok jelen, hanem egyszerűen mint kutató, aki nagy természetességgel és otthonosan mozog ebben a világban, ahol épp a kíváncsiság és a gondolkodás az értékes képességek” – Pogácsás Anett
Pogácsás Anett
Pogácsás Anett jogászként kezdte az útját, és ma már a Pázmány JÁK oktatójaként a szerzői jog és médiajog területén kutat. Eredetileg a TDK nyitotta meg előtte a tudományos világ kapuját – ma már ő maga mentorálja az új generációt: „A diákköri munka egy különösen jó belépő a tudományba. Amikor a saját TDK dolgozatom megjelenhetett egy szaklapban, az sorsfordító élmény volt – de a kutatás és a tudomány világa biztosan nem kapott volna ekkora szerepet az életemben, ha nem kapok lehetőséget tanársegédként a tanszéki munkába való bekapcsolódásra.”
A jogi kutatói munka elsőre talán nem mutatkozik meg annyira kézzelfogható eredményekben. De gyakran közvetlenül is látható a hatása, például mikor egy frissen felmerülő tudományos kérdésben sikerül tudományos diskurzust indítani, vagy más kutatók, sőt akár a hazai bíróság vagy éppen az Európai Unió Bírósága hivatkozik egy publikációra. „Ezek azok a pillanatok, amikor azt érezhetem: amit írtam, valóban nyomot hagyott. Ez számomra ugyanaz a pillanat, mint amikor az asztalos végigsimítja az általa készített diófa asztal lapját.”
Saját bevallása szerint a legnagyobb fordulópont a szülőség volt. „Szerencsés vagyok, mert támogató családom van, és az egyetem is megadta a lehetőséget arra, hogy visszatérjek a kutatásba. De a legfontosabb mégis az: minden összeegyeztethető, ha az ember azt csinálja, amit szeret.”
Nem csupán szerencsésnek tartja magát – meggyőződése, hogy az intézményi környezet, amiben dolgozik, valóban családbarát. „Számomra nem kihívás nőként jelen lenni a tudományos közegben, sokkal inkább az anyaság igényel alkalmazkodást, az idő újrastrukturálását. De olyan támogató közegben dolgozom, ahol ezek az életszakaszok nem hátrányt, hanem új szempontokat hoznak.”
A Pázmányon valóban figyelnek arra, hogy a kutatók – különösen a kisgyermekes időszakban – rugalmasabban tudjanak dolgozni. Az Anett által tapasztalt szakmai nyitottság, emberi odafigyelés és a hitéleti közegből fakadó szemlélet is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyetem valódi közösségként működik – nemcsak elvár, hanem meg is tart.
„Az oktatói-kutatói tevékenységem és a gyakorló pszichológusi munkám nagyon sok ponton nem csak, hogy összekapcsolódnak, de egymásra is hat. Szerintem ez a legjobb kombináció, mert az elmélet elég keveset ér, ha nem tudjuk átültetni a gyakorlatba, a gyakorlat viszont akkor jó, ha van elméleti megalapozottsága” – Fejes-Vékássy Lili
Fejes-Vékássy Lili
Fejes-Vékássy Lili gyakorlat és elmélet határán dolgozik: oktat, kutat, családterapeuta-képzésre jár – és közben több mint húszezer embert szólít meg Instagramon saját illusztrált pszichoedukációs posztjaival.
„A tudományos pálya gondolata mindig foglalkoztatott – talán azért is, mert a családomban sokan tudományos pályán dolgoztak. Kisgyerekként két évig Szöulban éltünk, ahol anyukámat vendégprofesszorként hívták – akkor értettem meg, milyen ajtókat nyithat meg az, ha valaki sokat tanul és kíváncsi marad.”
Ezt a kíváncsiságot viszi tovább kutatásaiban is, ahol a social media használat pszichológiai vetületeit vizsgálja, de ugyanilyen szenvedéllyel beszél Instagram-oldaláról is, amely ma már több mint húszezer követőt számlál. „Az volt a célom, hogy közérthetően, mégis szakmailag hitelesen juttassak el pszichológiai tartalmakat olyanokhoz is, akiknek talán sosem lenne lehetőségük pszichológushoz járni.”
A rajz nála nemcsak illusztráció, hanem kapcsolat – hidat képez laikus és szakember, elmélet és gyakorlat között. „Sokan írják, hogy ‘pont jókor’ jött egy-egy posztom. Ezek a visszajelzések megerősítenek abban, hogy ez az út értelmes és fontos.”
Lili most doktori disszertációja befejezésére készül, de utána szeretne még többet foglalkozni tudománynépszerűsítéssel és pszichoedukációval. „A célom, hogy akik nem jutnak el terápiára, azok is kaphassanak gondolatokat, kapaszkodókat a mindennapi működésükhöz.”
Mind a hármukban közös az, hogy mély érzelmi szálakkal kötődnek a Pázmányhoz.
Anna, az ITK kutatója úgy fogalmazott: „A Pázmány egy olyan közeg, ahol nem lehet elveszni. Itt láttam példát arra, hogy lehet anyaként is kutatni.”
„Negyedévszázada vagyok a Pázmányon, szó szerint itthon érzem magam. Ez az a közeg, ahol mindig újabb és újabb generációkat lehet motiválni, bevonni, megszerettetni a jog egyes területeit” – vallja Anett, a JÁK oktatója.
„14 éve vagyok pázmányos, két szakot is elvégeztem itt. Azt érzem, hogy szeretnek, megbecsülnek, és ki tudok bontakozni” – fogalmaz Lili.
Tudósnak lenni – nőként, emberként, pázmányosként
A tudományos életpálya nem csupán kutatási irányokról, laborokról vagy konferenciákról szól. Szemléletmód is: arról, hogyan gondolkodunk a világról, a felelősségünkről és önmagunkról benne. Gelencsér-Horváth Anna, Pogácsás Anett és Fejes-Vékássy Lili különböző tudományterületeken dolgoznak, de mindannyian egyfajta belső hivatást élnek meg munkájukban – és abban is egyetértenek, hogy nőként a tudományban nem elég jelen lenni: jelen kell lenni hitelesen, szerethetően, szenvedéllyel.
Gelencsér-Horváth Anna számára, aki gépi látás alapú kutatáson dolgozik, a kutatás nem elvont fogalom, hanem aktív, alkotó részvétel a világ jobbá tételében. A tudományhoz való hozzáállása a beszélgetés során hamar kiderült, leginkább amikor így fogalmaz:
„A tudomány számomra az alkotásról szól – új megoldásokat keresek, amelyekkel, ha csak kicsit is, de jobbá tehetjük a világot.”
Ez az alkotás azonban sosem csak technológia. A segíteni akarás, a társadalmi érzékenység és a valódi empátia legalább olyan fontos része a képletnek. Mindez hogyan egyeztethető össze a mindennapi élet kihívásaival – például az anyasággal? Anna szerint csak úgy, ha az ember szereti, amit csinál. A támogató közeg, a szakmai példaképek és a rugalmasság olyan háttér, ami segíti őt abban, hogy ne csak kutató, hanem jelenlévő ember is lehessen.
Pogácsás Anett a jog világában kutat, és számára különösen fontos, hogy amit ír, az ne csupán elméleti szöveg maradjon – hanem hasson is: a joggyakorlatra, a gondolkodásra, a társadalmi reflexiókra. Anett számára a kutatás nemcsak értelmezés, hanem hozzájárulás.
„A valódi egyenlőség nem a nemről szól, hanem az értékrendről, amit egy tudományos közösség képvisel.”
Anett úgy látja: ha van támogatás – intézményi, családi, szakmai –, akkor nem kell választani a női szerepek és a tudományos hivatás között. A kihívások helyett érdemesebb a kapcsolódási pontokat keresni – akár a jövő kutatónemzedéke számára is.
Fejes-Vékássy Lili – pszichológusként, oktatóként, amatőr illusztrátorként – egészen különleges formáját választotta annak, hogy elérje és megszólítsa az embereket. Az Instagram-oldalán megjelenő rajzos pszichoedukációk nemcsak szemléletformálóak, de valódi kapcsolódást is teremtenek. Ahogy Lili fogalmaz:
„Számomra a reményt jelenti, hogy pár év múlva ez a kérdés már nem is lesz kérdés.”
Vagyis: egyszer eljön az idő, amikor nem kell külön beszélni arról, hogy nőként lenni a tudományban „különleges” lenne – mert ez a normalitás része lesz. Lili elhivatott a tudománynépszerűsítés iránt, és az oktatói munkája mellett fontos célja, hogy azokhoz is eljusson, akiknek nincs lehetőségük pszichológushoz fordulni, de szükségük van támpontokra, önismeretre, gondolatébresztő tartalmakra. Ha ezekhez egy jól időzített, szeretettel megrajzolt poszt vezet – annál nincs is hitelesebb tudományközvetítés.
A következő generációnak – kérdezz, kapcsolódj, alkoss
Mit tanácsolna három, saját pályáján már biztos lábakon álló kutató nő a következő női generációnak? Nem utasításokat vagy útvonaltervet adnak – hanem bátorítást és hitet abban, hogy az út személyes lehet, de mégsem magányos. Mindegy, hogy a kérdések természettudományosak, jogiak vagy lelki természetűek – a kutatás minden esetben kíváncsiságból, belső motivációból születik.
Gelencsér-Horváth Anna szinte mottóként mondja:
„Válassz olyan irányt, amit nem kötelességből csinálsz, hanem örömmel. És minél előbb próbálj belekapcsolódni valódi kutatásokba!”
Szerinte ez segít megtalálni, hogy mi az irány, amivel hosszú távon is érdekes és izgalmas foglalkozni.
Pogácsás Anett a tudomány „kérdezős” oldalára teszi a hangsúlyt:
„Tegyétek fel magatoknak a kérdést: érdekel ez a téma annyira, hogy utána menjek? Ha igen, vágjatok bele – a többi jön magától.”
A kíváncsiság szerinte önmagában már elegendő indok a kezdéshez – a válaszok pedig menet közben formálódnak.
Fejes-Vékássy Lili a női kapcsolódás erejében hisz:
„Vegyétek körbe magatokat erős, támogató nőkkel – és menjetek együtt oda, ahová el szeretnétek jutni.”
A közösség szerinte nemcsak védőháló, hanem inspirációs tér is – ahol egymás sikere nem veszély, hanem lehetőség.
Három nő – három tudományterület – három nézőpont. De közös bennük az a meggyőződés, hogy a tudomány élő, emberi és felelősségteljes terep. És ha ebbe valaki nőként lép be, akkor nem kevesebb, hanem egyedi értékkel több.
Ez a tartalom a 777 és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fizetett partneri együttműködése által jött létre. Ha téged is érdekel ilyen lehetőség, akkor nézd meg médiaajánlatunkat!
hirdetés
