Újmisés káplánt kap a budapesti Bosnyák téren lévő plébánia, Győrből Sopronba költözik Simon Dávid atya, Lőw Gergely atyát nevezték ki az Esztergomi Szeminárium spirituálisának. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mellett a győri és a szombathelyi egyházmegyék is közölték a nyári papi áthelyezések listáját – amelyeket a Magyar Kurír gyűjtött össze.
Esztergom-Budapesti Főgyházmegye
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében az alábbi személyi változásokat rendelte el.
Folyó év július 1-jével főtisztelendő Hortobágyi T. Cirill OSB főapát úr előterjesztésére Dr. Fehérváry Jákó OSB urat felmentette a Szent Szabina-kápolna igazgatói tisztsége alól, és erre a tisztségre – szintén főapát úr előterjesztésére, felmentve ottani kisegítői lelkészi beosztása alól, de meghagyva a Kaníziusz Szent Péter-templom templomigazgatói tisztségében – Nádai Tamás Fidél OSB urat nevezte ki.
Nyugdíjazás
Urbán Gábor protonotárius, kanonok, é. esperes urat, a Budapest-Rákosszentmihályi Szent Mihály Plébánia plébániai kormányzóját, miután már korábban betöltötte 75. életévét és kérte nyugdíjazását, folyó év augusztus 1-jével felmentette minden főegyházmegyei beosztása alól és nyugállományba helyezte.
Plébániai kormányzók felmentése, kinevezése és áthelyezése
Folyó év május 12-ével Marco Faccioli OFMCap. rendi delegátus előterjesztésére Menyik Dániel OFMCap. urat felmentette a Budapest-Alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia kormányzása alól és Marco Faccioli OFMCap. rendi delegátus urat nevezte ki a plébánia kormányzójává.
Folyó év augusztus 1-jével:
A nyugdíjazás folytán megüresedett Budapest-Rákosszentmihályi Szent Mihály Plébánia plébániai kormányzójává – felmentve a Budapest-Pestszentlőrinc-Szemeretelepi Szent István Király plébánia és a Repülőtéri Lelkészség vezetése alól – Anthony Mahimai Raj urat nevezte ki plébániai kormányzóvá.
A Budapest-Pestszentlőrinc-Szemeretelepi Szent István Király plébánia plébánosává – felmentve az Esztergomi Szemináriumban betöltött spirituális és az Esztergomi Hittudományi Főiskolán végzett tanári beosztása alól – Dr. Csépányi Gábor urat nevezte ki.
Lanczendorfer István plébános urat – felmentette a Kisoroszi Rózsafüzér Királynője Plébánia oldallagos ellátása alól és ezzel a feladattal – egyéb beosztásait érintetlenül hagyva – Marton Zoltán László tahitótfalui plébániai kormányzó urat bízta meg.
Fülöp Ákos plébániai kormányzó urat – egyéb beosztásait érintetlenül hagyva – felmentette a Budapesti Örmény Katolikus Fogolykiváltó Boldogasszony és Világosító Szent Gergely Plébánia kormányzása alól és – egyéb beosztásait szintén érintetlenül hagyva – Bakos Zsolt urat nevezte ki erre a tisztségre plébániai kormányzói minőségben.
Kápolnaigazgatói felmentés és kinevezés
Főtisztelendő Vitális Gábor SDB tartományfőnök úr előterjesztésére Tran Dinh Biet Pál SDB urat felmentette az Óbudai Segítő Szűz Mária Kápolnaigazgatóság kápolnaigazgatói tisztségéből és Csány Péter SDB urat nevezte ki a kápolna igazgatójává.
Kápláni felmentés és áthelyezések
Főtisztelendő Luca Speziale FSCB úr előterjesztése alapján folyó év július 1-jével Carlo Fumagalli FSCB urat felmentette a Budapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Főplébánia kápláni tisztsége alól és visszabocsájtotta a rendbe; egyben köszönetet mondott sok éves magyarországi szolgálatáért.
Folyó év augusztus 1-jével
Rónaszéki János Zsigmond urat – felmentve a Budapest-Pestszenterzsébeti Szent Erzsébet Főplébánián betöltött beosztása alól – a Budapest-Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébániára;
Szűcs Bálint Géza urat – felmentve a Budapest-Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébánián betöltött beosztása alól – a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébániára;
Dr. Bejenaru Florin urat – felmentve a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánián betöltött beosztásából – a Budapest-Pestszenterzsébeti Szent Erzsébet Főplébániára,
Lak Gábor urat – felmentve a Budapesti Magyar Szentek Plébánián betöltött beosztásából – a Budapest-Zugligeti Szent Család Plébániára helyezte át kápláni minőségben
Újmisés dipozíciója
Vörös Mátyás Béla urat a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal plébániára küldte kápláni szolgálatra.
Repülőtéri lelkész kinevezése
Dr. Bejenaru Florin urat – új kápláni kinevezésével együtt – megbízta a Repülőtéri Lelkészség ellátásával.
Kisegítő lelkész kinevezése
A Budapest-Városmajori Jézus Szíve Plébánia kisegítő lelkészévé – főpásztorának engedélyével – Merva Péter urat, a Veszprémi Főegyházmegye papját nevezte ki.
A központi intézményekben
Varga Norbert irodaigazgató urat – megköszönve hét éven át végzett központi szolgálatát egyéb beosztásait érintetlenül hagyva – felmentette ezen feladata alól.
A Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgatójává – felmentve eddigi beosztása alól – Gyurász Krisztián eddigi irodaigazgató-helyettes urat nevezte ki.
Az Esztergomi Szeminárium áthelyezés folytán megüresedett spirituálisi tisztségére – felmentve a Budapest-Városmajori Jézus Szíve Plébánián betöltött kápláni beosztása alól – Lőw Gergely urat nevezte ki. Egyben megbízta az Esztergomi Hittudományi Főiskola lelkiségteológia, valamint a Bevezetés Krisztus misztériumába tantárgyak tanításával óraadó tanárként.
Dr. Ádám Miklós urat, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tavaly egy évre kinevezett rektorhelyettesét további öt évre meghosszabbította ebben a tisztségében.
Fejes Csaba plébániai kormányzó urat – egyéb beosztásainak érintetlenül hagyásával – kinevezte az Esztergomi Hittudományi Főiskola főállású tanárává.
*
Győri Egyházmegye
Veres András megyéspüspök a Győri Egyházmegyében az alábbi személyi változásokat rendelte el.
Rendelkezések 2025. augusztus 1-jei hatállyal:
Dumovits István plébániai kormányzó urat köszönete nyilvánítása mellett felmentette Horvátzsidány, Ólmod és Kiszsidány plébániák lelkipásztori szolgálata alól, és nyugállományba helyezte.
Németh Attila plébániai kormányzó urat köszönete nyilvánítása mellett felmentette Sopron-Kertváros, Ágfalva és Brennbergbánya plébániák lelkipásztori szolgálata alól, és nyugállományba helyezte.
Horváth Imre plébániai kormányzó urat köszönete nyilvánítása mellett felmentette a soproni Szentlélek és Szent Mihály-plébánia, valamint a soproni Szent György-plébánia lelkipásztori szolgálata alól, továbbá a Soproni Esperesi Kerület esperesi feladatai alól, és nyugállományba helyezte.
Dömötör László plébániai kormányzó urat jelenlegi feladatai mellett megbízta Horvátzsidány, Ólmod és Kiszsidány lelkipásztori ellátásával.
Marics István plébános urat jelenlegi feladatai mellett megbízta Sopron-Kertváros és Brennbergbánya lelkipásztori ellátásával.
Németh István plébános urat jelenlegi feladatai mellett megbízta Ágfalva lelkipásztori ellátásával.
Kálmán Imre püspöki irodaigazgató urat felmentette a győri Szentlélek-plébánia lelkipásztori ellátása és az Apor Vilmos Iskolaközpont püspöki biztosi feladatai alól, és irodaigazgatói feladata mellett megbízta a soproni Szentlélek és Szent Mihály-plébánia, valamint a soproni Szent György-plébánia lelkipásztori ellátásával, valamint kinevezte a Soproni Esperesi Kerület esperesévé.
Dr. Reisner Ferenc püspöki helynök urat felmentette a Brenner János Hittudományi Főiskola rektori megbízatása alól, és helynöki megbízatása mellett kinevezte a győri Szentlélek-plébánia plébánosává és az Apor Vilmos Iskolaközpont püspöki biztosává.
Dr. Németh Gábor atyát jelenlegi megbízatása mellett öt évre kinevezte a Brenner János Hittudományi Főiskola rektorává.
Dr. Maróti Gábor plébános urat egyetemi tanárrá történt kinevezése miatt felmentette Gönyű és Nagyszentjános plébániák lelkipásztori ellátása alól.
Dr. Vlaj Márk iskolalelkész urat felmentette az Apor Vilmos Iskolaközpont iskolalelkészi megbízatása alól, és kinevezte Gönyű és Nagyszentjános plébánosává, valamint győri egyetemi lelkésszé és a Szent László Katolikus Szakkollégium lelkészévé.
Simon Dávid templomigazgató urat felmentette a győr-révfalui Szentháromság-templom templomigazgatói megbízatása alól, a Prohászka-iskola iskolalelkészi és püspöki biztosi feladatai alól, valamint győri egyetemi lelkészi és a Szent László Katolikus Szakkollégium lelkészi feladatai alól. Kinevezte a soproni Szeplőtelen Fogantatás templom templomigazgatójává, a Szent Orsolya-iskola iskolalelkészévé és püspöki biztosává, valamint soproni egyetemi lelkésszé és a Szent Pál Katolikus Szakkollégium lelkészévé.
Kovács Gergő Vilmos templomigazgató urat felmentette a soproni Szeplőtelen Fogantatás templom templomigazgatói, a Szent Orsolya-iskola iskolalelkészi és püspöki biztosi, valamint soproni egyetemi lelkészi és a Szent Pál Katolikus Szakkollégium lelkészi megbízatása alól. Kinevezte a győr-révfalui Szentháromság-plébánia plébánosává, és a Prohászka-iskola iskolalelkészévé és püspöki biztosává.
Ézsöl Krisztián segédlelkész urat felmentette a tatai Szent Imre-plébánia segédlelkészi megbízatása alól, és kinevezte a győri Szentlélek-plébánia segédlelkészévé, valamint az Apor Vilmos Iskolaközpont iskolalelkészévé.
Végerbauer Richárd atyát felmentette a Brenner János Papnevelő Intézet prefektusi megbízatása alól, és egy évre kinevezte a győri Szent Kamillus-plébánia kisegítő lelkészévé, amíg doktori disszertációját befejezi.
Császár István atyát felmentette a Brenner János Papnevelő Intézet spirituálisi megbízatása alól, és kinevezte a Brenner János Hittudományi Főiskola Kollégiumának igazgatójává.
Fülöp Tamás atyát kinevezte a komáromi plébánia segédlelkészévé.
Bősze Gábor újmisés atyát kinevezte a mosonmagyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébánia segédlelkészévé.
Grafl Ákos újmisés atyát kinevezte a soproni Szentlélek és Szent Mihály-plébánia segédlelkészévé.
Kovács Gábor újmisés atyát kinevezte a tatai Szent Imre-plébánia segédlelkészévé.
Rácz Dávid Ignác O.Praem. újmisés atyát elöljárója, Fazakas Zoltán Márton O.Praem. apát úr kérésére 2025. július 1-jei hatállyal kinevezte a Csornai Premontrei Rend lelkipásztorai által ellátott plébániák segédlelkészévé.
Elöljárója kérésére Boldvai Márton Bertalan O.Praem. plébános urat 2025. augusztus 1-jei hatállyal köszönete nyilvánítása mellett felmentette a csornai Nagyboldogasszony-plébánia lelkipásztori szolgálata alól.
Hancz Gábor Tamás O.Praem. urat elöljárója kérésére 2025. augusztus 1-jei hatállyal kinevezte a csornai Nagyboldogasszony-plébánia plébániai kormányzójává.
*
Szombathelyi Egyházmegye
Székely János szombathelyi megyéspüspök augusztus 1-jei hatállyal az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Szombathelyi Egyházmegyében.
A tömördi fíliát a salköveskúti plébániához, a kőszegpatyi fíliát pedig a vasasszonyfai plébániához csatolja.
Plébánosi kinevezés
Vigh Balázs atyát felmenti kápláni beosztása alól, és kinevezi a Bagodi Plébánia plébánosává. A Kőszegi Plébánia lelkipásztori ellátásában a verbita atyák fognak segíteni.
Farkas László bagodi plébánost a Vasszécsenyi Plébániára helyezi plébánosi minőségben.
Böjti Balázs vasszécsenyi plébános a Letenyei Plébánia plébánosa lesz.
Orsos Zoltán letenyei plébánost a Gersekaráti Plébánia plébánosává nevezi ki.
Andor Zoltán atyát a Gersekaráti Plébániáról az Egervári Plébániára küldi plébánosi minőségben.
Kiss L. Gábor atyát felmenti egervári plébánosi megbízatása alól, és plébánosként az Őriszentpéteri Plébániára helyezi.
Dóka Ferenc őriszentpéteri plébános a Salköveskúti Plébánia plébánosa lesz.
Vas Csaba atyát tartós betegszabadságra küldi.
Kápláni, iskolalelkészi és egyéb kinevezések
Demeter István újmisés atyát a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániára küldi kápláni minőségben, egyben megbízza, hogy kisegítőként segítse a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna Plébánia lelkipásztori ellátását.
Rácz Ágoston római ösztöndíjas atya a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna Plébánia káplánja lesz, doktori disszertációjának befejezése mellett.
Fliszár Károly atya kisegítő lelkészként a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániára kerül.
Császár István atya spirituálisi minőségben további két évre a Győri Szeminárium épületében létrehozott kollégium vezetője lesz.
Járfás Ádám székesegyházi káplán a Derkovits lakótelepi újonnan átvett és egyházmegyei fenntartásba került oktatási intézmény iskolalelkésze lesz, eddigi megbízatásai megtartása mellett.
Óra Krisztián sárvári plébános-helyettet a Váton újonnan átvett iskola és az elmúlt évben alapított óvoda lelkészévé nevezi ki, egyben őt és a Sárvári Plébánia lelkipásztorait megbízza az érintett egyházközség lelkipásztori ellátásával.
A körmendi Boldog Batthyány László Katolikus Iskola újabb tagintézménnyel bővül a Gersekaráti Általános Iskola átvételével, amelynek iskolalelkésze Kiss László körmendi plébános lesz.
P. Tran Si Nghy Ferenc SDB atya káplánként érkezik a szombathelyi Szent Kvirin plébániára, egyúttal elköszönnek Puthukulathil Sabu Joseph káplán atyától.
Hancz G. Tamás premontrei atya Csornára kerül, helyére Boldvai M. Bertalan O.Praem érkezik Szombathelyre, aki a Székesegyházi Főplébánián vállal kisegítő szolgálatot.
Csupor Márton diakónus a Székesegyházi Főplébániára, Fábián András Barna diakónus pedig a sárvári Szent László plébániára kerül pasztorális gyakorlatra.
Forrás: Magyar Kurír