Tóth Tamás volt püspökkari titkár pert indított a Válasz Online ellen, mert korábban arról cikkeztek, hogy egyházi vezetők az ő felelősségét is firtatják a friss papi szexbotrányokban, kisvártatva pedig lemondott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkári pozíciójáról. Tóth Tamás végül elállt a pertől, ami annyira meglepte a Válasz Online-t, hogy interjút ajánlottak neki, mondván, „játsszuk le interjúban a bírósági csörtét”. Ám végül inkább egy mindent kimerítő beszélgetés született meg, ebből is látszik, nem kell ahhoz a bíróságig jutni, hogy megértessék magukat a felek. A beszélgetésben szó esett a Tóth Tamásról szóló sajtóhíresztelésekről, az egyházi botrányokról, bocsánatkérésekről, a Gyerekasztal Munkacsoportról, meleglobbiról, az állam és egyház közti megosztó viszonyrendszerről. Egyszóval mindenről, ajánlom olvassátok el, érdemes.
,,Néhány hete ön még felperes volt, a Válasz Online meg alperes.
Mostanra ez megváltozott.
Nemcsak ellenünk, a korábbi cikkünket szemléző egyéb lapok ellen is bírósági eljárást kezdeményezett. Felkészültünk a perre, erős meggyőződésünk, hogy meg is nyertük volna, ön azonban a tárgyalás előtt elállt a keresettől. Érezte, hogy rezeg a léc?
Pap vagyok, nem katona. A békés megoldásokat keresem, nem kenyerem a háborúskodás. Viszont: vidéki családból jövök, a szüleim a Kecskemét környéki tanyavilágból származnak, arra neveltek, hogy az embernek fontos a becsülete. Tehát helyreigazítást kértem különböző lapoktól, ahol pedig nem voltak nyitottak erre első körben, ott perek indultak, de a célom valójában végig a párbeszéd lehetőségének megteremtése volt. Lényegében minden újsággal sikerült is megegyezni, szerte a sajtóban láthatja, hogy közölték a kommentáromat. Önnel is itt ülök épp.
Nincs bírósági eljárás, de van párbeszéd.
Azért tisztázzuk: nem azért ülünk itt, mert ön ezt kérte cserébe a pertől való elállásért. Egyoldalúan lépett vissza, ami annyira szokatlan, hogy úgy éreztük, nekünk is húzni kell valami váratlant. Interjút kértünk tehát; ha gondolja, lejátszhatjuk így a bírósági csörtét.
Attól tartózkodnék. Nem látom értelmét, hogy azon polemizáljunk, sugallták-e az újságok, hogy cinkosa vagyok pedofilgyanúba keveredett papoknak, miközben sosem voltam bűnpártoló, nem akartam senkit kimenekíteni a felelősségre vonás alól. A gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések mélyen megráznak és elszomorítanak. Ami pedig velem kapcsolatban megjelent a sajtóban, jórészt konfabuláció, félreértések tömkelege.
A sajtó egészét nem tisztünk megvédeni, saját – tényeken és dokumentumokon alapuló – állításainkat viszont vállaljuk. Ezek között egyébként nem szerepelt, hogy ön cinkos meg bűnpártoló. Olyanokat írtunk, hogy a kalocsa-kecskeméti papi szexbotrányokhoz kapcsolódva önt is meghallgatták tanúként egy belső egyházi eljárásban, ahova – szokatlan módon – saját ügyvéddel érkezett. Meg azt, hogy érseke szerint ön „barátságból adódóan védte” az egyik feltételezett elkövetőt. Illetve Bábel Balázs panaszkodott önre, hogy kvázi ráerőltetett egy közleményt. E bizalomhiányos állapotot ön úgy oldotta fel, hogy lemondott a püspökkari titkári pozícióról. Kicsit sajnálom, hogy elmaradt a per, még akár Bábel érsek is eljöhetett volna tanúként.
Ez természetesen sosem fordulhatna elő, én ilyen helyzetet nem engedtem volna létrejönni. A lemondásom oka egyébként az volt, hogy a különböző helyeken rólam megjelenteknek – amelyeket méltatlannak éreztem – ne legyen kihatása az általam képviselt szervezet munkájára.
Időnként férfias döntéseket kell hozni.
Ilyen ez a papszakma: engedelmességet fogadott, ezért nyilvánosan nem keveredhet vitába a főnökével.
Valóban engedelmességet fogadtam, de nem azért teszek bármit, mert a „katolikus szmsz” megköveteli. Aki ismer, tudja, hogy alkatilag fegyelmezett ember vagyok. Nekem természetes, hogy a kánonjog szerint minden pap tartozik valakihez. Én kalocsa-kecskeméti egyházmegyésként Bábel Balázshoz tartozom, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkáraként is ő volt az érsekem, ez most is így van. Ő a főpásztorom 26 éve, ő szentelt pappá, figyel rám, köszönettel tartozom neki – minden feladatomat az ő támogatásával végeztem már eddig is, a mostanit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szintén. Egyháztörténészként 2004 óta jelen vagyok a tudományos világban, így most jóval több időt tudok szentelni a kutatásnak, tanításnak.
Roppant diplomatikus…
Ezt így tartom helyesnek. Egyébként dolgoztam is diplomáciai területen: 2007-től négy éven át az akkori apostoli nuncius személyi titkára voltam, majd a római Pápai Magyar Intézet rektoraként folytattam.
Ha az ember az egyháznak szenteli az életét, elfogadja a szabályait, enélkül nem megy.
Mindig van persze lehetőségünk arra, hogy valakivel négy- vagy többszemközt megbeszéljük a nehézségeinket, de ez belső ügy, nem tartozik másokra. Decemberben, amikor az MKPK elbúcsúzott tőlem, nagyon szép, művészettörténeti tárgyú kötetet kaptam Bábel Balázstól. Házon belül elrendeztük az állítólagos konfliktusunkat, amely azért – ezt talán ön is elismeri – a sajtón keresztül erősödött föl. A Válasz Online cikke volt a kezdet, ezt mások hangszóróba tették, egyesek el is bulvárosították,a végére már nyomokban sem ismertem magamra a megjelent történetekben.
Az érsek és az ön álláspontját is szó szerint közöltük a kifogásolt cikkben, a püspökök meg elfogadták a lemondását. Innen nézve ez egy belső egyházi konfliktus, ám ön – mivel az érsekével nyilvánosan nem vitatkozhat – a sajtót próbálta bűnbakká tenni. Ez nem unfair?
A különböző sajtóközlések dinamikájára az előbb már utaltam. Ahogy mondtam, nagy tisztelettel vagyok az érsek úr iránt, úgy gondolom, őt is méltatlan helyzetbe hozzuk, ha ezt folytatjuk. Annyit rögzítenék viszont:
a rendszerváltás óta nem történt olyan, hogy a püspökök közti levelezések folytatólagosan kiszivárognak a sajtóba – ráadásul az újságírók néha előbb nyitják meg a leveleket, mint néhány címzett.
Ilyenkor mindenki kapkodni kezd, szinte esély sem marad arra, hogy tisztázzuk a félreértéseket, ráadásul a kríziskommunikációnak vastörvényei vannak… A Magyar Katolikus Egyház így is felfokozott hónapokon van túl a visszaélési ügyek, szexuális botrányok miatt. Ebben a zűrzavarban kellett volna hallatszódnia az én igazságomnak. Nem sok esélyem volt, de javul a helyzet.
(…)
Veres András MKPK-elnök újévi köszöntőjében úgy fogalmazott: „tudatos és szervezett támadássorozat” zajlik az egyház ellen, s ehhez sokan csak ürügyként használják bizonyos papok bűneit. Ön is ostromlott várként tekint az egyházra?
Árnyalnám: a történelem arra tanít, hogy az ostromot általában változás, megújulás szokta követni.
Kis színes az árnyaláshoz: ma már a vadliberálisnak bélyegzett 444 munkatársa is a pápa gyermekvédelmi célkitűzéseit segíti a Gyerekasztal Munkacsoport tagjaként. Ki támad itt kicsodát?
Jól ismerem a jezsuita Hans Zollner atyát, aki az egyházat érintő molesztálási ügyek egyik legfontosabb szakértője, sokat beszélgettem vele. Elég világosan látom, hogy ebben a témában óriási különbség van Kelet- és Nyugat-Európa között. Utóbbi térségben sokkal jobban hatottak az ottani katolikus közösségekre a feltörekvő irányzatok; Németországban például volt értelme az 1950-es évekre visszamenőleg feltárni a múltat. A kommunista blokk országaiban viszont a hatalom annak idején titokban listázta az egyházon belüli bűnöket, minden információt zsarolásra használt, ha kellett, gyártott is ilyen „tényeket”. Tehát nincsenek megbízható adatok – legfeljebb a rendszerváltás utánról lehetnek.
A lengyel egyház megoldotta azzal, hogy 1990 és 2018 közötti adatokat közölt: 382 papról született bejelentés, és 625 gyermek ellen követtek el bűnöket klerikusok.
Ez döntés kérdése. Éppen az önök egyik podcastadásában volt szó arról, hogy meg kell ismernünk részletesen a nagy nemzetközi vizsgálatok módszertanait, hogy neki lehessen kezdeni ennek a munkának. Ha jól értem, az említett Gyerekasztal Munkacsoport ezt a folyamatot próbálja megalapozni.
A Gyerekasztal nem az MKPK „áldásával” működik, inkább civil szerveződés – igaz, több egyházi tagja is van.
Ferenc pápa óta biztosan nincs olyan, hogy majd fönt eldöntik, s csak aztán merünk bármit is cselekedni. Ez az egypártrendszer logikája, amely Kelet-Európában az egyházak működését is áthatotta – és ne tagadjuk, valamennyire néha még ma is előjön belőlünk. Nem volt mindig így: a két világháború között a katolikus egyházban rengeteg egylet és önszerveződés jött létre; ezek speciális célokat is szolgáltak – többnyire a jezsuiták támogatásával. Nem baj, ha 35 évvel a rendszerváltás után újra merítünk ebből a modellből. A püspökök együtt alakulnak a hívekkel, ez teljesen normális, és szögezzük le: a Gyerekasztalnál ott ül az MKPK egyik tagja, a pannonhalmi főapát. Ahogy egyébként némi öniróniával mondani szoktuk:
az egyház Istentől való létének egyik legfőbb bizonyítéka, hogy mi, papok sem tudtuk tönkretenni.
Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek: Bese Gergő és Pajor András például leplezetlenül kampányolt a kormánypártoknak, az egyház ezért nem szankcionálta őket, de végül csak megbuktak.
A pap elsődleges hivatása, hogy a lélekkel foglalkozzon. Erre kapott hívást. Az egyháznak persze van társadalmi tanítása és felelőssége, ráadásul az egyház tagjai választópolgárok is, de én is úgy látom:
nem helyes, ha egy pap a politikánál keresi a kiteljesedés lehetőségét.
A teljes interjút a válaszonline.hu oldalon olvashatod.
hirdetés
