2024. 12. 05.

,,A ti világotokban máshogy hívnak engem” – A Narnia-filmek keresztény üzenete

Téli estéken, karácsonyhoz közeledve nehezen tudunk jobb programot találni, mint a bekuckózós olvasást, vagy filmnézést. A Narnia világa különösen megfelelő az év egyik legszebb ünnepére hangolódva.

Tolkienhoz hasonlóan, C. S. Lewis jelentős képviselője volt a 20. század gyermekfantasyjének. Gyerekként ő is sok tanítást kapott a Bibliából,  viszont ezeket nehezen tudta értelmezni. Felnőttként erre visszaemlékezve jutott arra a következtetésre, hogy rejtett utalásokkal, de gyermekek számára könnyen felfoghatóan mutatja be a kereszténység lényegét, Isten határtalan szeretetét. A könyvsorozat 2005-ös adaptációja nagy sikert hozott, az ezt követő két rész már nem örvendett akkora sikernek.

Gyerekként is nagyon szerettem már a filmek első részét, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt, de csak mikor legutóbb megnéztem,  figyeltem fel arra, hogy valójában milyen fontos keresztény üzenete és szimbolikája van ennek és a többi résznek is.

Aslan valójában Jézus

Gondoljunk csak bele, a film első felében úgy emlegetik az oroszlánt, hogy hamarosan eljön és akkor újra felszabadul Narnia világa. Ő a megmentő. A gyerekek pedig izgatottan várják, hogy találkozhassanak vele, akárcsak mi keresztények a Jézussal való találkozást. Megbocsátó, hiszen Edmundnak is megbocsát és visszafogadja őt, mindazok után, hogy elárulta őket. Hagyja, hogy a négy Pevensie-gyerek megvívja saját csatáját, ő mégis ott munkálkodik a háttérben, nem hagyja őket magukra. Tudja jól, hogy meg kell halnia. Mikor a kőasztalhoz megy, kigúnyolják, levágják a sörényét, meggyalázzák, pont, mint Jézust a Golgotára vezető úton.  Feláldozza magát, csak hogy megmentse a népét, majd halálát követően visszatér. Feltámad, amire senki nem számít. Szerintem az egyik leggyönyörűbb jelenet a filmben,

hirdetés

amikor a kőasztal kettéhasad, ő pedig ragyogó fényben visszatér a népéhez.

Ádám két fia és Éva két leányaként hivatkoznak a négy gyerekre, akik belépnek Narniába ezzel beteljesülhet a jóslat, a felszabadulás közel van.

A fehér boszorkány jelképezi a sátánt. Edmundot nagyon könnyen magához édesgeti, megtudja tőle a legfontosabb információkat Aslannal és a testvéreivel kapcsolatban. Kezdetben még véletlenül árul el bizalmas információkat, utána viszont tudatosan. Amikor ezek az árulások megtörténnek, az addigi rend felborul. Hasonlóan, mint amikor Ádám és Éva elfogadta a tiltott gyümölcsöt.

Edmund árulása egyértelműen Júdás árulásával vonható párhuzamba. Peter pedig Péter apostol megtestesítője. Miután Aslan egy kis időre elbúcsúzik a film végén, Peterre és a testvérire hagyja Narnia Királyságát. Hasonlóan, ahogy Jézus mennybemenetelekor a tanítványainak és Péter apostolnak adja azt a feladatot, hogy terjesszék a kereszténységet.  

A Caspian herceg című filmben, Lucy látja egyedül Aslant, a többiek nem hiszik el, hogy ott van. Hiszen, ha ott lenne, segített volna a bajbajutott narniaiaknak. Lucy hite annyira erős, hogy végül sikerül személyesen találkoznia az oroszlánnal. Meg is kérdezi tőle, hol volt eddig, ha tudott volna, miért nem segített, mire ő ezt válaszolja: ,,Semmi sem történik kétszer ugyanúgy.”
Utalhat ezzel arra, hogy egyszer már megmentette őket, most és eddig is, azon lett volna a sor, hogy ha hisznek benne, sikerül győzniük. Mint ahogy mi, keresztények is nap mint nap rengeteg küzdelmet vívunk meg és elhisszük azt, hogy Isten mellettünk áll, így sosem bukhatunk el.

A harmadik rész végén (A Hajnalvándor útja) Lucy azt kérdezi Aslantól, hogy majd az ő világukban, a Földön meglátogatja-e őket, így hogy többé nem térhetnek vissza Narniába. Aslan a következőt válaszolja: ,,Figyelni foglak benneteket.

A ti világotokban, máshogy hívnak engem.

Azon a néven kell ismernetek. Ez volt az oka annak, hogy ide kerültetek Narniába, hogy egy kis időre megismerjetek itt, ezáltal könnyebben rám találjatok ott.”

Felnőttként minden egyes mondatot sokkal mélyebben és jelentőségteljesebben tudok értelmezni. Olyan, mintha most látnám valójában először ezeket a filmeket, hiszen teljesen más értelmet tudok nekik tulajdonítani. Visszaemlékezve,

gyerekként hatalmas nyugalmat adott Aslan jelenléte a képernyőn,

sosem ijedtem meg tőle, pedig lehetett volna így is, erős és hatalmas jelleme miatt. Most már értem, miért éreztem biztonságban magam.

 

Gulyás Zsófia

Blog
hirdetés