2024. 11. 13.

“Szerettem a gyülekezetet, mint anya a gyermekét” – interjú Lukácsiné Kádár Éva nyugalmazott református lelkésszel

Hogy lesz egy családban minden gyerekből református lelkész? Milyen többletet jelent nőként szolgálni az egyházat? Hogy kerül egy magyar lelkész Princetonba, Clevelandba, Miamiba? Interjúnk Lukácsiné Kádár Évával, nyugalmazott református lelkésszel, aki 33 évet töltött az Egyesült Államokban.

Mesélj kérlek a gyerekkorodról, milyen egy lelkészcsalád, ahonnan mind az öt gyerek a szószéket választja?

Isten tervében úgy volt, hogy egy szeretetben teljes családban helyezzen el bennünket, négy testvéremmel. De ennek nagy ára volt. Édesanyám mikor az ötödik gyermekét hozta világra, már gyógyíthatatlan beteg, leukémiás volt.

Ez a szomorú tragédia hatja át a családunk sorsát, de ő olyan hitben járt, hogy behívta a kórházba a legjobb barátnőjét, és azt kérdezte tőle: vállalod-e, hogy a gyermekeinknek az anyukája legyél?

Így lett a nevelőanyám Mészáros Erzsébet. Édesanyám Fazekas Róza, Kádár Ferenc az édesapám lelkipásztor volt Hódmezővásárhelyen. Testvéreimmel mind az öten lelkészek lettünk, ezt örököltük. Öröklöd a tehetséget, a hajlamot, és bár a hitet nem tudod örökölni, de az, hogy a hódmezővásárhelyi susáni templomban telt a gyermekkorunk, megpecsételte az életünket.

Hogy hívott el a Jóisten a lelkészi hivatásra?

Szerintem az elhívást egy krízis pillanatban vagy rendkívüli transzcendens pillanatban lehet megélni. Nyáron voltak gyermektáborok, és emlékszem pontosan, az egyik napon reggel, délben és este is volt prédikáció, éppen édesapám volt a szolgálattevő, az életünkről szólt minden Ige. Akkor, ezáltal kaptam egy lelki megszólítást 14 éves koromban.

Pályád során milyen volt nőként lelkésznek lenni, jelentett ez számodra többletet hivatásterületeden?

A Református Egyházban kezdetben mi, nők, nem kaptunk teljes felhatalmazást a lelkészi szolgálatra, hanem felügyelőlelkészünk volt. Ha esketni, temetni vagy úrvacsorát kellett osztani, azt a felügyelőlelkész nélkül nem végezhettem el. Később szentelték lelkésszé a nőket, mint az évfolyamunk férfiait. Aztán a zsinatnak a tanulmányi osztálya kidolgozta azt, hogy a nők egyházi szolgálata hogyan lehet hiteles és legitim.

Az Istennek van egy férfi és egy női oldala, én mindenkor éreztem a női, anyai vonásait.

Az Ószövetség mondja: „Ahogyan az anya vigasztalja a fiát, úgy vigasztallak én titeket„ (És 66,13) vagy ahogy Jézustól halljuk: „…mint kotlós a csibéit…”(Lk 13,34). Úgy éreztem, mintha anyja lennék a gyülekezetnek, közelebb tudtam kerülni ezzel az érzelmi többlettel hozzájuk.

Miben nyilvánult ez meg?

Például írtam egy naplót mindenkiről családlátogatás után, feljegyeztem az életüket és a temetéseket ezek tették személyessé. Azt mondta egy hölgy, olyan mintha köztünk éltem volna mindig is. Közel 400 temetést végeztem 6 év alatt, úgy éltem meg a családokkal való találkozást, a vigasztaló szeretetet, közelséget, hogy minden embernek az egyszeri, megismételhetetlen élettiszteletét, méltóságát megadtam. Szerettem a gyülekezetet, mint anya a gyermekét, így fogtam fel a lelkészi szolgálatomat.

33 évig szolgáltál az Amerikai Magyar Református Egyházban, honnan jött az ötlet, hogy odamenj?

10 évig pályáztam tanulmányi ösztöndíjra, végül angol nyelvterületre hívtak. Azt mondtam, szeretnék Princetonba, New Jerseybe menni. Ott szereztem a mesteri fokozatot, de folytatni szerettem volna még doktori iskolában, ám ahhoz 3 évet amerikai gyülekezetbe kellett szolgálni. Ez nagyon jól jött, mert akkor már férjhez mentem kint Lukácsi Lászlóhoz (szintén lelkész a szerk.) és befogadást nyertünk Cleveland Ohioba, ahol nagyon sok magyar van, korábban Bridgeportban töltöttünk másfél évet, utána Miamiba kerültünk, Floridában 27 évet dolgoztam. A férjem meghalt, utána még végeztem szolgálatot, de férfit szerettek volna lelkésznek, úgyhogy orgonista és helyettes lelkész maradtam.

Hogy érted, hogy férfit szerettek volna?

Sokkal hagyományosabb az amerikai, magyar katolikus és református élet, igazából nem volt áttörés, megújulás.

Én átéltem azt, hogy amikor elmentem és jelentkeztem egy lelkésznél szolgálatra, azt mondta: „Ezen a szószéken még nő nem volt, de amíg én élek, nem is lesz”.

De más élményem is volt, mikor Ohioban a lelkész felesége rázta a fejét, hogy nem ért egyet, hogy én vagyok a szószéken. Miamiban ez színeződött, ott elfogadták a szolgálatomat, szerették. Csakhogy ott gazdasági felügyelő is volt a lelkipásztor, és én csak a lelkészi szolgálatot, kórházlátogatást, online kapcsolattartást tudtam volna vállalni, így jogos volt, hogy inkább egy rátermett férfinak szánták a lehetőséget. De Istennek a humora, hogy az újak mindig elmentek én pedig állandóan visszakerültem, mint helyettes.

Az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezeti életét hogy képzeljük el? Meglehetősen ökumenikus lehetett.

Egy templom épült, közösen protestánsok, katolikusok és még zsidók is adtak pénz. Mindig jött egy atya New Yorkból, vagy Floridából, így minden hónapban volt római katolikusoknak is szentmise, én voltam az orgonistájuk, nagyon jó kapcsolatban voltunk.

A református istentiszteleten is keresztet vetettünk. 4 évet evangélikus gyülekezetben is szolgáltam, mert bezárták volna a templomot, nem tudtak szerezni magyar nyelvű evangélikus lelkészt ott. 

Ünnepekkor katolikus énekeket is választottunk, a Boldogasszony Anyánkat elénekeltük a Himnuszt előtt, így otthon érezték magukat a katolikus testvérek is.

Jól tudom, hogy a szívedben Wass Albert különleges helyet foglal el?

Nagy ajándék volt, hogy Wass Albert munkáit megismerhettem, 20 éven át kiadatlan műveinek önkéntes gondozója voltam. A fiaival jó, munkatársi kapcsolatba kerültem, digitalizáltam az író műveit.

Milyen egyéb elhívásod volt az amerikai magyarok felé?

Közjegyzője voltam a washingtoni magyar nagykövetségnek. Mindenkinek le kellett angolra fordítani a születési bizonyítványát, anyakönyvi kivonatokat, okmányokat, hogy kérvényezhessék a magyar állampolgárságot.

Több mint kétszáz embernek segítettem az állampolgárság elnyerésében, az eskütételek ott voltak a templomunkban.

Nekem ez nagy öröm volt, de főleg azoknak, akiknek hosszú évtizedek óta semmi reménye nem volt, hogy magyar állampolgárok legyenek, könnyes szemmel vették át a bizonyítványt, és utána útlevelet is lehetett nekik igényelni, sokan közülük aztán haza is utaztak.

Milyen a kapcsolat az amerikai magyarok és az amerikaiak között?

Egyfajta tisztelet övezte a magyarokat ’56 miatt is és megállták a helyüket. Szorgalmasak voltak, becsületesen dolgoztak, nem segélyekből éltek, ők annak az államnak úgy akartak a polgárai lenni, hogy ne valljanak szégyent. Ezt észrevették a munkatársaik, barátaik és a templomokban is tudták, hogy ezek magyarok.

Gál Petra Júlia Interjú
hirdetés