2024. 09. 19.

Gimnazisták is részt vesznek az árvízi védekezésben – az egyház egész héten a veszélyeztetett helyszíneken segít

Jelentősen nőtt az árvízvédelmi területek hossza: az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint mostanra 34 védekezési szakaszon, több mint 750 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből 36 kilométer rendkívüli árvízveszélynek kitett területként lett minősítve. Hétfőn Dunaalmáson, kedden Tahiban, szerdán Hartán, csütörtökön pedig Vácott segíti az árvízi védekezést a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata. Budapesten a védekezésben résztvevők élelmezésében vállalt szerepet a szeretetszolgálat. 

A Magyar Református Szeretetszolgálat hétfőn Dunaalmáson a templom és a vasúti átjárók területének árvízvédekezési feladataiban segített, kedden reggel pedig mintegy 20 fős önkéntes csapatuk Tahiba indul, hogy a Duna partján a gátat megerősítsék homokzsákokkal. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal folyamatosan kapcsolatban áll a szeretetszolgálat, így a szerdai napon az előzetes tervekkel szemben ismét vidéki helyszínre, a Bács-Kiskun vármegyei Hartára irányították az MRSZ önkéntes csapatát, akik a helyi segítőkkel közösen 11.000 homokzsákot töltöttek meg, ezzel a település tervezett védekezéséhez minden rendelkezésre áll. A fővárosban pedig a védekezésben résztvevők ellátásában kapott szerepet szerdai napon a szeretetszolgálat: 600 szendviccsel és teával látták el a gátak megerősítésén dolgozókat.

Csütörtökön újabb vidéki helyszínen, az egyik legkritikusabb helyszínek közé tartozó Vácott segít a Magyar Református Szeretetszolgálat több mint 50 önkéntessel. Az önkéntesek között a fiatal generáció is szép számmal képviselteti magát:

a Lónyay Utcai Református Gimnázium érettségi előtt álló, 12. évfolyamos diákjaiból szerveződött önkéntes csapat is csatlakozott

az MRSZ csütörtöki árvízvédekezéséhez. A helyszínen szolgáló önkéntesek homokzsákok töltésével és a gátak építésével, megerősítésével segítik a védekezést, míg a fővárosban csatlakozó – többségében női – önkéntesek 750 darab szendviccsel készülnek, mellyel nemcsak a saját önkénteseiket, hanem a Vácott napok óta rendkívül megerőltető szolgálatot teljesítő tűzoltókat is támogatják.

A Magyar Református Szeretetszolgálat szeptember 15-én országos adománygyűjtést is hirdetett az árvízi védekezés eszközeinek beszerzése, valamint a folyamatos ellátás biztosítása céljából. Az árvízi védekezést segítő adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül.

A Katolikus Karitász is rendkívüli segélyakciót indított a harmadfokú dunai árvízhelyzetre reagálva. A humanitárius szervezet tízmillió forint értékű gyorssegélyt szabadít fel vészhelyzeti keretéből, Nagybajcson katasztrófahelyzeti bázist alakít ki, és adománygyűjtést hirdet az árvízi védekezés és kármentés támogatására.

A humanitárius szervezet készenlétbe helyezi katasztrófa- és veszélyhelyzeti csapatát, amely hatékonyan tud ellátni gyorssegélyezési, kármentési és lelki elsősegélynyújtási feladatokat a helyszínen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal szoros együttműködésben.

Az árvízi veszélyhelyzetre való tekintettel a Karitász azonnali adománygyűjtést hirdet, és kéri, hogy, aki teheti, csatlakozzon a segítségnyújtáshoz: támogassák az árvíz sújtotta területeken élőket a 1356-os adományvonal hívásával, mely hívásonként 500 Ft hozzájárulást jelent, vagy a www.karitasz.hu oldalon keresztül online adományozással („vészhelyzeti segítségnyújtás” megjelöléssel). 

Borítókép - Fotó: MRSZ
Hírek
hirdetés