A piarista diákok által alapított The Eyes of Francesco (röviden: TEF) tagjaiként négy napot töltöttünk Sátoraljaújhely és Nagykároly azon részein, amikre manapság perifériákként hivatkoznak. A kifejezés az egyházban a következő jelentéssel bír: “az elhanyagolás, kiaknázás és igazságtalanság keserű gyümölcse, azok a helyek, amiket a társadalmunk szégyell, és el akar felejteni”. Oda vittük el Isten szeretetét, ahol talán a legjobban szükség van a megerősítésre, hogy mind méltóak vagyunk rá. A zene formált utat, amivel ezt megmutattuk a Sátoraljaújhelyi Piarista Tanoda roma fiataljainak és a nagykárolyi piarista nővérek által fenntartott gyermekotthon árva gyerekeinek.
Katona Kamilla szemszögéből
Körülbelül fél évvel ezelőtt egy felkérés formájában esélyünk nyílt arra, hogy nyár elején részt vegyünk a turnén. Kevesebb mint 6 hónapunk volt arra, hogy elsajátítsunk 10 dalt, hangosítást szerezzünk, megtanuljuk használni azt, és még rengeteg mindent kellett szervezni és eltervezni. Úgy gondolom, büszkék lehetünk magunkra. Mindenki rengeteg munkát és időt fektetett bele, ami sokszor a szabadidő rovására ment, de mindig élveztük, hogy együtt tölthetjük az időt azzal, amit szeretünk; a zenével és egymással.
Nekem a zenélés egyfajta terápia, ami segít lelkileg feltöltődni és kikapcsolódni. Kifejezhetem az érzéseimet, gondolataimat vele, vagy egy kis időre elvonulhatok a világ elől általa.
Kilencedikben páran úgy gondoltuk, hogy az iskolában megrendezett év végi udvari zenebonán szívesen énekelnénk, és annyira jól éreztük magunkat, hogy a következő évben szerettünk volna alapítani egy bandát. Ez meg is történt, és NVCSN-ként (Nincs Végleges “CsapatNév”) részt vehettünk az első koncertünkön. A csapat összetétele kicsit változott az évek során, de a legutóbbi iskolai családi napra már a mostani felállással álltunk a színpadon. Idén úgy döntöttünk, hamarabb elkezdünk készülni a szokásos év végi fellépésünkre, amire az egyik énektanár fel is figyelt. Elhatározta, hogy segíteni fog nekünk. Egyre többen hallottak minket, ugyanis év közben is játszhattunk a miséken. A tanáraink látva az igyekezetünket és a zene iránti szeretetünket megajándékoztak minket egy turnéval. Innentől tudtuk, hogy komolyabban kell vennünk az egészet, és elkezdtük az előkészületeket. Mint minden rendes bandának, nekünk is kellett egy név, így mi lettünk a The Eyes of Francesco. Minél több időt töltünk a zenekarral, annál inkább szeretnénk még egy turnét és önálló koncerteket, hogy még több örömet okozhassunk másoknak.
hirdetésAmellett, hogy rengeteget fejlődtem a csapatmunkában, mint zenész, olyan barátokra tehettem szert, akikre mindig számíthatok majd. Sok új dolgot tapasztalhattam meg a világból, ami a TEF nélkül nem történhetett volna meg.
Úgy érzem, hogy segített Istenhez közelebb kerülnöm a hangszeres misék során.
Végigtekintve az ide vezető utunkon, számomra a legemlékezetesebb dolog a turné zárómiséjén történt. Márkus Roland piarista atya megkért minket, hogy forduljunk párokba és mondjuk el, mikor éreztük szeretve magunkat. Az egyik fiú azt válaszolta, ő folyamatosan szeretve érezte magát általunk. Ezt a mondatot örökre a szívemben fogom őrizni.
A turné megtanított arra, hogy legyek hálás mindenért, amim van. Rengeteg elképesztően tehetséges gyerekkel találkoztunk, és nagyon bánt az az érzés, hogy nincsen lehetőségük kiteljesedni. Szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem nyílt egy ilyen életre szóló élményre, amiből tanulhattam. Sosem fogom elfelejteni. Remélem, hogy egyszer még visszatérhetek a gyerekekhez.
Fotó: Dugonics András Piarista Gimnázium
Jójárt Rebeka szemszögéből
Számomra felfoghatatlan és csodálatos a turné története. Teljesebbé teszi a képet, ha kicsit korábbról kezdem, és bepillantást nyújtok a kulisszák mögé: sokáig féltem az énekléstől. Hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam a gátlásosság, de éreztem, hogy hiányérzetem van. Hiányzik, hogy a közös dicsőítéseken én is felszabadultan tudjam magasztalni az Urat, hogy merjek a hétköznapokban is bátor lenni. Elhatároztam, hogy ezen változtatok. Az összes lehetőséggel éltem, ami hozzám is elért az énekléssel kapcsolatban. Valóban megtapasztaltam, ahogy Isten a tenyerén hordoz. Rátaláltam azokra, akikkel azonos értékeket képviselünk, akik lételeme maga a zene.
A magamnak elképzelt torz kép a valóságról szertefoszlott, amint rájöttem, nem vagyok egyedül.
Ez az egész mind-mind szervesen kapcsolódik a hitemhez. Minden nap hálát adok az Úrnak, hogy részesít ajándékaiban.
A zenével közösséget építünk, ami mélyen a lelkünkben kapcsol össze bennünket. Éneklés közben megszűnik minden felszínes, sürgető problémám. Olyan érzés, mintha magam válnék egy nyitott kapuvá, ami összekapcsolja Istent az emberekkel. A barátaim segítettek elérni a változást. Inspiráltak, és én is szeretnék ilyen emberré válni mások számára.
Korábban nem játszottunk még bandában, ezért a sötétben tapogatózva kísérletezünk együtt. Rá kellett hangolódnunk egymásra, magunkra, arra, hogy pontosan mit is szeretnénk képviselni. Nem rögtön döntöttük el, ez inkább egy folyamat. Ijesztő, és megrendítő tud néha lenni, ahogy egyre nagyobb fába vágjuk a fejszénket. A hozzám legközelebb álló kortársaim vesznek körül, akik mellettem járnak az úton, és akik szintén számítanak a segítségemre. A felnőttkor küszöbén rengeteg kérdésre keressük a választ önmagunkkal kapcsolatban. A TEF az a kihívás, amely tapasztalatával fedezem fel a hitemet. A misei szolgálatunk miatt személyesebbnek érzem, ahogy Istenhez szólok.
,,Aki énekel, az kétszeresen imádkozik.” A zenekar ezt is lehetővé teszi nekem.
Ezeket észben tartva félelem nélkül nézünk szembe a jövőnkkel.
A turné során végig azt éreztem, a helyemen vagyok, önmagam vagyok, elfogadnak és Jézus szavaival szólnak hozzám. Az éjszakába nyúló zenélgetések és egymás megismerése felejthetetlen élmény marad számomra.
Megértettem, mit is jelent, hogy az apró dolgokkal is sokat tudunk elérni. Nem várták tőlünk, hogy a vízen járjunk, hangzatos prédikációkat tartsunk, vagy legyenek válaszaink az élet nagy kérdéseire. A gyerekeknek mi magunk voltunk fontosak, és a velük őszinte odafigyeléssel töltött idő. Utólag, a Piarista Ifjúsági Találkozó során kristályosodott ki bennem célunk. A kilépő egyház szellemiségében mi is misszionáriusok vagyunk. Mi a zene segítségével nyújtunk kezet azoknak, akik a periférián vannak. A magunk egyszerű valójában vagyunk Jézus képviselői. A TEF közelebb vitt a hivatásom megtalálásához, és célom, hogy Francesco szemeivel meglássam az Úr gyógyító erejét, és Isten kezeiként képes legyek lelkesen példát mutatni, hogy az ifjúság kulcsfontosságú szerepet játszik a hitéletben. Mindenkiért hálát adunk, akik velünk vannak ebben a küldetésben.
hirdetés
