Az élet egy utazás, zarándoklat. A kifejezés latinul így hangzik: peregrinare, ami szó szerint idegen földön való áthaladást jelent. Úgy tűnik, a zarándoklás szinte ösztönös gyakorlat az emberiség számára, hiszen az évszázadok során mindenféle hitű és hagyományú ember elindult szent utazásokra és küldetésekre. Hogyan alakult ki a hitgyakorlás ezen módszere, és miért jó ma is zarándoklaton részt venni?
Zarándoklat a Bibliában
A Biblia tele van olyan elbeszélésekkel, amelyekben Isten arra hív egy személyt vagy népet, hogy induljon el. Az első bibliai „zarándoklatról” a Teremtés könyvének 12. fejezetében olvashatunk, amikor Isten arra hívta Ábrámot, hogy hagyja el pogány múltját és apja otthonát, hogy az Isten által kiválasztott földre vándoroljon, ahol isteni áldásban részesül. A Kivonulás könyvében arról olvasunk, hogy Isten felkéri Mózest, hogy vezesse ki népét az egyiptomi rabszolgaságból az ígéret földjére (lásd 12,37-19,8 versig). Az Újszövetségben Isten továbbra is hívja az embereket, hogy induljanak el, de a hívás középpontjában nagyrészt Jézus Krisztus áll. Az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan Jézus, akinek „országa nem e világból való”, hallgatott Atyja szavára, engedelmeskedett neki, és elhagyta mennyei otthonát, megtestesült a világban. A prófétákhoz hasonlóan Jézus is végül egy jobb helyre ment a feltámadása után.
A keresztény zarándoklatok elterjedése
Idővel a keresztények a zarándoklatok szemüvegén keresztül kezdték vizsgálni a lelki életet. A 4. századra – nagyrészt a kereszténység elfogadásának és az üldözések megszűnésének eredményeként – nagy számban megindultak a zarándoklatok. A keresztény római császár, Nagy Konstantin bazilikákat építtetett Rómában Péter és Pál sírja fölé, valamint további bazilikákat Jézus, Mária és János tiszteletére. Eközben anyja, Heléna templomokat és szentélyeket emelt Palesztinában, hogy emléket állítson az evangéliumok eseményeinek. Ezek a nagy épületek kikövezték a keresztények útját, és helyet biztosítottak számukra az imádkozásra. Heléna Jeruzsálemből ereklyéket hozott Európába, ami még nagyobb érdeklődést váltott ki Jézus földi életének szent helyei iránt. Így a keresztények a világ minden tájáról lassan elkezdtek a mártírhalált halt apostolok sírjaihoz utazni, hogy tisztelegjenek előttük, kapcsolódjanak életük eseményeihez és vezekeljenek.
A keresztes lovagok által inspirálva
A 11. századra a zarándoklatokon való részvétel széles körben elterjedt, és bekerült a keresztény áhítatossági gyakorlatok közé. A keresztes lovagok hazatérésük után, elmesélt történeteikkel felkeltették a kíváncsiságot, és fokozták a vágyat, hogy az emberek maguk is megnézhessék Jézus életének szent helyeit. Hatalmas számban indultak útnak a keresztények, társadalmi osztályuktól függetlenül. Míg sokan a Szentföldre mentek, mások más helyszínekre; elmentek például Rómába, hogy meglátogassák Péter és Pál sírját és bazilikáját, vagy a spanyolországi Compostelába, hogy Szent Jakab sírját láthassák, Loretóba Mária szent házához, Monte Sant’Angelóba Szent Mihály arkangyal barlangjához, és még sok más helyre.
Az útra kelők azonban nagy kockázatot vállaltak. Dacoltak a betegségekkel, erőszakkal, hajótöréssel.
Sokan soha nem tértek haza, mert annyi kihívással járt egy zarándokút. Indulás előtt a zarándok elkészítette végrendeletét,
elajándékozta vagy eladta vagyonát, és részt vett az Egyház temetéshez hasonló liturgikus szertartásán. Miután felöltötte a zarándok tunikáját, felszerelkezett a vándorbottal és bőrzacskóval, útnak indult. Széles karimájú kalapot használtak, a teste köré tekert hosszú kendővel. A kagylóhéj szimbólumot a compostelai Szent Jakab sírjához tartók viselték, míg a kulcsokat a Rómába tartók. A Szentföldre indulók a jeruzsálemi keresztet viselték. Az eltérő öltözetek megkülönböztették a zarándokokat, és védelmük érdekében azonosította őket.
A zarándokok kevésbé ismert helyekre is elutaztak, például, ha különös tisztelettel voltak egy szent iránt, és el akartak utazni a sírjához. Szentélyek is épültek a szent életéhez kapcsolódó helyek fölé: a születési helye, a vértanúságának vagy halálának helyszíne közelében, vagy ott, ahol valami természetfelettit tapasztalt meg.
Belső zarándoklatok
A középkorban azok a szerzetesek, akik soha nem utaztak a kolostor határain kívülre,
a zarándoklatot a szív és a lélek belső utazásának metaforájaként kezdték használni.
A fizikai zarándoklatot a belső zarándoklattal összekapcsolva arra törekedtek, hogy belső életükből a mennybe utazzanak. A zarándoklatok a reformáció idején hanyatlásnak indultak, mivel a reformerek megkérdőjelezték a középkori áhítatok létjogosultságát. A 18. és 19. századi felvilágosodás felfüggesztette az áhítatos zarándoklat gyakorlatát, amelyet az emberek középkori babonaként utasítottak el.
Modernkori zarándoklatok
Az utóbbi évtizedekben azonban a zarándoklatok ismét divatba jöttek. A modern zarándokok újra felfedezték a hitbeli utazás erőteljes lelki oldalát. Természetesen a repülőgépek és a modern szállodák biztonságosabbá tették az utazást, és a fókusz kevésbé a bűnbánaton van már. Mindazonáltal az időeltolódás, a fájó lábak okozta nehézség és az otthoni kényelem hiánya még mindig türelmet és önreflexiót igényel.
A mai zarándokok alig várják, hogy kikapcsolódjanak, hogy megtapasztalják Istent az életükben lévő zűrzavar nélkül. Egyesek azt remélik, hogy tanúi lesznek egy csodának, jelnek vagy isteni igazságnak. Mások pedig azt, hogy választ találnak szívből jövő imáikra. Végső soron
a zarándoklat a lélek válasza, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, hogy elhagyjuk a megszokottat azért, hogy az ismeretlennel találkozzunk, és így növekedjünk a hitben.
A zarándoklatnak célja van: találkozni az élő Istennel. Az út során a zarándok különleges kegyelmeket kaphat a hely lelkiségén vagy szentségén keresztül. A zarándoklatok azért egyedülállóak, mert a megtestesült Istent tárják fel – egy olyan Istent, aki eljön közénk. Az embereket Isten gyakran fizikai, valóságos helyeken érinti meg. Azáltal, hogy elmegyünk azokra a helyekre, ahol elődeink megtapasztalták Istent, mi is kapcsolódhatunk az eseményekhez, kegyelmeket kaphatunk. Így a szent helyek segítenek bennünket abban, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel, aki „testet öltött és közöttünk lakott”.
Magyarországról szervezett csoportos zarándokutakat ide és ide kattintva találhatsz!
Forrás: aleteia.org
Fordította: Fekete Ági
hirdetés
