Tartalmas és remek gondolatokat tartalmazó podcast készült Fábry Kornél atyával – akit június végén neveztek ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé. A Szociális Testvérek Társaságának Youtube-csatornájára feltöltött beszélgetést Krúdy Tamás és felesége, Zsófi készítették. A teljes podcast adást a cikk alján nézhetitiek meg, néhány gondolatot szemlézünk belőle.
“A Szentlélek olyan bennünk, mint az őrláng. Fényt nem ad, meleget nem ad, de ha lejjebb megy a hőmérséklet, akkor hirtelen berobbantja az egészet, lángot és meleget is ad. A Szentlélek ott lakik bennünk! Mint a kávé alján a cukor. A kávé nem a cukortól lesz édes, hanem a keveréstől, hiszen hiába van ott a cukor a kávé alján, attól az még ugyanolyan keserű lesz. Péter apostol azt mondja a pünkösdi beszédében, hogy Isten mindenkinek megadja a Szentlelket, aki kész engedelmeskedni neki. Ez nem egy cafeteria, ami mindenkinek jár. “Jöjj, Szentlélek!” – azért jöjj, mert azt akarom megtenni, amit Te akarsz, és nem abban kérek segítséget, amit én akarok. A Szentlélek nagyon tapintatos, nem töri ránk az ajtót. Lehet, hogy amikor fent ott leszünk Isten előtt, akkor látni fogjuk, hogy mennyi lehetőséget szalasztottunk el, amikor valamire indított bennünket a Lélek, de nem tettük meg. A lelkiismeretünk Isten szava bennünk – aki nincs is megkeresztelkedve őt is tudja vezetni Isten a lelkiismerete által. Ezt viszont muszáj fejlesztenünk, nevelnünk és nem megkeményítenünk. Erre van a lelkivezető és az Egyház tanítása.”
“Hogy mit lehet tenni a gyermekeinkért, hogy megmaradjanak a hitben? Mindenekelőtt jó példát adni. Természetesen fájó, hogy néha “el kell játszani” a tékozló fiú apját, azaz engedni, hogy menjen és törjön össze kicsit – de bármikor térhessen vissza! Sokan azzal ronjták el, hogy erőltetik a hitet, amelyről éppen ezért már hallani sem akar a gyerek. Helyette jobb, ha azt mondjuk: “Tizennyolc éves elmúltál, amit én át tudtam adni azt átadtam, tudod, hogy mit gondolok erről a kérdésről, de azt csinálsz, amit akarsz.” Persze a háttérben szabad érte imádkozni – ahogyan azt például Szent Mónika tette. Vissza fognak térni, amikor eljön az ideje.”
“Rajtunk papokon is sok múlik: nagyon kell, hogy legyen egy megtartó közeg és közösség. Fontos, hogy a plébánia egy barátságalapú közösség legyen, ahol ismerik egymást az emberek és szívesen mennek. Azok az egyházközségek élnek túl, amelyek nem papközpontúak. Egyre több település és feladat jut egy-egy papra, akinek így egyre kevesebb energiája jut egy emberre. Az a jó, ha a hívek vállalják a felelősségüket, ha minél többet bele tudnak tenni, így létrehozva pap nélküli közösségeket a plébánián – ahol természetesen szükség van a pap segítségére és iránymutatására, de nem kell, hogy mindenhol ő legyen a szűk keresztmetszet. A pap számára fizikailag képtelenség mindenhol ott lenni, bíznunk kell a laikus testvérekben és a lelkesedésükben, abban, hogy ők is tudják szervezni és továbbvinni a közösségeket.”
“Vannak olyan törekvések, hogy a férfiak és nők aránya mindenhol egyenlő legyen. Az olajfúró toronyban vagy a műkörmösöknél nem nagyon lesz egyenlő a férfak és nők aránya, ez egész egyszerűen butaság. Genetikailag különbözünk, más a habitusunk és másra vagyunk teremtve – így kiegészítjük egymást és ez így sokkal jobb. Egymásra szorulunk és így egészítjük ki egymást: hálás vagyok azért, aki feltalálta az elektromosságot és a villanyt, mert ha rajtam múlna, akkor sötétségben ülnénk… Hálás vagyok azokért, akik tudnak ruhát varrni vagy egy jó ebédet főzni, mert abban sem vagyok nagyon jó. Kell, hogy kiegészítsük egymást. Nem az “egyenlősdi” a fontos, viszont az életszentségre mindannyian meghívást kaptunk. Amikor egymás helyére akarunk menni, – a laikus a pap helyére, a pap a laikus helyére, a férfi nő akar lenni, a nő pedig férfi -, az nem megy. Mindenkinek megvan a maga helye és ez így szép.”
hirdetés
