„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval”- olvassuk a Rómaiaknak írt levélben ezt a merészen radikális tanítást. De mégis, hogyan ne adjam vissza azt a rosszat, amit mástól kaptam? Hogyan tudnék azzal jót tenni, aki engem bánt, üldöz, szenvedést okoz? Jót tenni valakivel, aki velem rosszat tett, nem egyenlő a megadással? Veressné Ady Anna és férje a kommunizmus ideje alatt szolgáltak erdélyi gyülekezetükben, sok kihívást és meghurcoltatást átélve. Az ő tanúságtételét osztjuk meg most Veletek, mely a Hétről hétre kreatív naptárunkban jelent meg.
„Ne győzetessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg!” (Róma 12,21)
A 70-es évek végén történt Erdélyben. Az Úr adott egy olyan ébredési időt a városban, hogy a 200 férőhelyes imaház szűknek bizonyult. A sok hallgató, igére éhes ember megtöltötte az udvart is. A Szekuritáté (a román kommunista diktatúra titkosszolgálata- a szerk.) emberei próbálkoztak ellehetetleníteni minket, mint lelkészcsaládot. Előbb zaklatással, megfélemlítéssel, majd tettlegesen is (mérget szórtak a kisablakon át az éléskamrába stb.).
Akkoriban vezetékes telefonunk volt. Kikapcsolni nem lehetett. Legtöbbször én fogadtam a hívást, mivel három gyerekkel otthon voltam. A férjem is otthon tudott lenni néha, de ő kevesebbszer. Nagy volt a körzet, s hol a szórványban volt, hol betegeket látogatott.
Volt egy nap, amelyre úgy emlékszem vissza, hogy -türelem szempontjából- életem egyik nagy próbája volt. Készítettem az aznapi ebédet, amikor csörgött a telefon. Egy durva férfihang trágár szavakkal illetett. Mondtam neki románul, hogy hagyja abba. Ő annál inkább folytatta. Letettem a kagylót. Visszamentem a konyhába. Pár perc múlva ismét csöngött a telefon. Ugyancsak az a hang, ugyancsak a csúnya beszéd. Az ebédfőzés így nehezen ment. Gondoltam, ezek után nem veszem fel a telefont. De eszembe jutott, hogy egy lány megkért, ha valami hír lesz az öccséről, szóljunk neki, mert nemrég kiszökött külföldre, s nem tud semmit felőle. Vajon lelőtték, ahogy úszott át a Dunán? Aggódik érte. Ez a tény arra kényszerített, ne adjam fel egykönnyen. Ha újra hívás jön, lehet, hogy egy hír jön felőle.
Újból csöngés. A korábbi eset ismétlődött, de már a Tesla magnóm itt volt mellettem, ami rögzíti a beszélgetést. Majd jelentést teszek erről hivatalos helyen. De ez sem ijesztette meg őt. Rájöttem, az ellenség zaklat, a Szekuritáté megbízott embere. És nem fogja félbehagyni, Nincs kitől féljen.
Egyedüli megoldás Istennél van. Térdre rogytam. Könnyek között kértem azt, hogy töltsön be krisztusi szeretettel.
Bocsásson meg annak, aki az én idegeimet próbára tette. Mielőtt áment mondtam volna, túláradó szeretet töltötte be szívemet. Majd újra szólt a telefon, ugyancsak az a hang. Végighallgattam mindazt, amit korábban is mondott. Majd azt mondtam, nem haragszom rá. Sőt, próbálom megérteni őt. Talán valaki a mi gyülekezetünkből megbántotta. Ez fáj neki. Annak a nevében bocsánatot kérek. Isten szereti őt.
Majd csendesen megszólalt az illető. „Szeretnek engem ezek után?” Elcsuklott a hangja.
hirdetés
