Új műfajjal jelentkezett a Montserrat vlog nevű YouTube-csatorna: olyan kérdéseket tesznek fel a jezsuitáknak, amelyeket először tényleg csak a kamera előtt hallanak. Őszinte reakciók és zsigeri válaszok, ezúttal Bellovics Gábor jezsuita atyával.
Kérdés: Egyházmegyés papnövendékből lettél jezsuita. Akarsz beszélni róla?
Válasz: Ez a kérdés nekem azt sugallja, minthogyha ez valami nagy trauma lenne, de számomra nincs olyan része, ami szégyellnivaló, vagy titkos lenne. Rendszeresen járok vissza a Győri Egyházmegyébe. A győri megyéspüspök szentelt pappá. Úgyhogy azt hiszem, a gyökereimet megőrizve tudok hálával gondolni arra, hogy például a Győri Egyházmegyének köszönhetem, hogy kikerültem Rómába és találkozhattam a jezsuitákkal.
K: Sokan a te összeszedett 6-8, de legfeljebb 10 perces szentbeszéded miatt járnak a miséidre. Mennyi időt és hogyan készülsz rájuk?
V: Azért azt remélem, hogy nem csak emiatt járnak az én szentmisémre, mert azért ott igyekszünk a többi dolgot is szépen rendben tartani, például figyelünk a minőségi zenére.
Igen, 6-8-10 perces szokott lenni, nagyon ritka, hogy ennél hosszabb. Elmondom, miért: iszonyatosan sok hosszú prédikációt hallgattam életemben, és megfogadtam, hogy én ezt így nem szeretném.
Vannak emberek, akik nagyon szeretik a hosszú beszédeket, és például protestáns testvéreinknél kifejezetten más az istentisztelet felépítése, ott mondjuk egy prédikáció 30 perc alatt nem is igehirdetés. Nekem viszont a liturgiában, ha a beszéd hosszabb, mint az eucharisztikus ima, akkor ott valami felborul.
Hogyan készülök rá? Általában szerdán szoktam nekiállni elolvasni a történetet, forgatni magamban. Volt egy olyan technikám is, hogy az első 10 gondolatot, ami eszembe jut, leírom és kihúzom, mert az mindenkinek eszébe jut róla. Vasárnap reggel a kávém mellett szoktam beleírni a kis naplócskámba. Amit ha nem hagyok fent a szobámban, akkor ki is tudom belőle puskázni a szentmisén.
K: Hogyan hat rád a népszerűség? Van-e stratégiád a sztárpapokra leselkedő veszélyek ellen?
V: Ettől a sztárpap szótól még a hideg is kiráz. Szerintem rosszul hat rám, és amennyire lehet, igyekszem elkerülni. Persze most ugye éppen belebeszélek egy kamerába, de azért akik itt ülnek mellettem, és hátul mosolyognak, pontosan tudják, hogy ezek nem az én kezdeményezéseim, és nagyon ügyelünk arra, hogy ne legyen túltolva.
Próbálom az életemnek a lényeges részét valós emberi kapcsolatokban élni.
K: Van nem hívő barátod? Volt az életedben olyan dolog, amit egy kifejezetten nem hívőtől tanultál meg?
V: Ateista barátom nincsen, azt gondolom, hogy a barátsághoz hozzátartozik az, hogy legyen valami közös alap. De nem gyakorló hívő barátaim vannak, akik keresztény kultúrkörben nőttek fel. Amit szoktam tanulni tőlük, hogy
rá mernek kérdezni olyan dolgokra, amire sokszor szerintem a nagyon hívő emberek nem.
Mernek kritikusak lenni. Hallgatnunk kell sokszor, hogy kívülről egyébként az emberek mit mondanak, mert a belterjesség veszélyes.
K: Ha Loyolai Ignác kérné felvételét ma a Jézus társaságába, vajon min lepődne meg legjobban, ha titeket látna?
V: Én attól tartok, hogy nagyon sok mindenen. Szent Ignác az, akit mindig miseruhában ábrázolnak. Neki mintha ez lenne az attribútuma, biztos meglepődne azon, hogy én itt most miért nem reverendában ülök. Ez egy nehéz kérdés így 500 év távlatában, hogy hogyan lát minket. Nagyon bízom benne, hogy azt azért érezné, hogy ami neki a szíve közepe volt, az istenkeresés, az tényleg a mi szívünk közepe is.
K: Az elöljáród egy olyan feladattal bízd meg, amit tested, lelked nem kíván. Mit teszel?
V: Hát elmondom neki őszintén. Nagyon fontos sajátja a mi rendi működésünknek őszintén elmondani és megmutatni ezt, nemcsak hadakozni, hanem saját gyengeségünkre is ránézni, hogy mi az, ami miatt ez nehéz lenne.
K: Ajándékba kapsz 24 órát. Milyen lenne, mivel telne a tökéletes napod?
V: A felét biztos átaludnám. A Szigetközben kenuznánk, vagy a hegyekben kirándulnánk, esetleg egy Bach Máté-passiót hallgatnánk meg valahol. Vagy ezt így egymás után. 24 órába elég sok minden belefér…jó, akkor mégsem aludnám végig a felét.