Józsefet Isten vezette a rabszolgasorson át és a börtönön keresztül. Vigyázott rá: „De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá és kedvessé tette…” El tudjuk hinni, hogy az ige által minket is vezet az Úr napról napra? Tudunk az igének ilyen jelentőséget tulajdonítani?
A TeSó blog írását szemlézzük.
„De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá és kedvessé tette…” (1Móz 39,21)
A minap József történetét olvastam. Sokadszor. Ismerjük jól: egy fiatal elkényeztetett fiú története, akit testvérei eladtak rabszolgának, de csodálatos módon végül az egyiptomi fáraó első emberévé lép elő. Az álmokat látó fiú az akkori világ egyik legfőbb méltósága. Megment egy országot, egy (illetve több) népet. Igazán népszerű alak. A társadalom hasznos tagja, Isten áldott eszköze. Forgatva magunkban ezt a történetet talán megszületik bennünk a vágy: jó lenne ilyennek lenni… Jó lenne, de hogyan? Mi szükséges ahhoz, hogy előre lássunk bizonyos dolgokat, ahogy József azt a hét bő és szűk esztendőt? Jó lenne Józsefként érteni, tudni, hogy most hol állunk.
Talán a titok abban rejlik, hogy Józsefnek milyen kapcsolata volt Istennel.
Mikor a fáraó látva értelmét megdicséri, hogy milyen ügyes álomfejtő, József hárít: „Nem én, hanem az Isten ad választ a fáraó javára.” (1Móz 41,16). Isten vezeti Józsefet, és bár még csupán 30 éves, egész Egyiptom felügyelőjévé válik. Eszembe jutott a 119. zsoltár 105. verse: „Lábam előtt mécses a Te igéd, ösvényem világossága.”. Valahogy így látjuk Józsefet is magunk előtt: ő nem vakon találgat, hogy vajon hogyan is lesz az előtte álló néhány nap, mi vár rá a következő időszakban. Megértette, hogy az Isten vezetése jelen van az életében, a kérdés pedig, hogy ő mennyire tud ezen keresztül vezetetté válni.
Évekkel ezelőtt egy felsőt kaptam ajándékba, amelyen a Sixtusi-kápolna legtöbbet reklámozott része volt ábrázolva. Mindannyiunk előtt megjelenik a kép ahogyan az Úr és Ádám karja egymás felé hajol. A két fél ujja már majdnem összeér, de Ádám nem tesz meg mindent, az ő ujja nincs megfeszülve, még nem nyújtotta ki teljesen. Valahogy így vagyunk sokszor mi is: kinyújtom a karom, adom a kezem, de nem teljesen…
Józsefet Isten vezette a rabszolgasorson át és a börtönön keresztül. Vigyázott rá: „De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá és kedvessé tette…” (1Móz 39,21). El tudjuk-e hinni, hogy az ige által minket is vezet az Úr napról napra? Tudunk az igének ilyen jelentőséget tulajdonítani? Arra bátorít ma ez a sokszor olvasott történet, hogy higgyünk ebben. Engedjük, hagyjuk magunkat!
Záró gondolatként: nemrég egy idős hölgy még idősebb lakásában próbáltunk segíteni. Nem volt villany a szobájában. A villanyszerelő sokáig dolgozott, de végül megoldotta a problémát. Ahogyan laikusként figyeltem a munkáját és a sok régi, össze-vissza kötözött vezetéket, elgondolkodtam azon, hogy mi, keresztyének mennyire tudunk jó vezetők lenni. Sajnos nem mindig közvetítjük megfelelően, amit Isten ránk bíz. Valami hiányzik, valami akadályoz. A régi alumínium és réz kábelek láttán eszembe jutott, hogy utána nézek, melyik fém a legjobb elektromos közvetítő. A keresőben feldobott találatok egyformán azt írták, hogy elsősorban az ezüst, majd a réz és az arany. Az ehhez tartozó „aranyszabály” szerint
a fémek tisztaságának mértéke befolyásolhatja az elektromos vezetőképességet. Talán ez a mi esetünkben is megállja a helyét az Isten igéjének közvetítésével kapcsolatban.
József hagyta, hogy Isten vezesse, így ő is jó vezető lett.
Kívánom, hogy így tudjuk megélni a hitünket: az Isten irgalmát, szeretetét tovább vezetve mások felé.
Túri László
Forrás: TeSó blog
hirdetés
