Szeptember elején debütál az Abel Ferrera által rendezett Pio atya (Padre Pio) című filmje egy olasz filmfesztiválon Shia LaBeouf, a Transformers-filmek sztárjának főszereplésével. Az amerikai színész Robert Barron püspökkel beszélgetve vallott megtéréséről.
Shia LaBeoufra a Zoomon keresztül talált Ferrera meghívása, hogy szerepeljen Pio atyáról szóló filmjében. A botrányai után egy olyan életállapotban érte a felkérés a színészt, amely bevallása szerint „a vonat végállomásának” tűnt: „Nem akartam többé színész lenni, az életem zűrzavaros volt, teljes káosz, sok embert bántottam, nagy szégyen volt bennem, nagy bűntudat. Nem is akartam kimenni sehová többé, volt bennem egy vágy arra, hogy ne legyek itt többé.”
Jóllehet a szerepet LaBeouf elsősorban karrierje miatt vállalta el, később utat talált önmagához. Pio atya szerepére a pasadenai kapucinusoknál készült fel. Itt olvasta el elsőként az evangéliumot.
„Az evangélium egyfajta megváltó út volt számomra, mintha egy térképet olvastam volna, egy meghívás volt számomra, hogy engedjem el az életemet, amely kihullni készült a kezeimből,
[…] azt az embert, akihez olyan szorosan ragaszkodtam.” Ekkor „megszűnt a filmre való a felkészülés, ez jóval több volt már annál.” […] „Utat találtam önmagamhoz” – mondta a színész.
A felkészülés így katekézissé vált számára, és megtanult imádkozni is:
„Nem tudtam akkor semmit az imáról, nem tudtam semmit a csöndről, a hallgatásról. A mobilom megadott mindent, amire az egómnak szüksége volt, folyton csöngött, nem volt csönd az életemben.
Nem tudtam semmit az elmélkedésről.” A színésznek a rózsafüzér segített elcsendesedni: „A rózsafüzér leállította a gondolataimat, kézzelfogható lett, elvitt a gondolataimból a testemhez. Megállította bennem a véget nem érő fecsegést, hogy »mit akarok, mire van szükségem«, a jelenben éreztem magamat.”
Pio atyához és szerepéhez a szentmisén keresztül került közelebb: „Ha Dylant akarsz játszani, akkor nem elég elolvasni az életrajzát, hanem kell egy gitár is, meg kell tanulnod gitározni, a gitárnak kell lennie a legjobb barátodnak, vele kell aludnod, vele kell utaznod. Pio atyánál ez a szentmise.” LaBeoufot Pio atya életéből megragadta az a szakasz, amikor stigmái miatt eltiltották két évre a szentmise nyilvános bemutatásától: „Ez is hatott rám… Amikor száműznek, amikor veszélyesnek, romlottnak, vagy taszítónak tartanak, amikor nem akarják, hogy bármi közük is legyen hozzád, amikor szerintük rosszat teszel, amikor kitiltanak…” Pio atya LaBeouf szerint olyan ember volt, „aki többet látott benned, mint te önmagadban, energia, lendület volt benne”.
Forrás: YouTube
1 Komment
Szerintem fontos lenne megemlíteni, hogy a hagyományos, zsinat előtti liturgia hatására tért meg.