Gyönyörű, ugyanakkor megrendítő imát hoztunk nektek. Mindannyiunknak ismerősek lehetnek a benne megfogalmazott gondolatok, kérdések, kételyek.
Uram, beszélnünk kell.
Különleges szándékról, vágyakról és fogadalmakról, amelyeket nem tudom, hogyan mondjak el.
Azt mondják, a Te kapuid kopogtatás nélkül is nyitva állnak… én dörömböltem az ajtón, de nem jött válasz.
Reménykedhetek-e anélkül, hogy kételkednék a boldogságban? Tudok-e köszönetet mondani azért, amit kapok, anélkül, hogy arra gondolnék, úgyis el fogom veszíteni?
hirdetésBízhatok reményvesztetten?
Aggodalmak nélkül, anélkül, hogy számolnám a múlni nem akaró perceket, és a napokat, amelyek anélkül múlnak el, hogy haladtak volna? Nézd, a kezemben rózsafüzért szorongatok, az ajkaimról árad az imádság és a dicséret. És ilyenkor – ne haragudj rám ezért, én is küzdök ellene – félek, hogy nincs az imáim mögött senki. Félek, hogy nem vagy itt. Félek, hogy rájövök: a hallgatás mögött rejlő Isten nem néma, hanem süket.
Tudom, hogy nincs így, tudom, hogy hallasz és beszélsz is hozzám. De olyan nyelven, amelyet nem értek. Milyen nyelven beszélnek a mennyben?
Azt is tudom, hogy a Te terveid eredményesebbek, mint a mi terveink. De kérlek, magyarázd el, hogyan működik az isteni matematika, milyen képletekből lesz összeadás, amikor amit látok, az mind kivonást eredményez.
Ha nem értem a Te nyelvedet, sem az örökkévalóság számtanát, felmerül bennem: talán máshogy kéne imádkoznom. Talán valami nagyobbat kéne kérnem, mint amiket mindig szoktam: csak meglátni Téged a sötétség mögött a csöndben, eljutni a Te Akaratodhoz az érzéketlenségemből.
Teljes szívemből szeretni Téged. Teljes, mégis üres szívvel, hogy be tudd tölteni. Mennyi hely kell Istennek, hogy elférjen a szívemben?
Segíts létrehoznom azt az űrt, ahová elfér a végtelenség!
Forrás: Catholic Link
Fordította: Ungvári Ildi
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás