Nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükségünk

A 777 felkérésére online triduumot tart oldalunkon Lőw Gergely római katolikus pap, ami azt jelenti, hogy nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton is lelkiségi írással ajándékoz meg bennünket. Első írásában az agymosás, a fejmosás és a lábmosás megkülönböztetésére hív bennünket – személyes példával gazdagítva!

„Nem agymosásra, nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükségünk”.

Ferenc pápa mondata ez. Mennyire igaz, és mégis mennyire nehéz megélnünk. Készítettek egy felmérést, amelyben azt vizsgálták, melyik kifejezéseket szeretik legjobban hallani az emberek. Talán nem nehéz kitalálni, mi végzett az első helyen: „Szeretlek”. A második és a harmadik helyezett azonban annál érdekesebb. A felmérés szerint a második legnépszerűbb kifejezés így szól: „Megbocsátok”. Amit pedig harmadikként a legtöbben szeretnek hallani, az kicsit meg is mosolyogtat: „Kész a vacsora”. És milyen érdekes – bár jobban belegondolva, nem is meglepő –, hogy a három legszívesebben hallott kifejezés épp az evangélium örömhírének az összefoglalása. „Szeretlek”. „Megbocsátok”. „Kész a vacsora”. Jézus szeret bennünket, úgy, ahogy vagyunk, ismeri a bűneinket, de megbocsát, és vár a vacsorával – a szentmisében, az utolsó vacsora emlékezetében, de ugyanúgy a nagy mennyei lakomára is.

Mennyire vágyunk ennek a megbocsátó, elfogadó szeretetnek a megtapasztalására! De ahhoz, hogy azt halljuk, hogy ,,Megbocsátok”, egyvalami mindenképp elengedhetetlen: be kell látnunk, hogy hibáztunk. Szembe kell néznünk a gyengeségünkkel, a tökéletlenségünkkel, a törékenységünkkel. Szembe kell néznünk a bűnünkkel. És ez nehéz. Péterrel együtt mi is azt mondjuk Jézusnak: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” (Jn 13,8). „Ne bocsáss meg, ne szeress a hibámmal együtt. Mondd azt, hogy mindent jól csináltam. Vagy várj, helyrehozom, és aztán beszélünk. De addig ne légy itt mellettem, ez olyan zavarba ejtő!”

Agymosás

Nehéz szembenézni azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek. Egyszerűbb azt mondani, hogy azok vagyunk. Ez az agymosás kísértése. Nem kell foglalkozni a ,,hibáinkkal”, azok csak legyengítenek, túl kell tenni magunkat rajtuk. És a virtuális világ erre remek lehetőséget ad. Elég egy jó profilból fotózkodnom, egy jó oldalamat mutatnom, és kész. A többi nincs is. Ráadásul azt látjuk, hogy mindenki ezt csinálja. Mindenki rendkívül tökéletesnek van bemutatva. Hősök hemzsegnek mindenfele.

hirdetés

Tökéletes alakok, csodálatos beállítások a világ legegzotikusabb helyeiről, és újabb és újabb kitűnő eredménnyel megszerzett diplomák.

És mennél inkább megérezzük a különbséget a tökéletes Insta-fotók és a saját életünk tökéletlen valósága között, annál erősebb a kísértés, hogy tovább meneküljünk. Csak ne kelljen szembesülnünk. Csak ne kelljen saját magammal úgy találkoznom, amilyen valóban vagyok. Mert az nem elég jó. Az nem elég értékes. Az nem tökéletes.

Fejmosás

Máskor azt  érezzük, hogy pont egy jó fejmosás segítene. Valaki végre felrázna minket, hogy a dolgunkat csináljuk. A teljesítménykényszer milyen jó motiváció! Amikor közeledik a határidő, egyből több kedvem van csinálni a feladatom. Ha félünk attól, hogy valaki csalódik bennünk, az egyből lendületet ad az igyekezetünknek. Milyen jó lenne egy olyan barát, aki úgy működik, mint egy személyi edző, és átlendít azokon a pontokon, ahol a saját akaraterőm elhagy! Ha jobban összeszedném magam, akkor én is lehetnék olyan tökéletes, mint mások.

Lábmosás

De Jézus nem ilyen. Nem mossa ki az agyunkat, nem mondja azt, hogy minden rendben. Nem ad fejmosást sem: okos tippeket ahhoz, hogy hogyan legyünk tökéletesek – és nem tesz szemrehányást. A lábunkat mossa meg.

És ez mindennél jobban szembesít bennünket saját gyengeségünkkel.

Nagyon elevenen él bennem az egyik 6. osztályos hittanórám emléke. Dolgozatot írtunk. Nem készültem fel igazán, és nem volt nagy tétje, de mégis úgy gondoltam, jobb lesz, ha beteszem a füzetem a padba, hogy abból nyerjek ki információkat. Nem voltam gyakorlott puskázó, így egy ponton – épp, amikor a legnagyobb csönd volt – , a füzetem sűrű papírsuhogás közepette kiesett a padból és hangos csattanással a földön landolt. Mindenki hallotta. Teljesen egyértelmű volt, hogy mit csinálok. Nagyon kínosan éreztem magam. De ami igazán emlékezetessé tette ezt a hittanórát számomra, az az volt, amit a tanárnő csinált. Odalépett hozzám, egy pillanatig mélyen a szemembe nézett, és csöndesen csak ennyit mondott: „Gergő, tedd vissza a füzetedet a táskádba”. És ezzel minden el volt intézve. Azóta sem puskáztam. (Na jó, egy kezemen meg tudnám számlálni, hogy hányszor.) Ez az élmény nagyon meghatározóvá vált számomra, és most, 15 évvel később is az. A tanárnő tekintetében és csöndes, de határozott hangjában minden benne volt. Egyszerre szembesültem a gyengeségemmel és azzal a szeretettel, amely nem kendőzi el az igazságot, de nem is ítél el,  és így lehetőséget ad az újrakezdésre. Jézus szeretete ilyen.

Nem agymosásra, nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükségünk. Nem vagyunk tökéletesek. És nem is leszünk azok. Itt, a Földön legalábbis biztos nem. Mindig lesz, amit elrontunk, amit nem jól teszünk, akárhogy igyekszünk is. A lábmosás azt jelenti, hogy Jézus nem a tökéletességemet szereti. Engem szeret. És ha kész vagyok szembesülni önmagammal úgy, ahogyan Ő lát, akkor fogom tudni megszeretni magam én is igazán.

Menj ma el úgy a szentmisére, hogy odaviszed az összes nehézségedet, mindent, ami zavar magadban – és amit elrontottál, ami nem sikerült. Engedd, hogy Jézus szóljon hozzád az olvasmányokon keresztül, és a pap szava által. És engedd meg a Mesternek, hogy megmossa a lábadat.

Lőw Gergely

Lőw Gergely atya nagypénteki írása:

Nincsen Élet halál nélkül

hirdetés