Egy könyv a meddőségről a Biblia meddő asszonyinak példáin keresztül, amit nemcsak ezzel a problémával küzdőknek, hanem mindenkinek érdemes elolvasnia. A 777 gondozásában megjelent Megszabadítottál szégyenemtől című műről a szerzője, Lábánné Hollai Kata mesélt a Délelőtt műsorában.
Szerkesztőtársunk, Lábánné Hollai Kata a Megszabadítottál szégyenemtől című könyvéről mesélt a Délelőtt című műsorban. A könyv egy tabutémáról, a meddőségről szól a Biblia asszonyainak, a XXI. századi nőknek a szemszögéből és a szerző saját példáján keresztül.
De vajon miért vált tabuvá ez a téma a társadalomban? „Egyrészt egy pár életében kifejezetten intim kérdés, hogy mikor terveznek gyermeket vállalni, másrészt a meddőség összekapcsolódik egy erőteljes gyásszal, amit havonta meg kell élnie a párnak. Azt, hogy nem fogant meg gyermek, vagy akár azt, hogy elveszítették” – fogalmazott Hollai Kata. A szerző tartott egy szombatévet, és eközben 4 hónap alatt elolvasta a Bibliát – ekkor döbbent rá, mennyi meddő nő szerepel az igében. Ennek a felismerése után másfél évvel született meg a könyv. „A történetek olvasása persze engem is gyógyított” – tette hozzá.
A bibliai meddő nők közül leginkább Erzsébettel tudott azonosulni, hozzá köthető a címadó mondat is: „Megszabadítottál szégyenemtől”. De rajta kívül ott volt még Sámson édesanyja, valamint Sára, Ráhel és Lea, illetve az ő édesanyjuk, Rebeka is.
„Hullámzó, hogy épp mennyire küzdelmes a meddőséggel élni. Most már többségében vannak azok az időszakok, amikor felül tudok emelkedni a nehézségeken és érzelmileg már nem érint olyan mélyen, mint a kezdetekkor. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy már nincs fájdalom bennem” – mondta el Hollai Kata. Isten a könyv megírása után aztán mutatott egy másik utat a szerzőnek és férjének, bár ezt nem tartják véglegesnek: nevelőszülők lettek.
„Az, hogy évekig vártunk egy gyermekre, segített abban, hogy nyitott szívvel tudjunk fordulni egy olyan gyermek felé, akinek szüksége volt ránk, ez sokat számít a mi esetünkben”
– mesélt az útjuk következő állomásáról Hollai Kata.
Magyarországon is egyre több pár küzd meddőséggel, szinte mindenki ismer már érintetteket. Sokszor nehéz hozzájuk kapcsolódni, rátalálni azokra a mondatokra, amelyek nem okoznak fájdalmat, nem viszik a párt még mélyebbre. A könyv ebben is segíthet, hogy érzékenyebbé váljunk a problémájukra, így a szerző nemcsak azoknak ajánlja, akik meddőséggel küzdenek, hanem mindenkinek érdemes elolvasnia.
A kötet megrendelhető ITT.
Még nem érkezett hozzászólás