A püspök, akinek a hivatása a jövő építéséről szól: Palánki Ferenc szívügye az ifjúság és a papképzés, és persze Kelet-Magyarország. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora készségesen fogadta a 777 megkeresését, hogy őszintén beszéljen a fiatalokat érintő problémákról, a papképzés minőségének fontosságól, a faluk jövőjéről – és nagy szenvedélyéről, az olvasásról!
Püspök atya éppen most jött ki az MKPK Ifjúsági Bizottságának üléséről: azt hiszem, hogy még sok keresztény fiatal sem tudja egészen pontosan, hogy ez a bizottság mivel foglalkozik. Hogyan lehetne összefoglalni a munkájukat?
A Püspöki Karnak különféle bizottságai vannak, különféle szakterületekre összpontosítanak, értelemszerűen mindegyikben püspökök dolgoznak. Az egyik ilyen az Ifjúsági Bizottság, amelynek van egy tanácsadói testülete is: az egyházmegyéknek ifjúsággal foglalkozó papjai és munkatársaik alkotják ezt a csapatot. Összeülünk, tervezgetünk és megosztjuk a szervezési feladatokat, beszámolunk arról, hogy milyen módon tudunk az országos és az egyházmegyei programokba bekapcsolódni. Nekünk az a feladatunk, hogy segítsük az ifjúságpasztorációval foglalkozó papok minél sikeresebb működését.
hirdetésMiben kell segíteni leginkább bennünket, azaz a fiatalokat?
Abban, hogy megtalálják a helyes irányt. Rengeteg információt kapnak, szinte bombázzák a fiatalokat, a képi világ is erre törekszik: mindenhol videók, pörgés, nincsen megállás. Nagy problémának látom, hogy keveset olvasnak, helyette inkább csak néznek. Ez azért baj, mert a fantázia az olvasással alakul ki, hiszen a leírás alapján képzeljük el az adott cselekményt. Nekünk még sok olyan élményünk volt, hogy olvastunk valamit, majd megnéztük a filmet és csodálkoztunk, hogy azt egészen máshogy képzeltük el.
Komoly nehézséget okoz számukra, hogy eldöntsék, mi az igaz és a helyes, mert sokszor azt hallják, hogy „Te vagy az életed középpontja”. Minden jó, amit annak érzel – ez a hívószó, pedig az igazság Krisztus.
Abban kell segítenünk, hogy erre az igazságra rátaláljanak, de nehéz azt egy olyan korban, ahol mindent tolerálni kell.
A nagy tolerancia azonban egy dolgot nem tolerál: hogy van abszolút igazság – ami számunkra maga az Isten. Létezik egy olyan igazság, amelyhez viszonyítanunk kell az életünket, még ha ez látszólag nem is a könnyebb út.
Említette azt a kommunikációs dömpinget, amellyel minden nap találkozunk, akár csak ha a telefonunkra rápillantunk. Önnek egészen más gyermekkora volt, hiszen a Nógrád megyei Csesztvén cseperedett fel, egy szép faluban. Mennyiben tudja átérezni a fiatalok mostani kihívásait?
Igaza van az összehasonlításban, hiszen tizenvalahány éves korban lett először televíziónk. Ugyanakkor nem Csesztvéhez kell viszonyítanom, hiszen ugyanúgy látom a jelenkor kihívásait, hogy mivel kell megküzdeniük. Attól még, hogy az én fiatalkoromban más problémák voltak, tudok reflektálni a jelen nehézségeire is. Látom, hogy eltűnik a határ a jó és a rossz között, már nem egyértelmű, hogy ki az apa és az anya, ki a gyermek. Ezeket valóban nem kérdőjelezték meg néhány évtizeddel ezelőtt, nem volt ekkora bizonytalanság alapvető fogalmakban. Az igazság viszont objektív valóság, amihez igazítanunk kellene az életünket, mert különben olyan bálványimádók leszünk, ahol a bálvány mi magunk vagyunk. Pedig minden ember végtelen értékű, teljesen mindegy, hogy egészséges vagy beteg, milyen a bőrszíne, a meggyőződése. Mindenki végtelenül értékes, mert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette, akiért meghalt Jézus. Ez adja az emberi méltóság alapját, de senki nem állíthatja magát Isten helyére.
Fotó: dnyem.hu
Hogyan lehet ezeket a gondolatokat a gyakorlatba átültetni, elvinni az emberekhez? Hiába a szép gondolatok, ha nem jut el hozzájuk…
Ők valóban nagyrészt nincsenek ott a templomban, de azért, mert a szüleik sem voltak – és lehet a nagyszüleik sem. Az én koromban tiltották a templomba járást, így felnőtt egy olyan társadalom, amely nagy részének ez nem lett fontos. De a nagy kérdések mindenkit foglalkoztatnak, mert mindenki találkozik betegséggel, halállal és nehézségekkel. Megszámolni is nehéz lenne, hogy milyen sokan jönnek hozzám oda és kérik, imádkozzam értük, pedig nem járnak templomba. Az élet alapvető kérdései senkit nem hagynak hidegen, ilyen a halál utáni élet, vagy hogy miért érdemes tisztességesnek lenni.
Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a fiatalokra igenis lehet számítani, rengeteg jószándék van bennük: például a NEK-en 75 ezer órányi önkéntes szolgálatot vállaltak. Ez egy csodálatos dolog, ráéreztek annak az ízére, hogy többekké válnak, ha másoknak segítenek. Ugyanígy említhetem a 72 óra kompromisszumok nélkül programot, melynek mottója: „Több vagy, ha adsz!”
A NEK-nek voltak olyan eseményei – mint a ForrásPont –, amelyek sok fiatalt szólítottak meg. Van-e konkrét terv már arra, hogy milyen módon szeretnék folytatni ezeket a rendezvényeket?
A püspökökkel értékeltük a kongresszus tapasztalatait, többek között arról is döntöttünk, hogy a Családi Napot és a ForrásPontot is szeretnénk továbbvinni. Nem csak nagy rendezvényekben kell ugyanakkor gondolkodnunk, hanem helyben lévő kisebbeket is kell szerveznünk a különböző településeken, mert azok között is közösséget kell építenünk, akik a mindennapjaikat együtt élik. A ForrásPont abban tud bennünket megerősíteni, hogy nem vagyunk egyedül, hanem sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodnak és szeretnének a hit szerint élni. Ennek a nagy ünnepnek az örömét kell átvinnünk a kisebb helyszínekre is.
Ha már a kisebb helyszínek: a Püspök atya számára nemcsak a fiatalság fontos, hanem a falusi élet is, hiszen – ahogy említettem – Csesztvén nőtt fel, de később Püspökszilágyon és Dorogházán is szolgált. Összekötném ezt a két témát egy kérdéssel: hogyan lehet a fiatalokat meggyőzni arról, hogy érdemes a faluban maradni?
Ahhoz, hogy a falvak ne néptelenedjenek el, az kell, hogy megerősödjenek a helyi közösségek, amihez pedig élhető környezet kell. Meg kell teremteni a 21. századi körülményeket, infrastruktúrát is fejleszteni kell. A közösség összetartásához programok kellenek, az én szülőfalumban – amelyet körülbelül háromszázan laknak –most is van hagyományőrző csoport és egy alapítvány még óvodát is tart fenn, vagyis van jövő. És van még egy fontos része a kérdésnek: el kell érnünk, hogy a falusiak elhiggyék, nem értéktelenebbek a városi embernél.
Fotó: Facebook/Palánki Ferenc
Maga a falusi lét hiányzik? Hiszen azáltal, hogy püspökké szentelték, tulajdonképpen az is eldőlt, hogy már nem lesz plébános egy kis faluban….
Nem tagadom, hogy ezt egy kicsit sajnálom, ugyanakkor a szabadságom nagy részét a szülőfalumban, a szülői házban töltöm. Olvasok, elmélkedem, sétálok, kerti munkákat végzek. Nagyon élvezem ezt a fajta létet is.
Mielőtt püspökké szentelték, spirituálisként is szolgált, azaz a papnak készülő fiatalok lelkiatyja volt. Nemrégiben a 777-en volt egy posztunk, amelyben arra kerestük a választ, hogy az olvasóink szerint milyen egy jó pap. Öntől is szeretnénk megkérdezni: mik a jellemzői egy jó papnak?
A sorrend szerintem ez: jó ember, jó keresztény és jó pap. Sokan küzdenek azzal a szemináriumi idő alatt, hogy nem kapták meg otthon az alapokat. Nem rossz emberek, csak például hiányzik néhány készség az udvariasság, a kedvesség, az elköteleződésre való képesség, a másokért való lét képessége. Nem magától értetődő, hogy valakiben kialakul a másokra való figyelés, hiszen nem ilyen mintát lát.
Ennek a megtanítására, elsajátítására elegendő 5-6 év?
Nem mindenkinél, van úgy, hogy el kell mennie, tanulnia kell még, és érnie, de a többségnek elég, főleg azoknak, akik nem rögtön az érettségi után jelentkeznek a szemináriumba.
Ez azért érdekes kérdés, mert a paphiány miatt van egy nyomás is a szemináriumokon, hogy minél többen kerüljenek ki…
Nem adhatunk le az elvárásokból, a minőségből: ha elkezdünk lefelé menni, az nagyon nagy gond. Elkötelezett, odaadott életű, másokért áldozatot hozni képes papokra van szükségünk. Hogy mit jelent az áldozat? Önmagamról lemondok szeretetből, Istenért. Ha én a rám bízottakért meghozom az áldozatot, akkor azt tulajdonképpen Istenért hoztam meg.
Ha erre képes valaki, akkor jó pap lesz belőle.
De ha valaki azért szeretne pap lenni, mert szerinte az könnyű élettel kecsegtet, akkor az nagyon téved. Sokszor hangsúlyoztam, hogy a krisztusi módon megél élethivatásból, akár papság, szerzetesség, akár házasság, nem lehet kispórolni a teljes odaadottságot!
Látja megvalósulni ezt a mércét a szemináriumokban?
Nagyon sok jó papunk van! A mérce Krisztus, és hát soha nem fogjuk tudni ezt a mércét elérni, de törekednünk kell rá. Tényleg sok jó papot ismerek, akiknek persze vannak gyengeségeik, de folyamatosan törekednek mások szolgálatára. Szent Pál is úgy fogalmaz, hogy a „jó harcot megharcoltam”, nem azt mondja, hogy győztem… Ezt a jó harcot kell nekünk is megvívni az önzésünk ellen, a világban és a magunkban lévő rossz ellen, a jóért, vagyis Istenért.
Püspökként egy különleges egyházmegye élére került 2015-ben, hiszen a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye történetének második vezetője lett. Mennyiben van és volt mozgástere abból a szempontból, hogy ebben az egyházmegyében talán kevesebb a kőbe vésett rendszer?
Jól le voltak rakva az alapok az egyházmegyében, Bosák Nándor püspök atya kiválóan elvégezte ezt a munkát. Ki van építve az intézményrendszer, működik az apparátus. Természetesen vannak azóta változások, a munkatársak is cserélődnek. Amikor odakerültem, akkor az első évben csak megfigyeltem és utána tettem lépéseket, például átvettünk újabb négy iskolát. Szerencsés volt a helyzet, mert a szilárd alapok mellett megváltoztatható irányok és lehetőségek is voltak.
Nekem folytatnom kell a megkezdett jó dolgokat, például Nándor atya indította útjára azt a kezdeményezést, hogy Debrecen három különböző felekezetű püspöke járjon össze havonta beszélgetni. Mi ezt azóta is tartjuk, ez egy nagyon szép hagyomány, amelyből szoros, testvéri barátság lett.
Fotó: dnyem.hu
Ez a gondolkodás Önhöz is nagyon közel áll, a beiktatási beszédét a különböző felekezetek köszöntési formájával [„Áldás, békesség!” „Erős vár a mi Istenünk”, „Dicsőség Jézus Krisztusnak”] kezdte. Miért fontos Önnek az ökumené?
Tisztelettel fordulok a más felekezetű emberek felé is, például nem azért imádkozom, hogy egy református katolikus legyen, hanem hogy jó reformátusként élje az életét. Sok pozitív visszajelzés érkezik hozzám, mert a saját felekezetű meggyőződésünk mellett az is fontos, hogy a másikhoz hogyan viszonyulunk. Mi, katolikusok is megkapjuk ezt a tiszteletet a protestánsoktól.
Ez talán generációs kérdés is, hiszen a fiatalok már sokkal nyitottabbak a más felekezetűekkel való párbeszédre, mint mondjuk ötven éve a nagyszüleink…
Én még azt tanultam kisiskolásként, hogy ha a faluban lévő evangélikus templomba belépünk, akkor azzal halálos bűnt követünk el. Most pedig már közösen esketünk, egymás templomaiban prédikálunk, rendszeresen találkozunk és megnyilatkozunk.
A keresztény értékek összekötnek minket, márpedig a keresztény érték nem más, mint maga Jézus Krisztus.
Említette, hogy szabadidejében szívesen van otthon a szülőfalujában. Ha éppen nem a kertet gondozza, akkor mivel foglalkozik szívesen?
Régen rengeteget fociztam, de ma már tartok a sérüléstől. Így is igyekszem azért naponta sportolni, például erőltetett menetben sétálok, fontos szerepe van az életemben a mozgásnak. Nagyon szeretek olvasni, a mai napig sokat olvasok. Ezenkívül pedig nagyon szeretem a sportközvetítéseket, igyekszem követni a focimeccseket.
Azt nem merem megkérdezni, hogy a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök melyik város csapatának szurkol inkább, így maradnak a könyvek: melyik az a három könyv, amelyet különösen ajánl a 777 olvasóinak?
Ez a legnehezebb kérdése! (Nevet!) Már most látom magam előtt, hogy a beszélgetés után azon fogok töprengeni, hogy nem ezeket kellett volna mondanom. Mindenképpen kell egy magyart mondanom, én az Egri csillagokat legalább tízszer elolvastam, de nagyon szeretem Mikszáthot, Jókait is. Gárdonyi és Fekete István novelláit is jó szívvel ajánlom mindenkinek. Szívesen olvastam Nyírő József „Én népem” című könyvét, pedig például az egy protestáns lelkészről szól. Szabó Magdát ki ne hagyjam! A Régimódi történet olvasása után kezdtem magam igazán debreceninek érezni.
Nemzetközi klasszisokat is sokat olvastam és olvasok, a hivatásom megtalálásában nagy szerepe volt Nikosz Kazantzakisz „Isten szegénykéje” című könyvének, amely védőszentemről, Assisi Szent Ferencről szól. Aztán hirtelen eszembe jut Franz Werfel „A Musza Dagh negyven napja”, amely a keresztény örmény nép helytállását mutatja be. Vannak klasszikusok, melyeket minden értelmiséginek kötelező olvasni, pl.: a Karamazov-testvérek, vagy a Bűn és bűnhődés.
Madách Imre nyolc éven keresztül az én szülőfalumban élt. Amikor én teológus voltam, a nyári szünetekben vállaltam, hogy helyettesítem a teremőrt az ő házából kialakított múzeumban. Abban a hónapban én ott üldögéltem a költő kedvenc hársfája alatt és olvastam. Minden egyes évben elolvastam Az ember tragédiáját. Egyszer beugrott az egésznek a tanulsága: tulajdonképpen az ember igazi tragédiája a bűn, amely nem más, mint Isten nélkül élni az életünket. Mindenféle vallási, társadalmi és kulturális formáció, amely nélkülözi Istent, kudarcra van ítélve. Tudom, hogy sokan nem szeretik a nyelvezetét, de szerintem zseniális.
Minden történelmi regényt szeretek, de ugyanúgy a teológiai könyveket is, amelyeket például szentségimádásra készülve olvasok. Azt hiszem, hogy többet mondtam háromnál, de talán ezekből érdemes hármat választani az olvasónak! (Nevet!)
Martí Zoltán
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. 1964-ben született Balassagyarmaton, gyermekkorát a Nógrád megyei Csesztvén töltötte. Érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott, majd 1986-ban Győrben távközlési üzemmérnöki diplomát szerzett. 1989-ben jelentkezett papnak, az esztergomi szeminárium növendéke volt. 1994-ben szentelték pappá, ezt követően Balassagyarmaton szolgált káplánként, Dorogházán és Püspökszilágyon volt plébános. 2005-től a váci szeminárium spirituálisa, majd 2010-ben fél éven át a Központi Papnevelő Intézetben látta el ugyanezt a feladatot. Ennek az évnek a végén kinevezték egri segédpüspöknek, szentelése 2011. február 26-án volt. Felszentelését követően Miskolc város lelkipásztori irányítója volt, majd 2015-től debrecen-nyíregyházi megyéspüspöknek nevezte ki Ferenc pápa. 2021 tavaszán a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás