Sokszor Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása az igazi válasz a kérdéseinkre. Cseri Kálmán református lelkész, író gondolatai a szenvedés, a miértjeink és a torzító szemüvegek kapcsán.
„Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok…” (Jób 42,5-6)
Jób istenfélő ember volt, mégis egyszerre annyi csapás szakadt rá, hogy alig tudta elviselni. Gyermekeire ráomlott a ház, és mind odavesztek. Utána elveszítette minden vagyonát, fájdalmas betegség támadta meg, és még a felesége sem állt igazán mellette. Szíve tele volt kérdésekkel, amelyek mind így kezdődtek: miért?
Először önmagában töprengett. Saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, de semmire sem jutott. Akkor meglátogatták barátai, nekik tette fel kérdéseit. Ők azonban nem ezekre válaszoltak, hanem mondták a magukét. Sok beszédük, vádjuk csak még keserűbbé tette ezt a szenvedő embert.
hirdetésEzután elsorolta miértjeit Istennek.
Isten végighallgatta, azután emlékeztette őt arra, hogyan teremtette a világot, és ahogy hallgatta Isten nagy tetteit, Jób előtt felragyogott az Úr páratlan nagysága, szentsége, s ez többet mondott neki, mintha egyenként felelt volna kérdéseire. Átélte, hogy nem egyenrangú felek társalognak, Isten a teremtő, ő pedig csak teremtmény. De van gazdája a világnak, akinek gondja van mindenre és mindenkire. Ő tudja, hogy mit cselekszik. Ismeri Jób helyzetét, és
nála már készen van a szabadítás.
Felismerte, hogy hiányos információk alapján vont le téves következtetéseket.
Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása lett az igazi válasz Jób kérdéseire. Még mindig nem értett sok mindent, de bízni kezdett Istenben, és békesség, reménység, bizonyosság ébredt a szívében. Isten pedig levette róla szenvedése terhét.
Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nem mindig a valóságot látja az ember. Ez a szemüveg torzít. De Isten elé állva világosságot nyer a szenvedő, s kiderül, hogy nem minden kérdésére kell választ kapnia. Meglátja, hogy
“A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben
-A színéből is valamit.”
(Reményik Sándor)
Forrás: Cseri Kálmán igehirdetései
hirdetés
1 Komment
“ahogy hallgatta Isten nagy tetteit” (nem gúnyosan) De ezen mindig mosolygok és eszembe jut a vízözön,mint nagy tett. Rendben is lenne a “nagy tett” kifejezés Istenre,kire ha nem Rá,de azért szerintem van miért pironkodnia is. Én mindenesetre pironkodok helyette is,mikor megkérdezik,hogy Isten jó e? Ilyenkor elmondom Mózes istenének jellemvonásait,majd elkezdek magáról Istenről beszélni,ilyenkor nagyon belelkesedek és pironkodás nélkül mesélek.
“Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása” Én is erről az Istenről beszélek,elismétlem: “szeretetének”. Ugye érted a szónak az összes jelentését és nem mindent megmagyarázol vele?
“Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nem mindig a valóságot látja az ember. Ez a szemüveg torzít.” Sajnos én nem írok ilyen szépen,tudom, de a lényeg ugyan az. Mikor azt gondolja az ember,hogy Isten bünteti valamivel,pontosan a rossz szemüveg van rajta.De nem csak magára veszi e szemüveget,hanem már készen is adják neki,gondolok a vízözönre.
A vers nagyon tetszett.
Ma már feltettem e kérdést: milyen lelki probléma rakja össze a “nagy tetteket” a “szeretetet” a “torz szemüveget” és Isten vízözönben elpusztított magzatait,várandós anyáival és kisgyerekeivel? Vajon mikor kezdtek elgondolkodni ezen?
Mikor hiszitek el amit írtok Istenről? Mikor veszitek le a nektek adott szemüveget?
Mikor tudatosul bennetek,hogy Isten a legbékésebb,legnagyszerűbb,legcsodálatosabb,legbölcsebb,stb spirituális lény (személy,ha úgy tetszik), aki létezik. Nem szeretem a leg-eket,de, hogy közelítsek felétek,Nála merem használni.
Vajon mikor láttok??