Amikor a hó beborítja a tájat, megszépíti azt fehérségével. Valahogy így nézhetünk ki mi is belül, ha élünk a szentgyónás kegyelmével. Elhidegült lelkünk megszépül a bűnbocsánat szentségében.
Az elmúlt években hozzá kellett szoknunk, hogy a tél nem jár együtt a hóval, legalábbis felénk egyre kevesebbszer csodálhatjuk a hófödte tájakat. Ma reggel viszont arra ébredtem, hogy egy kis havas tájjal lepett meg a természet. A makulátlan fehérség megszépíti a látképet pillanatok alatt. A rideg téli tájat átvarázsolja és szebbé teszi.
Erről eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha lelkünk fehérségére, tisztaságára oda tudnánk figyelni.
Ha Isten ránk tekint, akkor vajon mit lát? A rideg téli látképet vagy a szép havas tájat?
Valószínűleg mindkettőt szokta látni, de rajtunk múlik, hogy milyen sűrűn talál minket előbbi vagy éppen utóbbi állapotban. Abban, hogy lelkünk tisztaságát megőrizzük, sokat segíthet, ha élünk a gyónás szentségével és újrakezdünk Jézussal.
Épp a tegnapi evangéliumban olvashattuk, amit Jézus mondott a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mk 2,17)
Ezért hív minket újra és újra magához akkor is, ha eltávolodunk Tőle. Így a téli, esetleg „havas napokon” is figyeljünk arra, hogy ne csupán a kinti táj, hanem legbelül mi is fehérbe borítsuk lelkünket és merjünk Vele újrakezdeni!
hirdetés
1 Komment
“Amikor a hó beborítja a tájat, megszépíti azt fehérségével.” Megszépíti? A természet mindig csodálatos,nem kell megszépíteni semmivel. A hó,vagy az ősz más színt ad a természetnek,de hogy szépíti,kétlem.Az már más kérdés,hogy neked tetszik a hó.
“Ha Isten ránk tekint, akkor vajon mit lát?” Nem “ha” ránk tekint,hanem MIKOR ránk tekint. Ezt csak Ő tudja,mi mindig azt adjuk a szájába,amit gondolunk,hogy tekint. Ez nagyon sok mindent elárul az illetőről,Istenről viszont semmit.
“rajtunk múlik, hogy milyen sűrűn talál minket előbbi vagy éppen utóbbi állapotban.” Nagyon szép, végre észre vettük magunkat. Viszont aki nem szeret felelősséget rakni a vállára,az menekül az ilyen gondolatoktól. Pedig a dolgok nagyrészt “rajtunk múlnak”,nagyon örülök,hogy egy pillanatra a kis gyertya fénye elhomályosította a napét,sajnos hamarosan ismét elveszítjük e fényét.
Heti mottó Dr. Csókay András-tól:”A mély imádságba úgy tudok eljutni, ha az egóm alszik, miközben a szívem virraszt.” Ez ám a feladat! Az egót elaltatni. Sajnos,ez nagyon nagyon keveseknek és kevésszer sikerül. A többség csak elhiteti magával,hogy elaltatta,mert ha hátra néz,nem látja,naná,hisz előtte van. De mit jelent a “szívből”? Semmit,ilyen nincs. Ha valaki ki tudja kapcsolni az egóját,elveszettnek érzi magát,mert olyan helyre csöppen,ami számára addig nem létezett. Ha nincs egó,nincs védelem sem,azaz a biztos halál.
Sajnos az egónknak kevés részét érzékeljük tudatosan és annak is kevés részét tudjuk befolyásolni. Ez még Jézusnak sem sikerült,mikor azt mondta:”Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? ” És ha neki nem sikerül,nekünk alig van rá esélyünk. Maximum az egónk nagyságát vagy irányítását tudjuk csökkenteni. Maga az idézet és az elgondolás gyönyörű,de kevés esély van végrehajtani.