Elkeseredett, mégis reménykedő levél érkezett postaládánkba Steiger Anitától. Érzelmekkel teli üzenetének alapja egy újabb tapasztalata: megint negatív kritika érte az általa is kedvelt templomi gitáros zenét – ami sokkal több ennél! Ez a műfaj is Istent dicséri, valakinek vonzó, és nem utolsósorban: szolgálat.
Mivel a 777-nél fontosnak tartjuk a fiatalos stílust, írását mindenképp szerettük volna megosztani, elősegítve ezzel, hogy még ha nem is szereti meg valaki a gitáros miséket, legyen nyitottabb, elnézőbb, finomabb a visszajelzések során.
Újra és újra előkerülnek olyan cikkek, amelyekben általában klasszikus zenével, gregorián zenével, liturgiával foglalkozó szakértőket, egyházi személyeket szólaltatnak meg ,,jelenségekről”, tendenciákról, irányelvekről. Az alábbi kérdés pedig mindig felmerül ilyenkor: mi a helyzet a gitáros zenével a templomban?
Sokak szerint gyengék a szövegek… nem elég méltó vagy felemelő a dallam… túl ,,bulis” a hangulatuk… elvonják a fókuszt a lényegről… vagy igazán nem tudják megmondani miért, de nem szeretik.
Lehet, hogy csak engem találnak meg ezek a cikkek, és nem találkozom a másik oldallal, ahol esetleg gitárosokat kérdeznek, hogy mi a helyzet az orgonás misével, de ezeket olvasva és egy-egy véleményt hallva rengeteg érzelem tölt el.
Értem, hogy az orgona a kiindulópontja mindennek, a forrás, az alap, de ez valóban feljogosít arra bárkit, aki zenével foglalkozik, hogy csak ezt vegye ,,megengedettnek” a templomi szertartások alatt? Különböző érvek jelennek meg ilyenkor, amelyek – burkoltan vagy kevésbé burkoltan – negatívan minősítik a gitáros miséket.
Ami nekem személy szerint még jobban fáj – bár persze ez kevésbé direkten jelenik meg –, hogy ezzel az adott zenészeket is „elítélik”, mintha elfelejtenék, hogy akik zenélnek, emberek. Hívő emberek, akik szolgálnak.
Egy olyan cikket sem olvastam még, ahol valaki nyíltan kimondaná, hogy az orgonás mise béna, unalmas, elavult, nem beszélve az orgonistáról, aki… vagy az énekek, amik… Pedig ezt is biztos többen gondolják így, hiszen ezek szubjektív vélemények, álláspontok.
Elismerek minden olyan orgonistát és szakértőt, aki életét, szakmai tevékenységét és még szabadidejét is arra áldozza, hogy minél jobban megismerje a zene, az egyházi zene, az orgonás zene alapjait és minden szintjét. Engem is le tud nyűgözni az orgonajáték és az a méltóságteljes megcsendülés, amellyel bezengi a teret. De… és akkor itt én is felsorakoztathatnék személyes ellenérzést, kevésbé felemelő tapasztalatokat, érveket, saját beállítódást… de nem teszem.
Én csak azt szeretném kérni, hogy gitárosként (és az ehhez kapcsolódó énekesekként, zenészekként) ne legyünk kikiáltva – persze sarkításnak tűnik – ,,semmirekellő zenészeknek”.
Hálát adok Istennek azért, hogy 20 évvel ezelőtt, amikor hangszert választhattam, a gitárra esett a választásom, még ha akkor praktikus okokból is. Gyönyörű klasszikus, kevésbé klasszikus darabok megszólaltatását tanulhattam meg az évek alatt. Utána autodidakta módon elsajátítottam az akkordok lefogását és dalok kíséretének módját.
Az élet pedig úgy hozta, hogy egyre több alkalom nyílt arra, hogy ne csak a tábortűz mellett gitározzam az Ohio-t vagy A börtön ablakában-t, hanem a Jóisten újra és újra lehetőségeket teremtett, szolgálatra hívott, hogy a gitáros zene által közelebb kerülhessenek fiatalok és idősek egyaránt Őhozzá. Emellett fontos, hogy a szolgálatra nem egyedül hívott, hanem adott mellém társakat, akik ugyanúgy alázattal és lelkesedéssel vállalják, hogy zenélnek.
Nem (mindannyian) vagyunk képzett (egyház)zenészek, és lehet, hogy nem tudjuk a legcifrább akkordokat… előfordulhat, hogy egy-egy ponton megbillen a ritmus vagy elcsúszik egy hang.
De a liturgiát figyelve, a megfelelő ponton együttműködve illesztjük be a zenei részeket. Olyan dalokat választunk, amelyekről azt gondoljuk, hogy a szívekre hatással vannak szövegükben vagy dallamukban. Dalokat, amelyek szövege sokszor a Szentírás szavain alapszik. Igyekszünk – amennyire lehet – a háttérből szolgálni, és mindenünket odatesszük a zene által a Jóisten elé: zenélésünkkel imádkozunk és imára hívunk másokat is.
Kapunk visszajelzéseket, és a saját tapasztalataink alapján is tudjuk, hogy van, akinek ezek a dalok, ez a forma segít abban, hogy érezze a Jóisten ölelését, vigasztaló érintését, mosolygó jelenlétét vagy a dalok által tudja elmondani imában azt, amit nem tudott szavakba önteni.
Megtapasztalhattam azt is, hogy nemcsak a gitáros énekekkel, de szaxofon-játékommal is egy templomi zenei szolgálat során befelé fordulásra, belső párbeszédre, érzelmek átélésére tudom késztetni a templomban ülőket. Egy olyan hangszerrel, amelynek templomi jelenlétét szintén meg lehetne kérdőjelezni. De valóban a hangszeren múlna? Nem inkább a hogyanon? Vagy még inkább azon, hogy milyen célt szolgál?
Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, mélyen hívők és útkeresők, reményteliek és reménytelenek, boldogok és szomorúak, zenészek és nem zenészek, barátaink és ismeretlenek. Közöttük mind van, akinek sokat jelent a mi szolgálatunk, ez a forma, ez a megvalósítás.
Mi is elfogadjuk gitárosként azokat, akiknek az orgonás, acapella vagy esetleg a csendes mise ad menedéket, bátorítást, megnyugvást. Miért kellene ezekben is újra szétszakadnunk egyik és másik táborra? Miért nem tud megférni ez a kettő egymás mellett anélkül, hogy minősítenénk egymást?
Kérjük, hogy ne értéktelenítsék el azt, amivel mi próbálunk értéket teremteni. Nem szeretném kevesebbnek érezni magamat azért, mert gitáros énekekkel járulok hozzá a szentmisékhez. Hiszem, hogy erre a szolgálatra a Jóisten hívott meg engem és azokat, akik ilyen formációban zenélnek. Szeretném hinni, hogy nem teszek rosszat. Mégis, amikor olyan negatív gondolatokat olvasok vagy hallok, amelyek a ,,könnyedebb” egyházi zenével kapcsolatosak, akkor kétségek gyötörnek, mintha megszentségtelenítenék valamit. Pedig én csak „Vidám ajakkal dicsőítem az Urat, a sokaság közepette dicsérem.” (Zsolt 109,30)
Olyan jó lenne, ha támogatást és bátorítást kaphatnánk ehhez.
150. zsoltár
(Alleluja!) Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek égi erődítményében!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának teljességéért!
Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával!
Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!
Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával!
Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja!
Steiger Anita
7 hozzászólás
A gitár és a szaxofon nagyon jópofa hangszerek, megvan a helyük a tábortűz mellett, vagy komolyabb formában a hangversenytermekben is (bár oda a “cifra akkordok” már nem elegendők, ott már tudni kell gitározni…). És lehet azzal jönni, hogy Nigériában dobolnak a templomban, de azért ne felejtsük el, hogy mi nem Nigériában élünk, és nálunk az orgona és a gregorián ének jelenti a hagyományt sokszáz éve. És ez szép és jó hagyomány, amit nem felrúgni kell, hanem megvédeni.
Való igaz, hogy nem minden falusi kántor profi orgonaművész, és az is igaz, hogy vannak a “hagyományos” egyházi népénekek között is olyanok, amelyek nem képviselnek különleges költői színvonalat, de ha valahol valami hibás, akkor azt nem feltétlenül lerombolni kell, lehet hogy inkább megjavítani kellene.
Akik szerint a gregorián éneklés és az orgonajáték unalmas, azok valószínűleg nem hallottak még szép gregorián éneket, vagy jó orgonajátékot. Akkor meg kell nekik mutatni. A gregorián ének lassú, méltóságteljes hömpölygése az orgona erős és mély hangjával olyan nyugalmat, erőt, pátoszt kelt az emberben, amit gitárral és könnyűzenével nem lehet elérni, főleg, ha valaki a gitározásról annyit tud, hogy vannak kölönféle akkordok…
Én sokféle körökben mozogtam, és láttam sok gitáros misét, hallottam még több modern egyházi éneket, a “katolikus karizmatikus megújulás dalait”, és meg kell mondanom, hogy egy-két kivételtől eltekintve egyszerűen csapnivalók, a dallamviláguk olyan, mint ha valami könnyűzenei szám lenne, és a szövegük is oly silány, mintha egy alsó tagozatos gyerek írta volna.
Volt szerencsém látni a youtube-on a Boldogasszony Anyánk modern feldolgozását, hát nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek.
És láttam olyan falusi templomot, ahol az új kántornő kizárólag ilyen modern énekeket kezdett el énekelni, hogy a nép ne tudjon bekapcsolódni, és jobban érvényesüljön az ő áriázása, és elérte, hogy az legyen az egyetlen falu az országban, ahol még az öregasszonyok SEM mennek el a templomba.
Igenis ki kell mondani, hogy ez egy tendencia, méghozzá egy rossz tendencia, ami arrafelé mutat, hogy a végén majd Tankcsapdát meg Hobót fognak játszani a templomban.
A könnyűzene nem zene, hanem csak utánzat. Isten dicsőségét pedig ne utánzatokkal akarjuk hirdetni!
Azzal pedig ne érveljünk, hogy aki gitározik a misén, az mennyi energiát tesz bele, és milyen nagy szeretettel teszi, mert ez független kérdés attól, hogy helyes-e vagy sem. Az, hogy az ember munkáját feltétel és kritika nélkül elismerjék el, az nem alapvető emberi jog, ilyent senki nem várhat el. Bármit csinálsz, lesz, akinek nem tetszik, ezt vagy el kell fogadni, vagy nem kell beleállni vitás kérdésekbe.
Egy orgonista tanul liturgiát, zenét, van alaptudása, hogy a szentmisén mi miért van, mi hová való. Tudják, hogy olvasmányközi ének az zsoltár, mi Alleluja és mi nem, a Gloria-ról nem is beszélve.
Néha olyan rettenetes dalválasztások érkeznek gitáros misékre, hogy csak pislogok. Quimby Autó egy szerpentinen kivonulásra? Talán túlzás.
Orgonás miséken éppúgy vannak rettenetes és liturgikailag kifogásolható dalválasztások. Karácsonyi időben Gloria helyett vígan éneklő angyali seregek, olvasmányok közé random népének, stb.
Gitáros szolgálatot is vezetnek olyanok, akik abszolút tisztában vannak a liturgikus alapokkal.
Ez egyáltalán nem hangszer kérdése.
Bátorításként jegyzem le saját élményemet a blogíró számára, hogy minden negatív felhang ellenére, tudjon arról, hogy volt olyan 18 éves fiatal lány, (ezelőtt 40 évvel) akit Isten a beat misén keresztül vezetett az Ő útjára.
Szívből kívánom, hogy adjon erőt számára a szent Lélek a további gitáros, beat misés szolgálatra, mert egészen biztos vagyok abban,hogy nem én vagyok az egyetlen, akit így vezérel a mi Istenünk a hit útján.
Jézus így tanította: Lk.15,7:Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.
Kedves Blogíró! Lebegjen ez az ige a szeme előtt, amikor gitárral kíséri a templomban a zenét!
A Római Katolikus Egyházban vannak szabályok.Az Egyház hivatalos egyházzenéje a gregorian.Itt nincs gitár sem könnyűzene.Ezt tiszteletben kell tartani és betartani,nem megpuccsolni.Azok a papok hibáztak,akik a könnyűzenei “fellépéseket” egyáltalán engedélyezték a szentmisén.
A szentmise szent dolog,szentesített énekek énekelhetők az Egyház által rendszeresített énekes könyvekből (SZVU,ÉE…)orgonán vagy szólóban,melyek szinte mind a hívek áhítatát emeli,gyönyörű és megható nép-és zsoltárok énekek.
A gitáros “dőlök jobbra-dőlök balra”szektás effektust senki sem engedélyezte.A zsinagógákban sem engedik a könnyűzenét szertartásokon,nem véletlenül! Erre külön szakmai véleményezés létezik.Szabály az szabály!Egyebekben pedig nem ennek a függvénye hogy valaki megtér,hisz Istenben vagy sem…
Verbényi István atya,a Liturgikus Lexikon írója így nyilatkozik:
„Bármennyire is elterjedt hazánkban az úgynevezett gitáros mise, a liturgia előírásainak és szellemének nem felel meg. Nemcsak a zenéje nem megfelelő, hanem a liturgia szövegeire nincsenek tekintettel. Olyan «ordináriumokat» is énekelnek, amelyek egyszerűen egy liturgikus szöveg parafrázisai. Ezt pedig a hatályos előírások nem engedik meg. Érdemes figyelemmel kísérni XVI. Benedek pápa ifjúsági szentmiséit. A szervezők jól tudják, mi az, ami a liturgikus ünnepléshez hozzátartozik, és melyek azok az énekek, amelyeknek más alkalmakkor kell elhangzania.”
No comment….
Ez teljesen profán, a miséhez méltatlan! Saját dalok, amelyek nem szerepelnek a Hozsannás ima- és énekkönyvben. Mise lényege az elcsendesedés, nem pedig az, hogy még az agnus dei-t is pengetik.