Michael Lonsdale színész 2020 szeptember 21-én hunyt el párizsi otthonában, 89 évesen. A hazai közönség leginkább A rózsa neve című filmből ismerheti, melyben a titokzatos apátot alakította. Luc Ardian újságíró 2003-ban találkozott vele, megkapó beszélgetésükben Lonsdale tanúságot tett mély és őszinte hitéről.
« Fáradjon be!», hív be ez a nyugodt hang, kissé orrhangú, mely csak rá jellemző. Lakása ma reggel egy sötét labirintus. Szemüveg az orrán, szakálla erősen fehérbe hajló, haja hátradobva. Michael Lonsdale 73 éves, apró léptekkel szlalomozik a könyvek és kéziratok földre helyezett tornyai között. Ha kinyitná az ablakokat, megfürödhetnénk az Invalidusok aranyozott dómjáról visszaverődő napfényben, mely csak egy puskalövésnyire van. A spaletták bezárásával a szemérmes Michael nem az ideggyengeségtől védi magát, sem a leselkedőktől, hanem a homoktól, mellyel a munkások tisztítják annak az épületnek a homlokzatát, melyben 50 éve él. Egy asztalkán egy paletta mellett vízfestékes tubusok egy Lourdes-i Miasszonyunk-szobor körül. Az árnyékban egy kopott velúrral bevont szék szolgál állványként a festékes vászonhoz – amelyet úgy hív, „az én édenem”- melyen naiv stílusban nyílnak a színes virágok. Az az érzésünk, hogy itt ül velünk Marcel Arland nagybátyja, aki regényíró volt, Marguerite Duras írónő, aki barátja volt, Samuel Beckett drámaíró, akit mesterének tekint, Tania Balachova drámaművész tanára, vagy Régamey domonkos atya, aki lelki atyja volt. A homlokzathoz csapódó vízsugár morgása kikerget minket a lakásból, a szomszédos vendéglő nyugalmában húzzuk meg magunkat.
Michael sehová sem sorolható be, 1931-ben született, édesanyja francia, édesapja angol, és amerikai kávét iszik normandiai tejjel. „Lonsdale” hosszú kicsi völgyet jelent. Külföldi név egy rejtélyes személynek, aki London, Párizs és Marokkó között töltötte félénk gyermekkorát. Már fél évszázada tagja művésztársadalmunknak ez a különös figura, aki titokzatos és családias egyszerre. Marguerite Duras látta őt álmában szerzetesi öltözetben. Szeretett volna szerzetes lenni. Végül Jean-Jacques Annaud „A rózsa neve” című filmjében a titokzatos apátként ölthette magára a szerzetesi ruhát. Ez a film egyike azon közel 100 filmnek, melyeket olyan nevekkel forgatott mint Orson Welles, Jean-Pierre Mocky, Joseph Losey vagy Claude Sautet. Bozontos szemöldöke mögé bújik félénken, de nem alakoskodik. Önként válaszol a kérdésekre, hosszú csend után. Válaszait a Breteuil utat szegélyező platánfák mögött keresi, hol szemei elidőznek a felhőkön, melyek Raphael angyalkáihoz hasonlóan csókot váltanak. Lassan, lelke igazságából merítve, és hitének szabadságával, sziporkázás és mesterkéltség nélkül válaszol, azzal a gyermeki tisztasággal, melyben megmaradt.
Mi a nyomor legmélyebb bugyra?
Michael Lonsdale: Ha nem ismerjük fel Istent. A hitem több fordulaton ment keresztül. 22 éves voltam, amikor megkereszteltek. Hittem, de az ima hiányzott az életemből. A megpróbáltatás napjai 1984-87 között voltak, amikor két egymást követő mély gyászt éltem át. Mély reménytelenségbe süllyedtem. Istenhez kiáltottam lelkem mélységéből: „Ments meg, nem bírom tovább!” Ő rögtön válaszolt. Másnap keresztapám feljött Párizsba és elrángatott a közelben lévő Saint-François-Xavier templomba. Az Emmánuel közösség imaalkalma volt. Számomra ez egy jótevő kenet volt. A testvérek és nővérek imája által megkaptam a hit örömét. A felszínre emelkedtem, mint egy dugó. Azóta az életem egy Pünkösd, természetesen hullámvölgyekkel, de felemelkedésekkel is.
Hol szeretne élni?
Ahol jelenleg vagyok. Élni azt jelenti, hogy jelen vagyok ott, ahol vagyok, ebben a pillanatban, bárhol is van ez a hely.
Melyik az a bűn, mellyel szemben a legkönyörületesebb?
A legnagyobb bűnözőkével szemben. Elismerem, ez merész válasz, valószínűleg nem mondanám ezt, ha az egyik közeli barátomat ölték volna meg. De meg vagyok győződve arról, hogy az elkövetett rossz inkább a sérüléseinkből forrásozik, mint az akaratunkból. Egy embert sem alacsonyíthatunk le csak a tetteivé.
Kik a kedvenc hősei?
Virginia Wolf Hullámok című regényében a belső hang. Olyan szereplők, akik beszélgetnek, egyik a másik után, és fényt, sugarat hoznak… Lebegek velük én is, aki oly lebegő vagyok. Gyermekként soha nem vágytam arra, hogy Zorro, d’Artagnan vagy Strogoff Mihály módjára legyek hős. Tartok a hősöktől…
Ki a legkedvesebb történelmi személye?
Gandhi. Lefegyverzett fegyverek nélkül egy hadsereget, elüldözte az angolokat háború nélkül. De miért van az, hogy a legnagyobb béketeremtőket megölik: Gandhi, Sadate, Rabin, Martin Luther King… ?
Mi az ön számára a földi boldogság?
Krisztussal találkozni.
Kedvenc szentje?
Assisi Szent Ferenc. Azt mondják, hogy Krisztus után csak egy keresztény volt: Krisztus… és Assisi Szent Ferenc. Én hiszem ezt. Ferenc kétség nélkül az egyik azok közül, akik a legjobban követték Krisztust a leereszkedésben, önkiüresítésben, megaláztatásban. Az alapítók gyakran szenvednek, nem gondolja? Assisi Szent Ferenctől Isten azt kéri, hogy építse újra az Ő egyházát, és mindent elvesz tőle, ezzel is megmutatja neki: „Elég neked az én kegyelmem!” Assisi Szent Ferenc átélt egy nagy depressziót. Egy testvérnek kellett sürgősen elhívnia Klárát, hogy kirángassa belőle. Ekkor fakad ki belőle a Naphimnusz! Ez a dicsőítésben rejlő erő.
Nagyon gyakran nem értjük Isten terveit… csak utólag értjük meg őket.
Soha nem találkoztam annyi nehézséggel, mint amikor színpadra akartam állítani Szent Ferenc virágszálai (Fioretti), Teréznek hívtatok – egy előadást Lisieux-i Szent Terézről – és A Zarándok elbeszélései előadásokat. Ezekben a helyzetekben tapasztaltam meg a lelki harcot.
Kedvenc női szentje?
A gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Lisieux-i Szent Teréz. Édesanyám menekült a katolikus vallás elől azon papok miatt, akik a kárhozatra ítéléssel és a pokollal fenyegettek. Ezért érzem magam közel Terézhez, ehhez a kicsi karmelitához, aki 24 évesen hunyt el, aki „megdöntötte” a janzenizmust, a moralizmust, és visszahelyezte első helyre a Szeretetet. Önéletrajzát, melyet minden visszafogottság nélkül írt meg, soha nem olvasta ő maga…
Kedvenc zenésze?
Mozart. Ízelítő a Mennyből.
Kedvenc festője?
Rembrandt. Az egyetlen, aki Istent elfogadhatónak festette le, és megfogta az Evangélium lényegét. A fények ábrázolásában olyan mélyre ment, ameddig csak a festéssel el lehet menni, de nemcsak a földi fényekkel tette ezt, hanem az Isteni Fénnyel is. Nézzék például Az Emmauszi tanítványokat!
Kedvenc festménye?
„A tékozló fiú visszatérése” Rembrandt-tól. Az én szemeimben ez a legszebb festmény a világon. Nézzék azt a férfikezet és azt a női kezet a térdelő ember vállaira helyezve: azt szimbolizálja, hogy Isten Atya, egy anya méhével.
Milyen jellemvonást értékel egy férfiban?
A jóságot. A jó embert részesítem előnyben a kulturált emberrel szemben. A kultúra a kincsek felhalmozása, de mire szolgálnak ezek a kincsek, ha nem osztjuk meg őket?
Egy nőnél?
A gyengédséget.
Kedvenc időtöltése?
Adni. Mindent adni, amit lehet, a legjobbat adni, adni… Egy olasz hercegnő mondta: „Semmim nincs, csak amit már odaadtam.”
Ki szeretne lenni?
Saját magam… csak jobb.
Mi az ön álma?
A Paradicsom. Ez az elsődleges mozgatóerő bennem: színes Édeneket festek, titkos kerteket, ahol a színek harmóniájában jó élni.
Mi a legdrágább tulajdona?
Krisztus Szeretete.
Mi a legnagyobb szerencsétlenség, ami önt érheti?
Hogy nem szeretek többé… és az Alzheimer-kór. Amikor semmit nem ismer fel az ember, sem másokat, sem magát, sem a világot. Olyanná válni, aki nincs jelen.
Kedvenc Evangéliumi idézete?
A lábmosás. Isten, aki lealacsonyítja magát, hogy az emberiséget szolgálja, engem megigéz. Én nagyon «zundelien» [Maurice Zundel huszadik századi keresztény szellemi szerző, akinek a követői hívják így magukat. Svájcban, Franciaországban, Belgiumban és Kanadában a legnépszerűbben az írásai.] vagyok: Krisztus Király, az uralkodása és trónja nekem sokkal kevesebbet mond, mint a Szenvedő Szolga. Az Emmauszi tanítványok története is sok kérdést vet fel bennem. Miért tett úgy Jézus „mintha tovább akart volna menni”? Ez egy pedagógiai játék volt? Nem gondolják, hogy egy Isten, aki „úgy csinál, mintha…”, felkelti egy színész figyelmét?
Kedvenc imája?
A gyermeké: Jézus, Jézus, Jézus. Amit kitalálok, azokban a négyszemközt és szívtől szívbe – néha őrült pillanatokban – ebben a párbeszédben, amikor beszélni, hallgatni, csendben kell maradni… Igen csendben maradni. Egyre jobban vágyom a csendre. Bár a közösségi imákon is jól érzem magam.
Mi az ön kedvenc elve vagy idézete?
„Isten a szeretet” (Szent János). Elcsépelt, de ez a legfontosabb mondat, a Kinyilatkoztatás szíve, az életem szíve, a világ szíve.
Melyik könyvet vinné magával egy lakatlan szigetre?
Az Énekek Énekét.
Kedvenc prózai szerzője?
Virginia Woolf, Beckett, Chateaubriand, Proust, Lewis Carroll.
Kedvenc költője?
Saint-John Perse, Verlaine, Claudel.
Kik az ön számára a valódi élet hősei?
Azok a hajléktalanok, akik méltóságteljesek maradnak annak ellenére, hogy a világuk összeomlik körülöttük, és megmaradnak benne a magányban, a nyomorban.
Amit mindenek felett utál?
A gyűlölet.
A legszükségesebb erény napjainkban?
A tisztaság.
Melyik reformot csodálja?
A II. Vatikáni zsinatot.
Ha francia államelnökké választanák, mi lenne az első döntése?
Elhajtanám messze a városoktól az autókat. Biztos vannak fontosabb, sürgősebb döntések, de mélyen megdöbbent a városi közlekedés agresszivitása, mintha az autó a rossz oldalát hozná ki az embereknek.
A természet mely adományát szeretné?
A repülés képességét.
Ha képes lenne csodát tenni… ?
Meggyógyítanék valakit.
Mi az, ami legjobban sikerült az életében?
Hogy ne vegyem túlságosan komolyan saját magamat.
Ha csak egy órája maradna az életből?
Teljes szívemből Istent dicsőítve énekelnék.
Hogy szeretne meghalni?
Békében.
Milyen a jelenlegi lélekállapota?
Elmélyült.
Mit fog Istennek mondani, amikor fogadja önt?
„Te tényleg túl jó vagy!”
Jelmondata?
„Szeress, és tégy, amit akarsz!”(Szent Ágoston).
Reménye?
A Fény.
A kedvenc végszava?
„Én nem halok meg, belépek az életbe…”(Lisieux-i Szent Teréz).
És az öné?
„Köszönöm és bocsánat” mindegyiket háromszor.
Szerző: Luc Ardian
Fordította: Nagy Betti
Forrás: fr.aleteia.org
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás