2020.09.20.

„A templom nem rombolható le, mert bennünk él”

Filmrendező, producer, a Vatikáni Rádió szerkesztője Somogyi Viktória, akinek „A hit kiárusítása” c. dokumentumfilmjét három éve mutatták be, de még ma is különböző filmfesztiválokra hívják meg ezzel kapcsolatban. Vele beszélgetett a Képmás, az interjú legérdekesebb részeit pedig most szemlézzük.

Somogyi Viktória először turistaként volt Rómában, ahova később már jezsuita ösztöndíjjal, diákként tért vissza. Már 18 éve él az „örök városba”, és 16 éve a Vatikáni Rádió munkatársa. Azonban szívesen utazik az Egyesült Államokba is. 2017 októberében jelent meg „A hit kiárusítása” c. dokumentumfilmje, amely az USA-ban tapasztalható templombezárásokról szól, de nem feltétlen abban az értelemben, ahogy azt mi elsőre gondolnánk, vagyis, hogy azért történik a bezárás, mert elfogyott a helyi közösség.

„Amikor templombezárásokról beszélek, nem az adott templomhoz tartozó közösség természetes kihalása, elköltözése, elfogyása által előálló helyzetekre utalok, mert ilyen esetben senki nem tiltakozik a bezárás ellen. Azokra az esetekre gondolok, amikor az egyházmegye vezetése a hívek akarata ellenére, bevonása nélkül határoz a bezárásról, és elzárkózik a párbeszédtől. Egymástól független statisztikák bizonyítják, hogy az érintett plébániaközösségek 40%-a elhagyja magát a Katolikus Egyházat is a nagy csalódottság miatt, mivel elégedetlen az eljárás módjával, az egész folyamattal és annak következményeivel” – mondta el az interjúban Somogyi Viktória.

A Vatikáni Rádió szerkesztője elárulta, hogy amerikai útjai során felkeresett több magyar közösséget is, ahol a szeretetteljes befogadás mellett identitásuk őrzését is fontosnak tartják az ott élők. Ezért is lényeges szerinte, hogy megőrizhessék templomaikat, amelyek a közösségmegtartás nélkülözhetetlen helyei is.

hirdetés

„Ahogy a templomokat, plébániákat nem lehet pusztán statisztikák, üzletvezetési, gazdasági szempontok alapján megítélni, mert spirituális, szakrális valóságokról van szó, amelyekben más nézőpontok és dinamikák is érvényesülnek és fontosak, ugyanígy a vatikáni vagy egyházi intézményekben is lehetnek más szempontok, amelyek fontosabbak, mint a társadalmi trendek elvárásai. Humorosan azt is mondhatnám, ha egy labdarúgó csapatban játszom, nem kérem rajta számon a baseballban alkalmazott szabályokat, azokat nem akarom ráerőltetni, és tiszteletben tartom a csapat szabadságát, hogy a saját szabályai szerint szervezze működését.”

Somogyi Viktória azt is kiemeli, hogy nagyon fontos számára sok teendője mellett Istenkapcsolata is. Dokumentumfilmje elkészítésekor egy latin-amerikai hívő fogalmazta meg neki, hogy

„a templomot senki nem veheti el tőlünk, senki nem rombolhatja le, zárhatja be, mert a templom bennünk él.”

A teljes interjú itt olvasható el.

Forrás: Képmás

Borítókép - Fotó: Johnypan | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés