Nem könnyű, ha az ember 21 évesen egy közlekedési baleset következtében bal lábát térd felett elveszíti. Hajmási Évának újra kellett tanulnia járni, de ő kitartó volt és kerekesszékes vívóként világ-, Európa-bajnok és paralimpiai ezüstérmes. A Képmásnak adott interjúját szemlézzük.
Hajmási Éva idegenforgalmi tanulmányai során jutott ki Görögországba szezonális gyakorlatra egy szállodához. Aztán a turistaszezon vége előtt szeptemberben történt az a robogóbaleset, amely nagyban megváltoztatta az életét, ugyanis ennek következtében a bal lábát térd felett elveszítette. Egy ilyen traumát nem könnyű feldolgozni, de ő mégis megpróbálkozott vele, amiben nagy segítséget jelentett számára családja és barátai is.
„Az elején, amikor még műlábam sem volt, előfordult, hogy csak zokogtam a mosdóban.
Meg kellett barátkoznom azzal, hogy életem végéig, ha tükörbe nézek, az énképem úgy kacsint vissza, hogy nincs meg teljesen az egyik lábam.
Az viszont nagyon izgatott, milyen lesz műlábbal járni. Mennyire fogok bicegni, mennyire rombol bele a nőiességembe? Az elején úgy fogtam fel, hogy nagyon. Most, 12 évvel később azt mondom, nem annyira. Ahogy sétálok, a férfiak is a szemembe néznek, nem az állapotomat figyelik, ami jólesik. Az elején úgy éreztem, nem vehetek fel miniszoknyát, rejtegetnem kell valamit. Ma sem fedem fel bárhol az állapotom, de vállalom magam. Onnantól vagyok rendben, amikortól a végtaghiány nem az első vagy a második dolog az életemben, hanem félre tudom tenni sokadiknak” – nyilatkozta a Képmásnak adott interjújában.
Bár kezdetben sok kihívással járt számára, hogy megtanuljon újra járni, de aztán kitapasztalta, hogy miként tudja terhelni végtagjait. Ennek köszönhetően ma már akár egy párizsi 15-20 kilométeres városnéző sétát is kibír és az sem zavarja, ha esetleg az emberek megfigyelik az utcán.
„Aki rákérdez, az általában azt mondja a történetemre, hogy le a kalappal, ő nem lett volna rá képes. Nem sajnál, hanem jót közvetítek felé, ami nekem is öröm.”
Hajmási Éva azok felé is jót közvetít, akik hasonló utat járnak be, mint ő. A baleset után neki is sokat jelentett, ha olyannal beszélhetett, akinek megnyílhatott, ezért is tartja fontosnak, hogy ő is segítsen. Ami viszont még sok erőt adott neki, az a sport. Nagymamája segítségével jutott el Beliczay Sándorhoz, aki azóta is az edzője. Nála kezdte el a kerekesszékes vívást 2010-ben. Az első érmére két és fél évet várt, azóta viszont szép sikereket ért el. Tőr egyéniben kétszeres Európa-bajnok, csapatban is Európa- és világbajnoki aranyérmes, a 2016-os riói paralimpián pedig második lett a tőr válogatottal.
„Sok mindent elvett a baleset, de adott is bőven; ha nem lett volna, most nem ülnénk itt. Sok sorstársam úgy véli, őket megmentette a balesetük valami későbbi rossztól, bár én szerintem a régi énemmel is jófelé mentem volna, szerény, átlagos lány voltam. Az elején kerestem, miért pont velem történt, de ma már nem foglalkoztat.”
A teljes interjú itt olvasható el.
Forrás: Képmás
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás