Amikor kitárt karokkal, nagy mozdulatokkal látunk valakit imádkozni, mindig a karizmatikusok jutnak eszünkbe. Kialakult az a sztereotíp elképzelés, hogy, aki nem fegyelmezetten ülve vagy térdelve, összekulcsolt kézzel imádkozik, az már különcnek számít kicsit. Pedig egészen természetes, hogy imánkban a mozgás is szerepet kapjon!
Most mondhatnám, hogy Dávid király is “őrült” táncot lejtett az Úr előtt, amikor visszaszerezték a Frigyládát, de ennél sokkal kézzelfoghatóbb indokom is van, miért mozogj vagy akár táncolj te is, amikor imádkozol. Amikor nagy öröm ér bennünket, felugrunk, tapsolunk, ugrándozunk örömünkben. Ha szomorúak vagyunk begubózunk, összefonjuk a karunkat, görbén ülünk. Vigasztalásképpen megölelünk másokat vagy megsimogatjuk őket. Dühünkben csapkodunk, hálánk jeléül kezet fogunk, meghajlunk a másik felé. Amikor valamilyen érzés mélyen a hatalmába kerít bennünket, önkéntelenül a testünk is reagál és kifejezi az érzéseinket.
Miért lenne ez másként, amikor Isten iránt szeretnénk kifejezni az érzéseinket?
Természetesen nem arra buzdítalak, hogy a szentmisén vagy az istentiszteleten ugrándozz örömödben vagy másokat botránkoztass meg a mozdulataiddal. Ugyanakkor arra hívlak, hogy a saját imaidődben, szobád rejtekében merj egész testeddel Isten elé állni és kifejezni az érzéseidet a mozdulataiddal is! Tárd ki a karod! Borulj le Isten előtt! Tapsolj! Táncolj! Hagyd, hogy a tested is kifejezze az érzéseidet, a te temperamentumod szerint. Ne arra gondolj, mások hogyan csinálnák, csak hagyd, hogy a tested is bekapcsolódjon az imába!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás