Keresztény életünk során vannak időszakok, amikor nagyon átérezzük Isten jelenlétét az életünkben, de vannak olyan pillanatok is, amikor minden erőnket össze kell szednünk ahhoz, hogy imára kulcsoljuk a kezünket. Mégis, egy valami biztos és ez mindig is igaz marad: Isten mindig velünk van, függetlenül attól, hogy átérezzük-e ezt vagy sem.
Isten különös áldása, ha valaha megtapasztalhattuk azt az érzést, amikor annyira átérezzük a szeretetét, hogy majd kiugrunk a bőrünkből. Ekkor igazi öröm számunkra az imádkozás, legszívesebben minden egyes percünket imával töltenénk és sokkal könnyebben meg tudunk nyílni Istennek saját szavainkkal is. Szinte úgy érezzük, hogy ott ül velünk szemben, ránk néz és hallgatja minden szavunkat, sőt még a ki nem mondottakat is. Ezáltal az imádkozás is olyan dologgá válik számunkra, mintha a legbensőségesebb barátunkkal beszélgetnénk. Vasárnap lelkesen megyünk templomba, és ott is fülig ér a szánk, csak mosolyogni tudunk, mert hirtelen a világ legboldogabb embereinek érezzük magunkat. Ha pedig dicsőítésre kerül sor, legszívesebben táncra perdülnénk. A közeli barátainknak, lelki testvéreinknek akár órákon keresztül is áradozunk Istenről, de még azoknak is könnyebben beszélünk a hitünkről, akikkel nem vagyunk annyira közeli kapcsolatban, vagy akik még nem ismerik Istent, és küldetésünknek érezzük, hogy közelebb vigyük őket hozzá.
Viszont vannak olyan napok, sőt, akár hosszabb időszakok is, amikor közel sem érezzük ilyennek a keresztény létünket, ekkor a hitben járás és a lelki élet nehéz keresztnek tűnik. Talán még az is megfordul a fejünkben, hogy sokkal könnyebb lenne Isten nélkül élni, mert akkor kevésbé kellene küzdeni a kísértések ellen és mondjuk a vasárnapi templomban töltött idő helyett kényelmesebb lenne a puha, meleg ágyunkban pihenni (ez utóbbi ráadásul most a téli időszakban különösen kívánatos). Mondhatja bárki, hogy „Isten segít és veled van, csak tarts ki mellette”, de valahogy ez is olyan, mintha egyik fülünkön bemenne, a másikon kijönne, egyszerűen nem hat meg. Kedvetlenek vagyunk, még az imádkozásra is nehezen vesszük rá magunkat. Talán nagy nehezen elmegyünk vasárnap a templomba, de csak kötelességből vagy megszokásból. Habár Isten ekkor is ránk árasztja a kegyelmeit, de valahogy nem érezzük befogadóképesnek magunkat rá és nem tudjuk megnyitni kellően a szívünket.
Jézus sosem mondta, hogy könnyű lesz követni Őt, és azt sem, hogy csakis örömteli és kihívások nélküli lesz ez az út. Tudja, hogy bizony lesznek mélypontok, de ehhez megadja a szükséges erőt, mindig számíthatunk a segítségére, sosem hagy cserben, hanem velünk együtt viszi a keresztünket, akkor is, ha ezt egyáltalán nem érezzük. Isten nem engedi, hogy nagyobb teher legyen a vállunkon annál, amekkorát elbírunk. Csak gondolj bele, vajon magára tudna-e hagyni az a Valaki, aki az életét is odaadta érted, vállalva a legnagyobb kínszenvedéseket?
hirdetés“Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” – János 15,13
Kereszténynek lenni sokszor tényleg nehéz, kitartás kell hozzá, de Jézussal együtt ez maga a boldogság! Igen, boldogság, hiszen tudod, hogy van Valaki, akire mindig számíthatsz, van egy Mennyei Apukád, aki minden hajszáladra vigyáz, aki a tenyerében hordoz minden nap, és a karjaival ölel magához. Lehet, hogy elesel vagy mellékutakra tévedsz, de Ő tárt karokkal vár haza, ismeri az összes hibádat és azokkal együtt szeret, mert a gyermeke vagy. Nem csupán a teremtménye, hanem a gyermeke.
Isten az egyetlen, aki olyan nyugalmat és békét tud adni a szívünkbe, amilyet senki más és amilyet sehol máshol nem találunk. Igazi áldásban van részünk, ha felismerjük, hogy Ő velünk van életünknek minden egyes másodpercében, vigyáz ránk, segít a tanulásban, munkában, gyermeknevelésben, a legkisebb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig, ha lelkünk javára válik. Csodálatos érzés, hogy földi életünket is Isten kegyelmeiben élhetjük le!
Csendesedj el pár percre, adj hálát a hit ajándékáért! Mondj imát azokért is, akik még nem ismerik Istent, vagy keresik, de még nem találták meg!
Nagy Barbara
hirdetés
