Minden egyes nap, a világ összes katolikus templomának oltárán a legnagyobb csoda történik meg: a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változik. Mégis, amikor magunkhoz vesszük az Eucharisztiát, csak a hitünkkel érzékelhetjük ennek megvalósulását, mert a tudatunk csak a kenyeret és a bort érzékeli, fizikai változás nem történik a felszentelés során. Akkor mégis mi történt a lengyelországi Sokolkában 2008-ban?
Michael Sopocko boldoggá avatási szertartását követően két héttel, 2008. október 12-én, a sokolkai Szent Antal plébániatemplom 8:30-kor kezdődő ünnepélyes szentmiséjén, az áldoztatás közben egy átváltoztatott szentostya kiesett az egyik pap kezéből az oltár mellé. A pap félbeszakította az áldoztatást, felvette azt a szentostyát, és a liturgiai előírásoknak megfelelően egy vízzel teli edénybe helyezte, amiben az ostya normál esetben feloldódik.
A szentmise végén, Stanislaw Gniedziejko atya kérésére a sekrestyés, Julia Dubowska nővér a vizet és a benne lévő szentostyát egy másik edénybe öntötte. Tudta, hogy az átváltoztatott ostya feloldódása eltarthat egy ideig, ezért az edényt a templomban található széfbe helyezte, melyhez csak neki és a plébánosnak volt kulcsa.
Egy héttel később az atya kérésére Julia nővér elment a széfhez megnézni a szentostyát, és amint kinyitotta az ajtaját, egyből megérezte a kovásztalan kenyér finom illatát. Felnyitotta az edényt és a még mindig majdnem teljesen ép szentostya közepén megpillantott egy élénk piros, vérhez hasonló foltot, egy élő test részecskéjét. A víz azonban nem színeződött el.
A nővér azonnal tájékoztatta erről a plébánost, aki ezt követen áthívta a többi papot és a misszionáriust, Fr. Ryszard Gorowski-t a plébániára. Mindannyian megdöbbentek és nem találtak szavakat.
Emberi ésszel nehéz volt megmondani, hogy ez az elváltozás szerves növekedés, kémiai reakció vagy bármilyen más folyamat eredménye.
Haladéktalanul értesítették Edward Ozorowski érseket, aki a Kúria kancellárjával és más tisztviselőkkel Sokolkába utazott. Mindannyiukat mélyen megérintette ez a történés. Az érsek úr azt az utasítást adta, hogy a szentostyát védett helyen őrizzék és tartsák figyelemmel.
Október 29-én a szentostyát a vízzel teli edénnyel együtt az Isteni Irgalmasság Plébániára vitték és ott tabernákulumba helyezték. Másnap az érsek utasítására kiemelték a vízből, rátették egy korpoláréra, és a korpoláréval együtt visszahelyezték a tabernákulumba. Három éven keresztül így őrizték, 2011. október 2-án ünnepélyesen átvitték templomba. Egy évig teljesen titokban tartották a dolgot, ez idő alatt az egyházi hatóság azon töprengett, mi tévők legyenek.
2009 január közepére a szentostya elváltozott része megszáradt és vérrög maradt utána. Ekkor az érsek egy kórszövettani vizsgálatot rendelt el és március 30-án létrehozott egy egyházi bizottságot a jelenség tanulmányozására. Hogy kellően hiteles legyen a vizsgálat, a szentostyának egy darabját két orvosszakértő, Prof. Maria Sobaniec-Lotowska és Prof. Stanislaw Sulkowski egymástól függetlenül elemezni kezdte a bialystok-i Orvosi Egyetem patológiai intézetében. Mindent alaposan lejegyeztek, fényképekkel is alátámasztották a leírtakat, majd a teljes dokumentumot átadták a Kúriának.
A szentostya fel nem oldódott része beágyazódott a szövetbe, a vörös vérrög változatlan maradt, és elválaszthatatlanul összefonódott a kenyérrel.
A mintadarab elég nagy volt ahhoz, hogy minden szükséges vizsgálatot el tudjanak végezni rajta.
Az egymástól független vizsgálatok eredményei teljesen megegyeztek. Az orvosszakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az átalakult szentostya szerkezete megegyezik egy halálhoz közeli ember szívizomszövetével. Maria Sobaniec-Lotowska professzor nyilatkozata szerint a szívizomrostok oly módon fonódtak össze a kenyér rostjaival, hogy az emberi ésszel megmagyarázhatatlan.
A tanulmányok igazolták, hogy a felszentelt ostyához nem adtak semmilyen idegen anyagot, hanem a szentostya vette át a halálhoz közeli állapotban lévő emberi szívizomszövet szerkezetét. Ez a jelenség a tudomány által megmagyarázhatatlan. Az egyház azt tanítja, hogy a felszentelt ostya Krisztus Testévé és Vérévé válik az utolsó vacsorán elhangzott szavak által, és ugyanez ismétlődik minden egyes szentmisén.
A bialystoki Kúria a hivatalos közleményében a következőt jelentette ki: „A sokolkai csoda nem ellentétes a katolikus egyház hitével, inkább erősíti azt. Az egyház azt vallja, hogy az átváltoztatás szavaival, a Szentlélek ereje által a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé változik. Ezenkívül ez egy felszólítás minden egyes pap számára, hogy az Úr Testét az Őt megillető tisztelettel és féltő gondoskodással osszák, a hívek pedig kellő imádattal fogadják.”
Fordította: Nagy Barbara
Forrás: Aleteia