Jegyesként együtt élni – tényleg erkölcstelen? És valóban bűn minden fogamzásgátlás a házasságban? Sok fiatal keresztényben merülnek fel ezek a kérdések, mégis ritkán beszélünk róluk nyíltan. Fanni és Bence őszinte dilemmáira Szilágyi Szabolcs atya és Gájer László atya válaszolnak: mit tanít az Egyház az együttélésről, a szexualitásról és a családtervezésről – és hogyan lehet mindezt valóban megélni a mai világban?
Fanni: Jegyesek vagyunk, szeretjük egymást, együtt is élünk. Őszintén kérdezem: tényleg erkölcstelen ez? Mi nem kalandból tesszük, hanem felelősséggel. Isten szemében ez csak „fekete vagy fehér”?
Szilágyi Szabolcs atya
Kedves Fanni! Megvallom, néha nehéz válaszolnom az írásban föltett kérdésekre, mert olyan sok minden lehet egy kérdés mögött. Legszívesebben visszakérdeznék, hogy teljesebben lássam a képet. Ennek ellenére megpróbálok a legjobb megérzésem szerint válaszolni. Első körben az lenne a kérdésem, hogy mit értesz együttélés alatt.
hirdetésUgyanis részben más a helyzet a szexuális együttélés és az enélküli együttélés esetében.
Nézzük az elsőt! A Szentírás elején az szerepel, hogy Isten az első emberpár teremtését követően „megáldotta őket” és „szólt hozzájuk: »Legyetek termékenyek, szaporodjatok…«” (Ter 1,28). Előbb van Isten áldása, amit ma házasság szentségének hívunk, és utána van szó szexualitásról. Vagy vehetünk korunkból is egy példát. Szent II. János Pál pápa a test teológiája segítségével mélyrehatóan kifejti, hogy a verbális és a nonverbális kommunikációnknak egyeznie kell, különben hazugságban élünk önmagunkkal és másokkal. Az oltárnál kimondom az igent (verbális), majd a testemmel a szexualitásban kimondom a másik igent (nonverbális). A testem ugyanis a szexualitásban azt mondja, hogy: „teljesen és visszavonhatatlanul a tied vagyok.” Innen pedig érthető, hogy miért kell, hogy a szóbeli igen megelőzze a testi igent: legyek annyira bátor, hogy először fölvállalom a másikat egy egész életre, és ezzel megteremtem azt a biztonságos közeget, amiben a szexualitás a maga teljességében megélhető.
Lehet, hogy ez elsőre elvontnak hangzik, de elég konkréttá válik akkor, amikor egy pár külön megy annak ellenére, hogy szexuális életet éltek, és utána ennek sebzettségét hordozzák.
Mi, emberek szeretünk kipróbálni dolgokat. Szabad kipróbálni azt is, hogy tisztán készülünk a házasságra. Ekkor a kapcsolatunk még gazdagabbá és széleskörűbbé válik, és megtapasztaljuk ennek örömét.
A másik eset az, ha szexualitás nélküli az együttélés. Ez adott helyzetben még érthető is lehet, például a magas albérletárak miatt. De itt meg az a kérdés merül föl bennem, hogy miért nem volt jó a hagyományos módszer: először megházasodunk, és utána költözünk össze? Mit nyersz és mit veszítesz ezzel? A másikra való várakozás olyan megküzdéseket hoz elő az emberből, amik türelmesebbé, figyelmesebbé, kreatívabbá tesznek, és amiknek később nagy hasznát veszi az ember, főleg egy házasságban.
Azt írod, hogy szeretitek egymást, és örülök, hogy ez így van. De a szeretetnek mindig része az igazság is: János apostol két levelében is használja a kifejezést, hogy „igazságban szeretni” (2Jn 1,1; 3Jn 1,1). Az igazság pedig az, hogy bár jegyesek vagytok, ami nagy ajándék, de még nem vagytok házasok, azaz még nem vagytok teljes életközösségben Isten szemében. Igazságban és szeretetben élni ez esetben azt jelenti, hogy nem aszerint éltek, ami még nincs (házasság), hanem aszerint, ami már van (jegyesség): összeköltözés nélkül, viszont sokféle úton és módon kifejezve szereteteteket egymás iránt.
Jézus egyszerre maga az igazság (vö. Jn 14,6) és maga a szeretet (1Jn 4,16). Ő az, aki igazán tud Nektek segíteni. Forduljatok hozzá bátran az egyéni és a közös, szívből jövő imádságotokban, és akkor megtapasztaljátok a vezetését, a támogatását, az áldását. Hiszem, hogy ha már az eljegyzés által egymás mellett döntöttetek, és ki is tartotok a házasságig, akkor Ő egy csodás és szép házasságra hív titeket, amihez mindent is meg fog adni. Imádkozom Értetek!
Gájer László atya:
Köszönöm az őszinte kérdést. Csatlakozom Szabolcs atya megkülönböztetéséhez: Egyáltalán nem mindegy, hogy testi kapcsolat vállalásával éltek együtt, vagy anélkül. Ha nincs köztetek szexuális kapcsolat, akkor természetesen az együttélés önmagában még nem baj. Az együttélés ebben a helyzetben inkább provokáció, a kísértés lehetőségének jelentős megnövelése, amivel alapvetően kiteszed magad egy sokkal veszélyesebb helyzetnek, amiben bűnbe kerülhetsz. És hát… önmagában a kísértés keresése, az hogy kiszolgáltatod magad, növeli a bűn lehetőségét. Vakmerőség tehát. Kérdés, hogy önmagában ezt megengedheted-e a másikkal és önmagaddal szemben? Vajon kockára teheted-e önmagad és a másik üdvösségét?
Most térjünk át arra az esetre, ha van köztetek szexuális kapcsolat. Sokan tettek ugyanis fel nekem hasonló kérdést az elmúlt években. “Azzal szeretnék, együttélni, akit szeretek. Azzal szeretnék lefeküdni, aki a feleségem/férjem lesz” – hangzott a kijelentés.
És ezekből a kapcsolatokból nagyon sok végül nem házasságban végződött, hanem szétmentek. Nem vállaltak garanciát egymásért, és végül nem is maradtak együtt.
Nem állítom persze, hogy rólatok is ezt feltételezem. De azt mindenképpen állítom, hogy egy házasságban kifejezett garancia birtokában az ember ezerszer is meggondolja, hogy továbblép, vagy helyreállítja a kapcsolatot. A házasság ugyanis egy garancia. Abban a pillanatban, amikor házassági beleegyezést teszek, garanciát vállalok a világ és a szellemvilág előtt is a másikért. A házasságkötésnek tehát felfoghatatlan jelentősége és hatása van nemcsak a világban, hanem Isten előtt is. Hallatlan nagy kegyelem jár vele, amely megsegíti a kapcsolatot, és amelynek hiányában a kapcsolat egyszerűen nélkülözni kénytelen ezt az isteni segítséget. A házasságkötéskor az a kérdés, hogy merek-e visszavonhatatlan garanciát adni a másiknak, amit az egész valóság, az emberek és Isten előtt felvállalok.
És talán itt van az egész kérdés súlypontja: Szereted-e, tiszteled-e annyira a másikat, hogy megadod neki ezt a természetfeletti jelentőséggel járó garanciát? Tartod-e őt ennyire? Ez sokkal inkább kifejezése a nagy szeretetnek, mint az, hogy együtt élek vele, szexuális kapcsolatba lépek vele, és használom őt, nem egyszer a vágyaim csillapítására. Amikor valaki a másikkal házasságot köt, akkor egy életajándékot ad neki. Ilyet pedig nem lehet, csak egyszer adni. Egy egész életet egyszer lehet odaajándékozni. Ha többször, többeknek is odaadod az életedet, akkor az ajándék már nem lesz teljes. Egy kicsit olyan, mintha használt, kicsomagolt, ütött-kopott ajándékot adnál. Persze ha az ember az egész életét ajándékozza, akkor ennek is lehet nagy értéke. De ez az ajándék már nem olyan, mint az új.
A szeretet ebben a pillanatban szellemi természetűnek mutatkozik, és nem testi jellegűnek. Platón a Lakomában erről értekezik: a szépség különböző formáit veszi sorra, melyek közül a testi vágy a leginkább alacsonyrendű. A házasságban ez remekül megmutatkozik: Egy testi vágyban megnyilvánuló szeretethez képest sokkal-sokkal magasabb rendű az a szeretet, amit kifejezek egy szellemi természetű garancia vállalásával Isten és az emberek, a világ és a szellemvilág előtt. Ezen garancia megspórólásával a másikat inkább csak használod. Használod a testét, a tested vágyainak csillapítására. (Arról az esetről beszélek, ha van köztetek szexuális kapcsolat.) És ez itt az igazi kérdés: Tartom -e a másikat annyira értékesnek, hogy felvállalom őt, mindenáron? Szeretem-e őt annyira, hogy összeházasodom vele, és nem csak használom őt, garanciák vállalása nélkül? Amikor megházasodom, annak Isten előtt visszavonhatatlan követlkezményei vannak, és az Isten előtt visszavonhatatlan kegyelmeket közvetít.
Ezzel tartozom a másiknak, ha igazán szeretem őt.
Bence: Volt már szó a házasság előtti szexualitásról, önkielégítésről, pornóról, de a házasságon belüli szexualitásról még nem. Több helyen is olvastam, hogy a fogamzásgátlás minden módja bűnnek számít, sőt még a természetes családtervezés is bűn, illetve az is, ha a házastársak azért nem élnek szexuális életet, mert nem szeretnének több gyereket, bár tudnának többet vállalni. Manapság már az is nagyon ritka sajnos, hogy a házasság előtti tisztaságot megtartsák az emberek. De akkor a házasságon belül is ilyen korlátok vannak? Hogy lehet ezt betartani?
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves Bence! Köszönöm ezeket az őszinte kérdéseket. Először általánosságban válaszolok, majd abból vezetem le a konkrét kérdéseidre a válaszokat.
A téma van akiknél tabu, van akik meg úgy gondolják: ha már megházasodik az ember, hadd élje meg már keretek nélkül szexualitását… Csakhogy sem az elfojtás, sem a kiélés nem visz előre hosszútávon, azonban létezik egy harmadik út, az intimitás helyes megélésének a lehetősége.
Az Egyház tanítása szerint a szexualitás nemcsak ajándék, hanem kiemelt ajándék, amennyiben a házasság keretei között valósul meg.
Miért? Mert a szex által az oltárnál kimondott igent újítom meg újból a testemmel, a testem ugyanis ilyenkor azt mondja: teljesen és visszavonhatatlanul a tiéd vagyok. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a szexualitás önmagában kettős céllal bír: a kölcsönös örömszerzésre (ez a teremtett természetünkből következik) és a gyermekek nemzésére irányul (ez pedig ott van a szentírásban: „szaporodjatok és sokasodjatok”). Ezért mondjuk, hogy a szexualitás akkor igaz és teljes, ha annak egyik célja sincs kizárva. Ezzel együtt viszont az is igaz, hogy a Jóisten által alkotott női természetnek vannak ciklusai, amik termékeny és terméketlen szakaszokból állnak. Mindezekből pedig az következik, hogy lehet élni a természetes családtervezéssel (tcst), hiszen az Isten által teremtett női természet lehetőséget ad arra, hogy akkor éljünk szexuális életet, amikor megfelelő okból nem vagyunk készek új gyermek érkezésére.
Minőségi különbség van aközött, hogy valaki él a Jóisten által alkotott emberi természettel, és aközött, hogy maga az ember akarja átvenni az irányítást és fogamzásgátlással él.
Ez utóbbi esetben kizárjuk a szexualitás másik célját, tehát az nem lesz igaz és teljes. Emellett könnyen (bár nem kimondottan) beférkőzhet a kapcsolatba az, hogy a másikat örömszerzésre használom. Ez a helyzet az óvszerrel és a többi fogamzásgátló módszerrel is, mint például a méhen belüli eszközökkel (például spirál), vagy a hormonális eszközökkel (például tabletták). Ráadásul azt is meg kell említeni, hogy ezek jelentős része abortív, ami pedig semmiképpen sem egyeztethető össze a katolikus hittel, ahogyan a sterilizáció sem.
Mindezek után a konkrét kérdéseidre válaszolva: a természetes családtervezés a helyén van, és lehet vele élni. A szülők joga eldönteni az adott szempontok mérlegelésével, hogy hány gyermeket szeretnének. Ha valakinek lehetne több gyereke, de nem vállal, akkor érdemes az okot megvizsgálni, és így kiderül, hogy bölcs vagy inkább önző szempont van a háttérben.
Kihívás jól és helyesen megélni a szexualitást a házasságban, de ha az üdvösségünk és Istenkapcsolatunk szempontjából nézzük, akkor már sokkal teljesebb és örömtelibb lesz a kép. Miért? Ennek megértésében sokat segít Szent II. János Pál pápa testteológiája, amelyben világosan rámutat arra, hogy a házasságban megélt szexualitás, azaz a férfi és a nő egyesülése nem más, mint előképe a Jóisten és az ember mennyei egyesülésének. A földi szexualitás tehát előképe a mennyasszony Egyház és a vőlegény Krisztus mennyei önátadásának, ami sokkal több és teljesebb, mint a földi egyesülés. Ezért mondja Jézus, hogy ott már „nem nősülnek, s nem is mennek férjhez” (Lk 20,35). Ha az előképhez jobban ragaszkodunk, mint aminek a várományosai vagyunk, akkor a szexet elkezdjük bálványozni és függők leszünk, és így valóban nem érthető és élhető az, amit Jézust követve az Egyház tanít. Ha viszont fontos a mennyországba való törekvésünk, és elhisszük, hogy milyen felülmúlhatatlan egyesülés vár ott ránk a Jóistennel, akkor a szexualitásunk is a helyére kerül.
A házasság szentsége által Isten ott van kettőtök kapcsolatában, és ő a szexuális életeteket is szeretné megáldani. Ha külön-külön és együtt is tudtok szívből imádkozni, bízzatok Benne, Ő mindent megad mindehhez.
Gájer László atya:
A Biblia tanításán és a keresztény emberképen alapuló életforma esetében alapvetően nem beszélhetünk megengedett fogamzásgátlásról. Ez talán keményen hangzik, de ez nem egy tiltó parancs, hanem egy felszabadító életforma Isten előtt. Ő az élet ura, ő adja és veszi el az életet. Nem te vagy az élet ura. Nem az ember alkot életet. Ember csak elfogadni tud életet.
Ezért, ha Istennel akarsz élni, hiánytalanul és szentként, akkor elfogadod az életet tőle, úgy és akkor, ahogy ő adja.
Elsőre úgy hangzik, mintha fundamentalista volnék. De én inkább úgy fogalmaznék, hogy szent akarok lenni. Istennek tetsző életet szeretnék élni, az ő tekintete alatt szeretnék maradni. Ebben az életformában pedig mindenfajta fogamzásgátlás kivenné Isten kezéből az élet ajándékozása feletti teljes uralmat. Szoktuk mondani, hogy a természetes módszerek Jézus tanítványai számára megengedettek. De hozzá kell tennem ehhez azt is, hogy ezek is csak szükséghelyzetben. Még természetes módszerekkel is csak akkor szólunk bele Isten tervébe, ha például egészségügyi kockázatot (vagy súlyos anyagi kockázatot) hordoz egy újabb gyermek megszületése.
Gondolj arra, mikor ezt a kérdést mérlegeled, hogy akarsz-e teljesen, akadálytalanul a kegyelem uralma alatt élni. Mert ha akadályozod Istent, akkor az ő kegyelme nem tud süvíteni az életedben. Amint felszabadítod az ő cselekvésének a lehetőségét, akkor ő belép, és szabaddá teszi az életedet. A fogamzásgátlás ennek a szabad cselekvésnek a kitüntetett tere. Ha engedem őt cselekedni, szabadon, és nem befolyásolom az ő cselekvését az élet ajándékozásakor, akkor az az élet más területein is meg fog mutatkozni. Akik bíznak a Gondviselésben, azok életének más területei is áldottak lesznek.
Persze arra különösen figyeljünk, hogy ne használjunk abortív fogamzásgátlási módszereket, mert az szoros értelemben vett gyilkosságot is jelent. Más módszerek pedig egyszerűen megakadályozzák az élet születését, néha drasztikus hormonális beavatkozások árán, amelyek egészségkárosító hatásúak. Jóllehet, nem vagyok a téma szakértője, de azt biztosan ki merem jelenteni, hogy a legtöbb fogamzásgátlási módszer nemcsak az élet létrejöttét akadályozza meg, hanem a női testnek is súlyos károkat okoz. A természetes módszerek ezzel szemben alkalmat teremtenek arra, hogy egy nő megismerje a testét, a testének ritmusát és azzal összhangban, önmagát szeretve várja és készítse elő az új élet születését. Eddig azonban csak egészségügyi szempontokat tartunk a szemünk előtt, amelyek persze érdekesek, mert például egy Istenben nem hívő biológus ismerősöm – egy hölgy – egyszer nagy lelkesedéssel beszélt nekem a katolikus módszerekről, melyeket teste jobb ismerete, és szeretete érdekében maga is eltanult.
A végső, és a tanítványok számára legfontosabb kérdés azonban nem is ez. Hanem az, amivel indítottam ezt a gondolatmenetet, hogy merem-e az életemet a kegyelem erejének, és Isten szabad, életajándékozó akaratának alárendelni. Ez innentől már egy szellemi, Isten valóságában választ rejtegető kérdés. A kérdés az, akarok-e ebben a szellemi valóságban osztozni Istennel, akarok-e az ő erőterében élni, az ő hiánytalan áldása alatt? Ha ezt akarom, ha fel akarok szabadulni Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára, akkor beengedem a gondviselést az életembe a családtervezés területén is. Itt kezdődik a Mennyek Országa itt a földön, az én családomban. Ez fog igazán áldást hozni a házasságomra, a saját, a házastársam és gyermekeim életére is.
Ez a rovat a ti kérdéseitekből áll össze. Várjuk kérdéseiteket a kerdes@777blog.hu címre, vagy a Facebook / Instagram oldalunkra privát üzenetben!
hirdetés
