Hihetetlenül izgalmas az élet! Nem mindig gondolom ezt, de az esetek többségében nagyon nagy lelkesedéssel nézek a holnapba, még ha olykor el is kap egy kis pesszimizmus. Minden nap egy új esély, interakció köztem és rengeteg ismerős és ismeretlen ember között és egy óriási lehetőség, hogy alázattal formálódjunk Isten akaratában és eszközei lehessünk az év minden napján. A január nálam mindig az összegzésé. Most Isten megvilágított előttem pár dolgot, amit az elmúlt évben tanultam Tőle, Róla.
A legváratlanabb pillanatokban értet meg magáról dolgokat
Emlékszem, húsvét felé közeledett az idő és lélekben – ahogy tudtam – készülődtem is az ünnepre, de közben már évek óta nyomasztott a tény, hogy valahogy nem tudom úgy megélni ezt az ünnepet – és vele a legnagyobb ajándékot -, mint például a karácsonyt. Nyilván ez a gyerekkorom nosztalgikus karácsonyi emlékei, élményei és a csak félig-meddig hívő családi gyökereim miatt is volt. Viszont miután tudatosabb lettem, kerestem a módját és imádkoztam is érte, hogy ne csak az eszemmel, de a szívemmel is befogadjam, megértsem a húsvét üzenetét, és néha szomorúan konstatáltam, hogy még mindig nem érkezett meg bennem az érzés, hiába minden. Persze elsodortak az események és az év más időszakaiban nem a húsvét körül forogtak a gondolataim (sajnos), de tavasz elején váratlanul megválaszolásra találtak ezek a régi imáim.
Az asztalomnál ültem, elmerültem a gondolataimban, amelyek egyszer csak olyan kérdéseket – és velük együtt válaszokat – tártak fel bennem a húsvéttal kapcsolatban, amikre régóta szomjaztam. Leginkább az érzésre emlékszem, arra, hogy hirtelen – látszólag minden ok nélkül – elöntött egy nagy-nagy boldogsághullám, amelyhez mély hála társult.
Istennek más az időzítése, mint a miénk, de Ő tudja, hogy mikor állunk készen arra, hogy Belőle csak egy morzsányit is megértsünk. Sosem felejti el az imáinkat.
A sóhajtásnyi, ki nem mondott imákat is hallja
Isten nemcsak a régi imáinkat nem veszi félvállról, de a ki nem mondott, sóhajtásnyi, átsuhanó gondolatainkat is ismeri, hallja, látja, érzi.
hirdetésEz nem is csoda, mert – ahogy Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében megfogalmazza -,,Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm 8,26)
A Lélek tehát szüntelenül imádkozik bennünk. Ez a tény hihetetlenül nyugtató számomra. Ráadásul magyarázat is, ugyanis nemegyszer volt olyan megtapasztalásom, hogy valami, amire a szívem legeslegmélyén nagyon vágytam, egyszer csak a semmiből megtörtént. Ezek sokszor nem is tudatos tervek, célok, álmok voltak, ki sem mondtam őket – még magamnak sem -, hiszen lehetetlennek tűntek. Persze Istennek semmi sem lehetetlen, ezt jól tudom, mégis vagy úgy voltam vele, hogy nem fárasztom feleslegesen ezekkel a dolgokkal, vagy egyszerűen meg sem fordult a fejemben, hogy elé tárjam őket, csak jöttek-mentek a gondolatok.
Amikor néha, mint derült égből villámcsapás, némelyik valósággá lett, hálát adtam érte, de közben eszembe jutott, hogy ,,én ezért nem is imádkoztam”. Isten viszont újfent lenyűgözött a gondviselésével. Ő nem hagy egyedül, jobban ismer engem, mint én magamat. Persze számos dolog nem úgy történik az életünkben, mint ahogy szeretnénk, pedig imádkozunk is értük, de ez se nem véletlen, se nem baj: ,,sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg”. (Péld 19,21) Az oltalmában állunk. A bennünk lakó Lélek bölcsessége segít Isten terveihez igazítani a gondolatainkat, lépteinket, vágyainkat. Hagyatkozzunk Rá!
Isten nem beszuszakolható a napi teendők közé
Nem mintha valaha ez lett volna a célom, de a mindennapok diktálta tempóban néha alaposan elvesztettem a fókuszt. Erre kimondottan az év eleji FIAT nevű 90 napos lelkigyakorlat során ébredtem rá, amelynek során külön felhívták a figyelmet arra, hogy csak annyit vállaljunk, amennyi nem teszi egy kötelezően elvégzendő hosszú listává az istenkapcsolatunkat. Nyilván nem igazán sikerült ezt kiviteleznem. Kudarc, kudarc hátán, amiben az sem segített sokat, hogy nagyon könnyen vádolom magam apróságokért is. De valamiért még így is megérte és jó szívvel tekintek vissza arra a bukdácsolós időszakra, tegnap pedig újra elkezdtem a FIAT-ot. Ha te is szeretnél egy izgalmas időszakba kezdeni Jézussal, még nem késő csatlakoznod, kedvcsinálóért kattints ide!
Szóval ez a lelkigyakorlat tanította meg nekem azt is, hogy nemhogy nem tudom keretek közé szorítani sem Istent, sem a hitem, de nem is éri meg. Ez ennél sokkal ösztönösebb, áradóbb, túlcsordulóbb és hektikusabb. Sosem lesz tökéletes a hitem, sosem leszek elégedett vele, ezért inkább feddő elnézéssel minden napra tiszta lapként tekintve, a hitben való növekedésért dolgozva, a bocsánatkérés és a bűnbánat gyógyító lehetőségére támaszkodva megélem az esendőségemet, abban a biztos tudatban, hogy Jézusba kapaszkodva akárhonnan, akármikor felállhatok, csak ki kell nyújtanom a kezem. Sokszor ez az aprónak tűnő mozdulat a legnehezebb, pedig életek omlanak Jézus karjaiba – ahol nem is lehetnének jobb helyen -, ha Rá hagyatkozunk.
hirdetés
