Bűntudat, lelkiismeret-furdalás, gyerekkori csíny, jóvátétel és megkönnyebbülés. Egy nem mindennapi történetet hoztunk nektek.
Szokatlanul mély és tanulságos Facebook-posztba botlottunk. Kovács Andrea egy 30 évvel ezelőtti hibáját tette jóvá most év végén. Szemléztük írásást.
,,Ma visszamentem oda, ahol 30 éve hibáztam.
Elmesélem a történetet, mert vannak dolgok, amiket az idő nem old fel. Csak a cselekvés.
Őszinte vallomás következik. Hátha segít valakinek.
Körülbelül 30 évvel ezelőtt, egyik gyerekkori barátnőmmel egy boltban jártunk. 9 évesen kitaláltunk egy „versenyt”: ki tud több csokit ellopni. Szerintem nekem 2 csokit „sikerült”. Nevettünk rajta, de egyből el is szégyelltük magunkat, és a bűntudat azóta is marta a lelkemet.
Sajnálom, hogy megtörtént, vállalom a felelősséget érte, tanultam belőle.
Nagyjából 20 évet külföldön vagy az ország másik felén éltem, de még így is sokszor eszembe jutott, és mindig megfogadtam, hogy ha egyszer arra járok, bemegyek és kifizetem a tartozásomat.
Ma reggel Gyöngyösfaluban újra elmentem a bolt mellett. Bevillant az emlék. Elcsuklott a hangom. A gyomrom görcsbe állt. Éreztem, hogy eljött az idő. Ezt nem lehet tovább halogatni. Ezt az érzést nem vihetem tovább magammal.
Megálltam. Leállítottam az autót. Mély levegő. Besétáltam.
– Jó napot! A főnököt keresem.
– Nincs itt. Milyen ügyben?
„Hát, hogy is mondjam ezt el?!” Sóhaj. „Az igazság bőven elég.” – mondtam magamnak.
Majd elővettem egy 5000-est, odaadtam és elmondtam mindent. Azt is, hogy tudom, hogy ez nekik jelentéktelennek tűnik, de engem 30 éve furdal a lelkiismeret, és szeretném végre jóvátenni, lezárni, elengedni.
Elfogadták a pénzt és nagyot nevettek. Azt mondták, a tulaj is biztos nevetni fog.
A lelkükre kötöttem, hogy mondják el neki az egészet úgy, ahogy meséltem, majd hatalmas megkönnyebbüléssel kisétáltam.
Azóta is mosolygok. Felszabadultam.
Kiderült, hogy a bolt azóta is ugyanannak a családnak a tulajdona, úgyhogy visszajutott a tartozásom a megfelelő személyekhez.
Emberek vagyunk, mindannyian hibázunk. Mindannyian bántottunk már meg másokat, akaratunk ellenére is. Én ha észreveszem, hogy hibáztam, azonnal vállalom a felelősséget és bocsánatot kérek. Próbálok tiszta, jó ember lenni.
Ez nem egy önfényezés, vagy like vadászat. Csak jól esett kiírni magamból. Egy őszinte naplóbejegyzés.” – zárta sorait a hölgy.
Később – látva a poszt alá érkezett temérdek reakciót – hozzátette:
„Nagyon meglepett a rengeteg komment és üzenet Tőletek. Ha nem csendesedik a poszt, akkor szerintem törlöm is hamarosan.
Én már túlvagyok rajta. Ha pedig egy embernek is segít abban, hogy tegyen jóvá valamit, vagy kérjen bocsánatot, akkor megérte megírni.
Neked volt már hasonló élményed?”
Nagy tanítás ez a jól működő lelkiismeret fontos szerepéről és arról, hogy sosem késő jóvátenni a hibáinkat, botlásainkat. Isten szabadságra hív minket a bűneink alól, nem a bűntudat keserű poharát szánja nekünk, válasszuk mi is a bocsánatkérésben rejlő felszabadulás ajándékát az igazság felvállalásával.
hirdetés
