Nem olyan régen egy elég nehéz döntés előtt álltam. Persze relatív, hogy mi a nehéz; én most egy új szituációval kerültem szembe és a gyakorlatlanságom miatt ijedtség és sok-sok kérdés kavargott bennem.
A nemet mondás művészete sincs még igazán az eszköztáramban, hiába mondja mindenki, hogy meg kell tanulnom, egyszer el kell kezdenem, képviselnem kell a saját érdekeimet. Elméletben persze kiválóan felépített haditervvel szoktam készülni egy-egy beszélgetésre, de a gyakorlatban sokszor kudarcba fullad, hogy érvényesítsem azt, ami nekem lenne jó, vagy hogy ne hagyjam, hogy akaratomon kívül történjenek az engem is érintő dolgok.
Pár napja idegesen battyogtam egy megbeszélésre és közben imádkoztam:
,,kérlek, Istenem, segíts, hogy el tudjam mondani, amit szeretnék, Te adj szavakat a számba, adj nekem bölcsességet és bátorságot, hogy mindent őszintén, de határozottan tudjak képviselni,
ne hagyjam magam rábeszélni semmi olyanra, amiről érzem, hogy nem szolgálna épülésemre”.
Nos, sem a beszélgetés, sem az azt követő eszmecserék nem alakultak pontosan úgy, ahogy elterveztem, mégis érzékelem, hogy a háttérben Isten nagyon sokat tevékenykedett a problémámon.
Nagyjából elvette a lelkiismeret-furdalásomat, amiért nemet mondtam, meggyőzött, hogy engedjek a kontrollon, és a döntésem nyomán érzett békével biztos lehetek benne, hogy jó utat választottam. Ez a béke még nem teljes, de segít, ha egy helyzet minden lehetséges kimenetelét, a legrosszabb és a legjobb forgatókönyvet is végiggondolom. Ezt most is megtettem és
meg tudtam nyugodni abban, hogy a lehetséges következmények mind vállalhatók, de a változás szükségszerű.
,,Minden szabad nekem, de nem minden hasznos.” (1Kor 6,12) Nagyon szeretem ezt az igét. Felelősségvállalásra, önállóságra, belátásra sarkall és mindig máshogy, éppen az aktuális helyzethez passzolóan szól hozzám. Ebben a döntéshelyzetben például beláttatta velem a Jóisten, hogy nem vállalhatok magamra mindent, nem tudok egyszerre csinálni ezer dolgot – de nem is kell -, és le kell tudnom kommunikálni, ha valami sok, valami nem jó, mert végső soron
felelősséggel tartozom magamért.
Még mindig küzdök – és gyanítom, igen sokáig fogok is – azzal, hogy eldöntsem, mikor kell magamnak vagy másoknak nemet mondanom, hogy hol a határ a kedvesség és a naivitás között, és igyekeznem kell tudatosítani azt is, hogy nemet mondani, magamért kiállni nem önzőség. Persze nem mindegy a hogyan és az adott körülmények, mindent becsületesen és igazságosan kell koordinálnom az életemben, de ebben nagy segítségemre van a lelkiismeretem.
Ha hallgatok a Szentlélekre, ha Istenre figyelek, ha Jézust helyezem fókuszba, nem tudok úgy elhibázni semmit, hogy ne lehetne helyrehozni.
Nagy kegyelem, hatalmas gondviselés, izgalmas bizalomjáték és végeláthatatlan tanulás az élet, de annyira megéri!
hirdetés
