Két megerősítő történet arról, hogy Isten látja a problémáinkat, ismeri a szükségleteinket és igazságos. Egy férfit megloptak, majd váratlanul az összeg négyszeresét kapta vissza, egy fiatal lány pénztárcájából pedig eltűnt 14 ezer forint, de a Jóisten kárpótolta érte.
A napokban két olyan történetet is hallottam, amik megerősítettek abban, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.” (Róm 8,28) Ráadásul Isten most anyagi nehézségekben mutatta meg gondviselését, ami rávilágít arra, hogy a szükségleteink,
minden apró-cseprő, földhözragadt problémánk is látható előtte és fontos Neki.
Egy férfi tanúságtétele és az egyik barátnőm bosszús, szomorú beszámolója erősített meg újfent abban, hogy tényleg bármiben rábízhatjuk magunkat a Mindenhatóra.
Szilágyi Tamás a Lorantvision YouTube-csatornán tett bizonyságot a vele történtekről: „Arról szeretnék beszámolni, hogy egy élethelyzetemben hogyan vezetett Isten egy igeversen keresztül.” – kezdett bele a férfi, aki kapott egy megbízatást, de lopás áldozata lett, Isten viszont meghallotta imáját és bölcsességet adott neki.
Tamás nem szeret a négy fal között lenni, ha egy mód van rá elmegy valahova. Jól ismerte ezt az oldalát egy baptista házaspár, akiknek pont kapóra jött ez a tulajdonsága, ráadásul azt is pontosan tudták, hova fog menni legközelebb szolgálni a férfi, így
rábíztak egy nagyobb összeget azzal, hogy adja át ott a testvéreknek.
Ő el is ment, de amikor odaért a célállomásra és szerette volna átadni a pénzt, rádöbbent, hogy kilopták azt a pénztárcájából.
Ez a felismerés sokszorosan lesújtóan hatott Tamásra, hiszen ismerte annyira ezt a házaspárt, hogy tudja, ezt az összeget nem tudnák újra kitermelni, az is bosszantotta, hogy egy baptista helyen rabolták meg, hiszen ezt egy védett övezetnek gondolta. És afelett is értetlenül állt, hogy miért épp vele történt ez,
szolgálni ment és erre meglopják…
Szíve szerint felhívta volna a házaspárt, hogy „ne haragudjanak, de ellopták a pénzt, nem tud mit csinálni”, ám ezt nem tehette, mert nekik nem lett volna forrásuk ezt újra odaadományozni, és persze felelősséget is érzett, hiszen rábízták ezt az összeget. Saját zsebből pedig azért nem tudta pótolni az ellopott pénzt, mert nagy kiadást előtt állt a személyes életében és még arra sem volt elég pénze, ezért először nem akarta ő kifizetni.
Kilátástalanságában Istenhez fordult, imádkozott: „Úr Jézus, Neked olyan jó ötleteid vannak, mondj valamit nekem, mit csináljak? Azt mondja az Ige, hogy ha nincs bölcsességed, hát kérjél és szemrehányás nélkül kapsz, (Jk 1,5) de az Ámósz 4,13-ban olvashatunk Istenről, aki megjelenti az embernek az Ő gondolatát –
engem érdekel mit gondolsz Úr Jézus, amit mondasz azt fogom csinálni.”
Tamás megkérdezte Jézust és arra jutott, hogy ha van arra lehetőség, hogy Isten megjelentse neki az Ő gondolatát, akkor szeretné tudni, mit gondol az Isten. Ekkor szólt hozzá az Úr a Biblián keresztül: „De ha valóban ellopták tőle, akkor kártérítést kell adnia a gazdának.” (2Móz 22,11) „Ha rád bízta a te atyádfia az ő értékét és tőled ellopták, akkor fizesd ki.” – összegezte az igerészt Tamás, aki tudta, hogy
„Istennek az tetszik most, ha én kifizetem a nem létező pénzemből és hozzá kell nyúlnom ahhoz, ami nekem is kevés.”
Így kifizette, nem szólt a házaspárnak, hogy inkább ne tudjanak róla és lezárta az ügyet, ám Isten nem zárta le. Eltelt néhány nap és egy baptista testvér odament hozzá egy fehér borítékkal és azt mondta, Tamásnak, hogy rá gondoltak a feleségével…
A borítékban nem csak annyi pénz volt, amennyit kiadott az ellopott összeg miatt, hanem annak a négyszerese, ami pontosan elég volt arra, hogy fedezze a lopott összeget és a saját kiadását is, amire nem volt elég pénze.
„Nem húztam a rövidebbet, olyan jó volt tudomásul venni, hogy ha nem így történik és veszítek anyagilag, akkor sem vesztettem, mert hallgattam az Istenre. De Ő nem hagyja annyiban, ha valaki engedelmeskedik neki. Áldom az Istent, hogy tud adni bölcsességet, gondolatokat bárkinek és még én is meg tudom érteni, hogy Neki mi tetszik. Legyen áldott az Ő neve!” – meghatottan fejezte be Tamás a tanúságtételét.
Három napja pedig az egyik barátnőm mesélte kétségbeesetten, hogy valahogy hiányzik 14 ezer forint a pénztárcájából.
Fogalma sincs, hogy hol lehet, vagy ellopták, vagy elhagyta, de egyiket sem tartotta reálisnak.
Kénytelen volt elfogadni ezt a helyzetet, hiszen azon túl, hogy magára neheztelt, nem tehetett mást, meggyanúsítani senkit nem mert, nem is tudott, főleg mivel az is lehet, hogy önhibájából vesztette el a pénzét. Aztán megtörtént a csoda, az édesanyja szerette volna kedvesen megvigasztalni a lányát, hiszen nagyon letört volt az incidens miatt, így kipótolta a hiányzó összeget. Eddig ebben semmi rendkívüli nincs, a legtöbb szülő így tett volna, ha módja van rá. Isten viszont egy kis csavart tett a történetbe, mert
az anyuka nem pusztán adott a lányának 14 ezer forintot az elveszettek helyett, ugyanis ezt aznap a – vállalkozó lévén – „váratlanul” keresett plusz pénzéből tette, ami pontosan 14 ezer forint volt, vagyis annyi, amennyi a lánya pénztárcájából hiányzott.
A barátnőm először nem akarta elfogadni a pénzt, de miután az előbbieket megtudta, már könnyebb szívvel mondott rá igent, érezve Isten jóságát és gondoskodását a történtekben.
Ne féljünk profánabb, hétköznapibb, kicsinek tűnő problémákat sem a Jóisten elé vinni. Hiszen éppen ez a lényeg és a cél: mindig, mindenben ráhagyatkozni, meglátni a terveit, belehelyezkedni az akaratába, figyelni a szavára, elfogadni a döntéseit az életünkben és hálát adni mindenért – azokért a dolgokért is, amiket még nem érthetünk, nehezek és fájnak. Mi nem látjuk át Isten szándékait, hiszen a „ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim.” (Ézs 55,8) És bár ez igaz, ettől függetlenül, vagy éppen evégett még inkább
törekednünk kell Isten gondolatainak és útjainak megértésére, de legfőképpen elfogadására.
Ezzel úgysem foghatunk mellé: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – : békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)
hirdetés
