Gróf Széchenyi István mélyen hívő keresztény, katolikus ember volt. Fennmaradt pár imája, amikből bepillantást nyerhetünk a legnagyobb magyar istenkapcsolatába. Nem mindennapi, intim olvasmány.
„Előttem csak az látszik talpraesettnek, aki csend’ s béke közt naponta felemeli lelkét a Legdicsőbbhöz.” – írta Gróf Széchenyi István, melyből kitűnik milyen fontos volt számára az ima, az Istennel való kapcsolatteremtés. Jól példázza ezt az alábbi három mély, alázatos és bensőséges ima is.
Széchenyi így ír naplójában hitéről és a gyónás szentségének személyes megéléséről:
„Amit saját hitemben a legfelségesebbnek találok, az a teljes megalázkodás Isten előtt.
Ily diadalt vívhatni ki önmaga felett a legelső és legtisztább erkölcsi gyönyör, melyet az ember érezhet. S lehet-e az önmegtagadásnak nagyobb foka, mint egy, tán csekélyebb értékű embertársunk előtt minden hiúság félretételével egyenkint leleplezni vétkeinket, erkölcsi fogyatkozásainkat s oly rossznak tüntetni föl magunkat, aminőnek bizony nem szívesen láttatjuk az emberek által magunkat. Én ez önmegtagadásra mindig könnyen rá tudtam szánni magamat s nem átallottam olykor a legbutább olasz pap előtt feltárni egész valómat s keserves könyözönben áradozni.”
1 – „Add tudtomra, mit tegyek”
„Mindenható Isten! Hallgasd meg minden órai imámat! Töltsd el szívemet angyali tiszta szeretettel embertársaim, hazám és honfitársaim iránt! Világosíts fel engem egy kerub lángszellemével, erős eszével! Engedj a jövőbe pillantanom s megkülönböztetnem a jónak magvát a gonoszak magvától!
Add tudtomra, mit tegyek és miként kezdjem, hogy neked egykor arról a tőkéről, melyet reám bíztál, beszámolhassak!
Gondolkodni akarok és dolgozni éjjel és nappal egész életemen át. Segítsd sikerre bennem azt, ami jó; tipord el csírájában azt, aminek rossz gyümölcs lehetne! Nyújtsd segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban!
Engedd, hogy igazi lelki alázattal tekintsek mindent a világon, s úgy fogjak hozzá bármihez!
Egész imám pedig ne csak szóval legyen elmondva, hanem tetteimben nyilvánuljon s legyen szüntelen az éghez bocsátva.
Ámen!”
Ez az ima 1826 decemberében íródott, most pedig meg is hallgathatjuk Habodász István színművész, a 777 egyik szerkesztőjének felolvasásában.
Így írt Széchényi 1820. december 26-án, karácsonykor naplójában Istennek.
2 – „Tisztítsd meg lelkemet az előítéletektől”
„Mindenható bírája az embereknek, s a megfoghatatlan mindenségnek, aki előtt bámulattal és imádással borulok le, s csak gyöngeségemet s aggódó szivem dobbanásait érzem, engedd mérlegelnem magamban azt az erényt és tökéletességet, melyet az ember minden hibái s tomboló szenvedélyei mellett itt e földön elérhet.
Add nekem a benső vigaszt s a lélek csendes nyugalmát, mely nélkül a röghöz kötött ember a te szemléletedben nem gyönyörkedhetik s lelke ama magas földfeletti szárnyalást el nem érheti, melyre a tétovázó kedélyt az ájtatos ima rövid perczekig képesítheti.
Engedd, hogy ily magaslaton megmaradhassak, s aczélozd meg elmebeli tehetségemet, hogy bár még életben vagyok, lelkileg halott lehessek s tiszta képzelettel hozzád fölemelkedve a te jóságodat és nagyságodat megismerjem, s földi létem czélját fölfoghassam.
Tedd meg magad, hogy eszem megértsen téged.
Tisztítsd meg lelkemet az előítéletektől, s töltsd el szivemet véghetetlen béketüréssel és szeretettel az egész emberiség iránt. Vess fátyolt az elmúlt életemre s engedd meg, hogy tapasztalataimból, kalandjaimból, hibáimból és vétkeimből, végre az a mi legjobb lesz, háramoljék reám, boldogult öreg atyámra és szeretett C* sógornőmre, s oly utakon, melyeket Te legjobbnak vélsz, vezess el engem végre hozzájok, akiket oly forrón szerettem. Engedd, hogy éltem napjait S.-val oszthassam meg s általa találhassam meg azt a vigaszt és békét, melyet magam soha se fognék megtalálni, s hogy vele egyesülve szentelhessem neked s a te dicsőségednek éltemet.
Ha pedig jobbá nem lehetnék általa, sem ő jobbá nem lehetne általam, úgy inkább válassz el bennünket,
s engedd, hogy különböző utakon valamikor az örökkévalóságban ismét összetalálkozhassunk.”
3 – „Tisztítsd meg érzékeimet minden hozzám tapadó földi salaktól”
„Isten, te foglalatja minden jónak, magasztosnak, tökéletesnek, befejezettnek, töltsd meg szivemet és lelkemet a Te szellemeddel. Erősíts meg engem mennyei hatalmaddal, hogy földi gyarlóságaimon erőt véve, elmémet hozzád fölemelhessem! Tisztítsd meg érzékeimet minden hozzám tapadó földi salaktól, s világosságoddal töltsd be emberi természetemet,
hogy ez a Te müved hozzád méltó lehessen.
Önts bizalmat lelkembe, s ne engedd meg, hogy a te végzéseidet birálgassam, vagy éppen kételkedhessem a te mindenhatóságod, mindentudásod és végheíetlen irgalmasságodban. Add végre a te legjobb áldásodat minden hozzátartozóimra s barátimra, hogy
egykoron mindnyájan együtt Téged dicsőíthessünk és magasztaljunk mindörökké Ámen.”
- december 16-án jegyezte fel a fenti fohászt Széchenyi egy imakönyvbe.
Prohászka Ottokár püspök atya így írt Széchenyiről egy, a grófról szóló tanulmányában: „praktikus hivő s lelkes katolikus volt.
Nem volt az a liberális, aki abból, hogy minden vallást jónak tart, egyet sem gyakorol s abból, hogy minden templomban lehet imádni Istent, hát egybe sem megy bele.
Az ő gyakorlati s cselekvő vallásosságával ellenkezett az ilyen elmosódott, tehetetlen lelkület. Ő megtartotta az egyház parancsait.”
Azt hiszem van mit tanulnunk Széchenyitől. Nagy kincs, hogy fennmaradtak számunkra ezek az imák, ráadásul, ha a legnagyobb magyar mélyen hívő keresztény volt, illik a nyomdokaiba lépnünk – e tekintetben is.
Forrás: epa.oszk.hu, mtda.hu, dszilvia.blogspot.com
hirdetés
