„Bátorságot ad a hited kifejezésére, ha vannak érveid, de az is, ha rájössz, hogy nem vagy egyedül, vannak más fiatalok is, akik szeretnének kovász és só lenni a társadalomban” – fogalmazott Giró-Szász Áron, az Axioma Központ alapítója a 777-nek. A hamarosan induló Axioma Akadémia olyan egyedülálló képzést nyújt egyetemistáknak és fiatal pályakezdőknek, amelyben megtanulhatják a hitvédelem alapjait, hogy a keresztény világképet képviselni tudják, bármilyen területen is dolgozzanak. Szeptember 25-ig lehet jelentkezni az ingyenes képzésre, de érdemes sietni, mert már nincs sok hely.
Mi inspirálta az Axioma Akadémia létrehozását? Milyen hiányt érzékeltél, amely életre hívta ezt a képzést?
Volt egy meghatározó személyes élményem egy nemzetközi keresztény vezetőképző programon (az Areté Academy-n), amely egyszerre volt elképesztően professzionális és közben megtapasztaltam az élő hit erejét. Nem a kulturális kereszténység mutatta ott meg magát, hanem tényleg Jézus Krisztusnak a követői voltak, akik abban próbáltak fejlődni, hogy az evangéliumot képviselni tudják a széles értelemben vett kultúrában, és így megváltoztatni nemzeteket. Tehát megértettem, hogy az evangélium nem csak az egyén, de a társadalom számára is jó hír. Ez adott inspirációt korábban az Axioma elindulásához is, és most az Akadémiához: azt szeretnénk, ha a magyar keresztény fiatalok is átélhetnének hasonló élményt és részt vehetnének egy színvonalas klasszikus apologetika képzésen.
Magyarországon különböző történelmi okok miatt nem annyira bátrak a keresztények, a kultúrának, a közéletnek a teljességében, mint például az angolszász kultúrkörben. Szeretnénk bátorítani és gyakorlati eszközkészlettel ellátni fiatalokat, hogy tartalmasan tudjanak részt venni a magyar közéletben úgy, hogy közben az evangéliumot képviselik.
Az Axioma Akadémia összhangban van a missziónkkal, ugyanis az Axioma Központban azzal foglalkozunk, hogy minél többen megismerjék a keresztény társadalmi tanítást: a tanulmányaink, a videóink és a könyvkiadási tevékenységünk is ezt a célt szolgálja. Úgy gondoljuk, hogy a társadalom jobb hellyé válhat, ha azt a keresztény világképet ismerő, tudatos keresztények formálják.
Magyarországon a hívőket az jellemzi, hogy megérzésük van különböző jelenségekről, eseményekről, de nem feltétlenül tudják szavakba önteni – ha jól értem, szeretnétek segíteni nekik szilárd érveket megfogalmazni.
Igen, Magyarországon különösen tapasztalom, hogy egy-egy témában felkészülnek keresztények, de annak a realitásával nem foglalkozunk eleget, hogy a hitünkből egy koherens világkép is következik, ami közérthetően képviselhető a társadalomban. Ezért fontos, hogy az evangélium társadalmi vetületéről is tanuljunk – erre több példát látunk a Bibliában is. Gondoljunk csak Pál apostol athénieknek tartott beszédére vagy Péter apostol pünkösdi beszédére! Mindkettő nagy jelentőségű apologetikai kiállás volt, vagyis egy-egy hitvédelmi beszéd. De gondolhatunk C.S. Lewis-ra is, aki a posztmodernizmussal szemben képviselte a keresztény világképet – nem is akárhogy.
Az ilyen típusú társadalmi reflexióra ma is szükség van, tekintve, hogy a szekularizáció következményeivel – a popkultúra átszexualizálásával, az identitásválsággal vagy éppen az AI kapcsolatokra gyakorolt hatásaival – a magyar keresztényeknek is szembe kell nézniük. Ebben szeretnénk segíteni őket.

Fotó: Pénzes Bence/Axioma
A képzést többek között azzal hirdetitek, hogy „kibontakoztathatod a benned rejlő apologétát”. Ez mit jelent pontosan?
Magyarországon az apologéta nem túl ismert kifejezés, az angolszász világban azonban ma is gyakran hívnak meg keresztény gondolkodókat társadalmi kérdések megvitatásához. Azokat a keresztényeket nevezhetjük így, akik a hitük alapján társadalmi reflexiót tesznek, bármilyen szférában.
Valahogy nem tudják az emberek, hogy létezik ez a szolgálati terület. Miközben a Biblia azt mondja, hogy ez nem egy olyan szolgálati terület, amely csak egy-egy felkent szentnek lenne a feladata. „Az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” – olvassuk Péter első levelében (1Péter 3,16). Itt a görögben az apológia szó jelenik meg, ami a hit „értelmes védelmét” jelenti és ebből jön az apologetika szó.
Ez tehát minden hívőnek feladata! Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek több ezer ember előtt hatalmas hitvitát kellen vívni, viszont azt jelenti, hogy – ahogy a nagy parancsolat szól – teljes elménkből is kell szeretnünk az Urat. Tapasztalom is, hogy Isten olyan szituációkat teremt, amelyekben, hogyha tényleg szeretjük őt teljes elménkből, akkor tudjuk Őt képviselni.
Én egyáltalán nem gondolom, hogy a keresztényeknek ne kellene részt vennie a politikában, de fontosabb, hogy a kultúra egész dimenziójában részt vegyenek. Ez a képzés is ezt célozza meg, hogy fiatal pályakezdők vagy egyetemisták megértsék a hitük alapját és megtanulják megfogalmazni azt az élő reménységet, amely bennük él. Bárhol, ahova vezeti őket Isten: legyen ez média, politika, sport, vagy akár egy könyvelői iroda – nem számít, hol vagyunk, ha beszélünk a hitünkről, akkor mint kovászok, hatással tudunk lenni a körülöttünk élőkre.
Aki eljön a képzésre, milyen témákban fog tudni érvelni a hite mellett? Mondasz néhány példát?
Az egyik legfontosabb az Axioma Akadémia képzésében, hogy megértsék, mit jelent az, hogy keresztény világkép. Hogy mit jelent az evangélium üzenete és hogy milyen konkuráló világképek vannak?
Emellett fontos, hogy tudjanak klasszikusabb apologetikai témákkal operálni, például Istennek a létezése mellett érvelni. Hogy miért kell, hogy létezzen egy Isten, és miért nincs valójában értelme a szekuláris magyarázatoknak az univerzumunk keletkezésére. Vannak olyan klasszikus érvek, amelyeket, ha valaki megtanul, akkor nem nagyon lesz olyan szituáció, amelyben ne tudná képviselni a hite megalapozottságát.
Meg kell értenünk azt is, hogy a mi hitünk egy valós történelmi eseményen alapszik: Jézus Krisztus megfeszítésén és a feltámadásán. A képzésen fognak tanulni arról is, hogyan lehet reagálni a kereszténységgel szemben megjelenő fenntartásokra. Például a szenvedés, a gonosz meglétére a világban, vagyis hogyha Isten jó, akkor hogyan lehetséges, hogy ilyen dolgokat megenged?
Szeretnénk az aktuális kihívásokra is kitérni, legyen szó bioteikai, szexuáletikai kérdésekről. A Bibliának ugyanis nem csak arról van mondanivalója, hogy kicsoda Isten, de komoly alapelveket fektet le az élet szentségéről, az emberi méltóságról vagy éppen a szexualitásról. Mit gondoljunk keresztényként a lombikról, az abortuszról vagy az eutanáziáról? Van-e érvünk az álláspontunk mellett? Ha igen, tudjuk-e azt szeretettel, de határozottan képviselni?

Fotó: Pénzes Bence/Axioma
Miben lesz más az Axioma Akadémia, mint a hasonló jellegű képzések? Mitől egyedülálló?
Az Axioma Akadémia azért nóvum, mert nincs másik független, felekezetközi klasszikus apologetika képzés az országban. Bár a pártpolitika fontos, a kereszténységnek a mondanivalója ennél sokkal mélyebb, és az ember akkor tud minden máshoz jól viszonyulni, ha a hit alapvető igazságait tisztán látja. Összességében tehát ez nem politikai képzés és nem is egy közélet felé orientáló képzés, hanem a célja az, hogy a kereszténységnek a társadalmi tanítását és magának az apologetikának a hagyományát megteremtse Magyarországon. A program nem kötődik hivatalosan egy felekezethez sem, pont ezért minden felekezet egyetemistáit, fiataljait arra bátorítjuk, hogy jelentkezzenek a képzésre!
Tud vajon bátorságot adni a keresztény fiataloknak a hitük kifejezésében, hogyha vannak érveik? Ha jól értem, a képzés segít felkészíteni őket, hogy jobban hallassák a hangjukat.
Azt gondolom, hogy biztosan bátorító,de bátorságot nemcsak a lexikális ismeret ad, hanem az is, ha rájössz, hogy nem vagy egyedül. Tehát, hogy vannak mások is, akik bátran kiállnak hitük mellett bárhol, bármikor, és akik nem kizárólag a gyülekezetük vagy egyházközösségük berkein belül akarják megélni a hitüket. Amikor megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, az önmagában legalább akkora bátorítás, mint maga a tartalmi felkészültség.

Fotó: Pénzes Bence/Axioma
Kik fogják tartani az előadásokat a képzésen?
Az előadó csapat igen sokszínű lesz, ugyanis hazai és nemzetközi szaktekintélyek, valamint az Axioma munkatársai is az előadók között lesznek. Meghívottunk lesz többek között Paivi Rassanen volt finn belügyminiszter, Sophia Kuby az ADF International egyik vezetője, Nyirkos Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, valamint Márkus Tamás református lelkész is. Emellett szervezés alatt áll, hogy a diákok Carl Truemannal, korunk egyik legmeghatározóbb keresztény szerzőjével is találkozhassanak. Érdemes követni a social media felületeinket, mert a neveket hamarosan bejelentjük!
Aki kedvet kapott a képzéshez, miket érdemes tudni a jelentkezéshez?
A program októbertől májusig tart, 9 képzési alkalmat és 2 intenzív képzési hétvégét foglal magában. A képzést úgy alakítottuk ki, hogy könnyen összeegyeztethető legyen az egyetemisták órarendjével, ugyanis a képzési alkalmak Budapesten, a késő délutáni, esti órákban kerülnek majd megrendezésre. Fontos, hogy a részvétel ingyenes, felvételt kell nyerni. Szeptember 25-ig lehet jelentkezni az axioma.hu/jelentkezés oldalon. Érdemes sietni, hiszen az aratnivaló sok, de a hely kevés! Fantasztikus lenne azt látni, hogy felnő egy generáció, amely nemcsak erős a hitében és igényes benne, de ezt képviselni is tudja.