„A másik ember felemelése, ez a mi csodánk” – a Kunszabó-házaspár megindító története

Új podcast sorozatottal várunk a 777-en! Kíváncsi vagy milyen egy igazi keresztény párkapcsolat? A Páratlan Párosok Podcastban párkapcsolati kérdéseket tárunk fel tabuk nélkül. Az első adásban Kunszabóné Pataki Annát és Kunszabó Zoltánt hallhatjátok.

Szeptembertől minden pénteken új epizóddal készülünk nektek vendégeinkkel, aki mesélnek megismerkedésükről, házasságukról – annak nehézségeiről és örömeiről –, közös Isten felé törekvésükről. Most Panni és Zoli történetét ismerhetitek meg.

Hogy érkeztetek ebbe a kapcsolatba, mesélnétek a fiatal éveitekről?

Nagyon különböző bolygóról érkeztünk, különböző családokból kerültünk ki. Az én gyerekkoromat az jellemezte, hogy mi mindig katolikus család voltunk és az egész család be volt tagozódva a helyi plébánia életébe Pestújhelyen. Viszont sajnos az édesapám (…) nagyon súlyos alkoholista volt, édesanyám pedig idegileg – négy éves koromtól – 100 százalékosan leszázalékolt emberré vált ennek következtében. Emiatt mi nem nagyon kaptuk meg azt a szülői figyelmet, ami ilyenkor egy gyereknél természetes. Elég sokszor tartózkodtunk az utcán és helyi galerik tagjai voltunk – főleg a bátyám. Gimnáziumban a Patrona Hungariae-ben találtam magam, ami annak idején, a ’80-as években egy nagyon szigorú, zárt iskola volt, csak lányok voltunk. A bátyámat nem sikerült berakni egy ilyen helyre, de engem be tudtak,és nagyon mérges voltam ezért, mert szombaton is volt tanítás és vasárnap is néha be kellett járni, így megszakadt minden addigi baráti kapcsolatom. Én hivatalosan ott ilyen rossz kislánynak számítottam: kijártam cigizni, nem akartam tanulni, de titokban, úgy, hogy nehogy bárki észrevegye, azért nagyon tetszett nekem egy-egy atyának, apácának a hiteles élete. Már gimnázium után három évvel azon kaptam magam, hogy miután minden egyes barátom katolikus hittanos, el kéne döntsem, hogy tényleg hiszek-e Istenben. (…)

hirdetés

Akkor eljutottam arra a pontra, hogy én ennek utánajárok: hol van apukám – ő önygilkos lett, amikor 18 éves voltam, miért beteg anyukám?

Az én bátyám tényleg nagyon elzüllött. (…) Miért történt ez az én családommal? Nagyon nehezen tudtam megemészteni ezeket a drámákat, tragédiákat. Utána akartam járni, hogy tényleg létezik-e Isten, mert akkor nem úgy kéne szorongjak belül – persze kívül senki nem látta – ahogy én szorongtam valójában. Egy féléves istenkeresés előzte meg ezt a találkozást. Én éjszakánként már kemény cikis voltam, albérletben laktam, (…) sok-sok kompromisszumot kötöttem az erkölcsi normáimmal, de nem züllöttem el annyira – szerintem a Szentlélek megkímélt a nagy csúszászoktól – de tudtam, hogy nem úgy élek, ahogy a Biblia leír egy keresztény embert. És azt is tudtam, hogy az én szívem tele van sérülésekkel. Én magamat okoltam apukám haláláért, mert csak én voltam jóban vele, és mielőtt öngyilkos lett, eljött az iskolába, hogy sétáljunk egyet, és én elzavartam azzal, hogy nincs kedvem kocsmázni. Akkor láttam utoljára.

Ezek mind-mind összegyűltek és az volt bennem, hogy én be nem teszem a lábam egy katolikus misére vagy bármilyen helyre addig, amíg nem találkozom Vele. Ez háromnegyed év volt. Egy volt patronás barátnőm mindig jött és mondta, hogy figyelj Panni van egy hely, lehet találkozni Istennel. Én mondtam neki, hogy nagyon aranyos vagy, de én oda nem megyek, mert azok karizmatikusok – nekem mondták az iskolában hogy ők érzelmileg manipulálnak. (…) Hogy rövidre zárjam: háromnegyed év múlva titokban elmentem. De én úgy mentem oda, hogy kértem az Urat, hogy ha lehet, ne dumáljon meg senki: bemegyek titokban, körülnézek és kijövök. (…) Én a kilinccsel megfogtam a Szentlelket. Engem ez nagyon meglepett, nagyon szkeptikus voltam minden ilyennel kapcsolatban.

Két órán keresztül egy másik valóságban voltam, nem emlékszem egy szóra sem, úgy, hogy nem dumált meg senki csak a Szentlélek. Egy végtelen szeretetet, szerelmet éltem át,

és ott elöl egy magas, szakállas fiú nagyon ugrált meg magyarázott, úgyhogy ekkor találkoztunk, ez ’91 májusában volt.

Erre te, hogy emlékszel, Zoli?

Arra az estére emlékszem, amikor Panni bejött. Igazából tényleg olyan volt, mint, aki be van rúgva. Ült a Városmajori kistemplomnál egy oszlopnál és nagyon mosolygott és nem szólt egy szót sem – mint utóbb kiderült, nem tudott egy szót sem szólni, csak mosolyogni. (…) Erre felfigyeltem, utána felfigyeltem arra is, hogy – miután végülis az én kis csoportomba került – nagyon sokáig nem szólalt meg. Nehezen nyíló, titotokzatos, de nagyon vonzó jelenség volt Panni. Azt hittem, hogy egy elvont, művész csaj, mert igazából kicsit úgy öltözött, meg titokzatos volt. Aztán jobban megismertük egymást, elkezdtünk beszélgetni.

Itt, Panni istenkeresése közben találtak egymásra és ebből a találkozásból szerelem, házasság és öt gyermek fogant. Hogy volt-e bennük kétely, Panni miért utazott el Amerikába, Zoli hogy döntött a papság és a házasság között? A teljes adásból megtudhatod! Ahogy azt is, hogy kérte meg Zoli Panni kezét, hogy segítették és segítik egymást a hivatásukban és milyen módszerekkel vezették gyermekeiket a hitben.

hirdetés