Isten az Apád, nem az apád

A szülői szeretet és gondoskodás mély nyomot hagy istenképünk alakulásában: könnyebben hisszük el Isten megbocsátó szeretetét, ha azt otthonról hozott tapasztalataink is megerősítik. Schindler Zsófia pszichológus írásában gyakorlati tanácsokkal segít felismerni, mikor árnyékolja be a szüleinkről alkotott kép a mennyei Atya képét, és hogyan találhatunk gyógyulást egy befogadó közösségben.

Ideális esetben egy szülő Isten szeretetét és gondoskodását közvetíti a gyereke felé azáltal, hogy óvja, támogatja és ügyel a szükségleteire. Könnyebb elhinni, hogy a Mennyei Atya örül nekünk és megbocsátja a hibáinkat, ha otthonról hasonló tapasztalatokat hozunk, míg, ha rendszeresen azt éltük át, hogy a jelenlétünk teher és a botlásaink szigorú büntetést vonnak maguk után, nehezebb lehet elfogadni Isten kegyelmét. Természetesen bőven látunk példát arra, hogy valaki akár a legelhanyagolóbb környezetből érkezve is bensőséges istenkapcsolatra tesz szert, ezért hiba lenne azt állítani, hogy a negatív tapasztalatok végleges torzulást kreálnak. Mégis,

tagadhatatlan, mennyire meghatározó a szülők szerepe az istenképünk alakulásában.

Ma három tanácsról írok, amely segíthet, ha te is hasonló problémával küzdesz.

Vedd észre, ha Isten túlságosan hasonlít a szülődre!

Gyakran teljesen vakok vagyunk a szülő és az istenképünk közötti párhuzamra, vagy ha érzékeljük is, nem vagyunk tisztában a mértékével. Ha bizonytalan vagy, hogy ez téged vajon mennyire érint, mutatok egy egyszerű tesztet: 

hirdetés

Fogj egy darab papírt és rajzolj két oszlopot! Az egyikbe gyűjts olyan tulajdonságokat, amelyekkel apukádat/anyukádat jellemeznéd, a másikba pedig sorold fel azokat a tulajdonságokat, amelyek leírják az istenképedet! (Fontos, hogy ne a betanult válaszokat add, hanem azt írd le, amit valóban érzel az istenképeddel kapcsolatban. Azaz hiába tudod, hogy Isten megbocsátó, ne írd le, ha mélyen legbelül úgy érzed, hogy neked nem jár a bocsánata.) Ha kész vagy, fogj egy szövegkiemelőt és azokat a tulajdonságokat, amelyeket mindkét oszlopba beírtál, jelöld színessel! Minél több a színes kiemelés, annál nagyobb az átfedés. És ha Isten és a szülő között túl nagy a hasonlóság, az nem véletlen. Ahogy mondani szoktam: Isten az Apád, nem az apád. Ha mégis úgy tűnik, akkor joggal gyanakodhatsz rá, hogy a szülő-gyerek kapcsolat árnyékolja be a dolgokat. Talán ez most nem tűnik egy rafinált praktikának és könnyen lehet, hogy valami ütősebbet vártál. Ezért hadd fűzzek hozzá csak egy rövid gondolatot:

Sokszor nem a bonyolult és hosszas elemzésekből jönnek a legnagyobb felismerések, hanem egyszerűen abból, hogy adunk öt perc figyelmet valaminek, ami előttünk van. Ezt javaslom itt is: néhány pillanatig gondolkodj el azon, amit a listádon látsz és hagyd hatni magadra az ebből fakadó felismerést. A szimpla figyelem néha többet ér, mint bármilyen könyv vagy terápia.

Emberek, akik közvetítik Isten szeretetét

A jó hír az, hogy bár jelentős a szerepe, nem a szülő az egyetlen, akinek a viselkedése közvetíti Isten szeretetét.

Egy befogadó, támogató és megtartó közösség képes gyógyítani azokat a sérüléseket, amelyeket a szülő viselkedése okozott az istenképen.

A Biblia úgy hivatkozik az egyházra, mint Krisztus testére. Ezért amikor egy közösség felkarol, szó szerint Krisztus teszi ezt az embereken keresztül. Ezért sem tartom jónak hosszútávon a „magányos keresztény” jelenséget. Amikor rendszeresen egyedül éljük meg a hitünket, kimarad ez nagyon fontos tapasztalás. Tudom, hogy nehéz jó gyülekezetet találni. Tudom, hogy fejlődnünk kell a vendégszeretetben és az önfeláldozásban. De nem is lehetetlen küldetés. Léteznek összetartó közösségek. És amikor valaki a válladra teszi a kezét, ahelyett, hogy rádüvöltene, megdicsér, ahelyett, hogy földbe tiporná az önbizalmad vagy érdeklődik, ahelyett, hogy ignorálna, hidd el nekem: az Isten, akit addig dühösnek és kritikusnak láttál, egyszerre azt veszed észre, hogy mosolyog rád. Majd egy idő után rájössz, hogy mindig is mosolygott. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy kapcsolódj másokhoz.

Nem kell kitalálnunk milyen Isten valójában. Megmondja.

Amikor elbizonytalanodsz, hogy milyen is egy személy valójában, mit csinálsz? Keresed vele a személyes kontaktot. Felhívod telefonon vagy megnyitod az eddigi üzenetváltásaitokat. Azaz keresel valamit, amihez mérni tudod a képet, ami valamilyen oknál fogva kialakult benned róla. Csak így tudod tesztelni, hogy jó irányt vettek-e a gondolataid. Nincs ez másként Istennel sem. Amikor felismered, hogy túl negatívan gondolkodsz róla, nem az a jó reakció, hogy hiszel a gondolataidnak és elkezded kerülni őt. Hanem pont, hogy közelebb mész, hogy megnézd, milyen is ő valójában. Nincs végtelen variáció, amit a gyerekkori (vagy bármilyen) tapasztalatainkból Istenre vetíthetünk, mert a Biblia elég konkrét képet ad róla. Persze tudni kell bölcsen olvasni, de ettől még igaz, hogy az Igében pontosan látjuk, milyen Isten. És milyen? Olyan, mint Jézus!

Nincs valódi istenkép a szelíd és alázatos szívű, megváltó Krisztus nélkül. Mert amilyen ő, olyan az Isten.

Maga Jézus mondta Fülöpnek: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,9). Tudni akarod, milyen Isten? Nézz Jézusra! Nézd, ahogy az evangéliumban megtérésre hívja az embereket, gyógyítja a betegeket, enni ad az éhező tömegnek, feltámasztja a halottakat, borrá változtatja a vizet! Nézd, ahogy vízen jár, démonokat űz ki, bűnöket bocsát meg, s még az életét sem sajnálja azért, hogy megmentse az övéit! Nézd, ahogy vállalja a megaláztatást, az elhagyatottságot, a szenvedést és a halált! Nézd, ahogy a sír sötétjéből feltámad a harmadik napon! Nézd, ahogy uralkodik mindenek felett ebben a pillanatban is! „Ő a láthatatlan Isten képmása.” (Kol 1,15). Ilyen Isten!

Schindler Zsófia

hirdetés