Május a Szűzanya hónapja a katolikus egyházban. Ebből az alkalomból egy együtt-gondolkodásra kértük fel Kovács Zoltán atyát, akivel Máriához fűződő személyes kapcsolatáról, hivatásáról, Mária hitének zarándokútjáról, közbenjárásáról, a mai emberek életében betöltött szerepéről, a rózsafüzérről, XIV. Leó pápáról és Mária megismerésének forrásairól beszélgettünk. Fogadjátok szeretettel ezt a sok-sok témát felölelő beszélgetést!
Először egy személyes kérdést, ha megenged Zoltán atya. Minden hivatás mögött van egy szép történet. Zoltán atyát milyen élmény vezette arra, hogy a teológia tudományán belül Mária misztériumában mélyedjen el?
„Hivatás a hivatásban” – így szoktam ezt hívni. A római szemináriumban volt szerencsém készülni a papságra, Lateránban. A szeminárium épületében van egy kápolna, benne a Bizalom Édesanyjának (Madonna della Fiducia) kegyképe. Ennek a képnek az az érdekessége, hogy – míg általában Mária mutat Jézusra – ezen a képen Jézus mutat Máriára, a belé vetett bizalom fontosságát jelezve. A kegyképet őrző kápolnának az ottléte elsősorban a csöndes hétköznapokban gyakorolt rám nagy hatást. Egyre inkább éreztem egy csendes, diszkrét vonzást, jó volt oda bemenni mindennap. Két-három év alatt kezdett kikristályosodni bennem, hogy a leendő papi karakteremben volna helye a Mária-tisztelet mélyebb megélésének. A történet másik szála a tudományos munka volt, hogy ha már ott tanulhattam, nem szabadott üres kézzel hazajönni, kellett valami tudományos fokozat. Az már korábban kezdett alakulni bennem, hogy ha rám bízzák a döntést, akkor a dogmatikát választom tudományos fokozatom témájának, ennek kicsi, de nem háttérbe szorítható része a mariológia. Amikor ezt kezdtem tanulni, akkor éreztem, hogy ez az, amit szeretnék. Éreztem, hogy a Szűzanya az oltalma alá vett, és vezet. Elöljáróm támogatásával jelentkeztem a Marianumba (ez egy szerviták által vezetett intézmény kimondottan mariológiára specializálódva), elvégeztem, doktori fokozatot szereztem, és ezzel szilárdult meg, hogy szakterületként is ezt szeretném művelni a papsággal együtt és azzal szoros összefüggésben.
Ki Mária Zoltán atya számára?
Erre azért nehéz válaszolni, mert felsorolhatnám a Katekizmus vagy a pápai dokumentumok meghatározásait (Redemptoris Mater, Lumen Gentium). Én mégis úgy közelíteném meg, hogy az egyik legtisztább pont az életemben. Ő nem Isten, nem a Szentháromság maga. Mégis, jó rágondolni már hajnalban, jó a kezébe adni a napot, nyilván az Úr Jézus után, aki a – szó legnemesebb értelmében – nem hagy békén. Ha egy kicsit is elkalandozna a figyelmem, ő megtalálja a módját, hogy figyelmeztessen: ne kerüljek ki abból a vonzáskörzetből, mely Krisztushoz visz közelebb. Ő egy élő segítség számomra, egy Édesanya.
A Madonna della Fiducia kegykép másolata
Fotó: Szabó Csaba
Mit jelent az, hogy Mária „kegyelemmel teljes”? Miben volt Mária más, mint mi?
Más is volt, de mégis ugyanolyan. Egyszerű ember, mégis a kegyelem által teljes a szabadsága, melyben mindig képes jól dönteni, megőrizni bűntelenségét, tisztaságát. A kegyelemmel teljes-t én a létező legpozitívabban közelíteném meg. Hadd induljak kicsit messzebbről, a kegyelemtől magától. A keleti teológia is nagyon szereti azt a képet, hogy Isten és a kegyelem viszonya olyan, mint a Nap és a napsugarak. A Napot hogyan tapasztaljuk? Nem tudjuk elérni, nem tudjuk megfogni. A sugarain keresztül ismerjük meg. Csak elképzelésünk van a forróságáról, a távolságáról, a fényéről, a jellegéről. A sugarain keresztül ér el hozzánk és mi a sugarain keresztül érünk el hozzá. A sugarak sem kezdenek önálló életbe, nem függetlenednek a Naptól. Ugyanakkor nehéz elválasztani, hogy meddig tart a Nap felszíne, és honnan kezdődik a sugár. Együvé tartozik, mégis a sugár, az sugár, a Nap meg Nap.
Hogyan mutatkozik meg ez Máriában?
A napfényt vissza lehet tükrözni. Amikor az ember kimegy a napra, ragyogni kezd ő maga is, nem a saját fényétől, hanem a Nap fényétől. Tapasztalja jótékony hatását, tapasztalja, hogy mire indítja, „testben vagy lélekben”, hogyan világosítja meg. Ragyog rajta a napfény, ragyog rajta a kegyelem. El is zárkózhatna tőle, ha akarna, de nem fog elzárkózni tőle, mert tudja, hogy dolga van azzal a napfénnyel: nemcsak befogadni, hanem továbbadni, visszatükrözni, közvetíteni. Azért is fontos ezt megjegyezni, mert az angyali üdvözletben Gábor angyal hogy köszönti Máriát? „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes.” Tehát nem azt mondja, hogy ha esetleg igent-t mondasz, akkor majd eltelsz kegyelemmel. Nem, ő már kegyelemmel teljes, élete első pillanatától, saját természetes fogantatásától kezdve.
És ez magában foglalja azt is, hogy ha kegyelemmel teljes, akkor megjelenik benne a megváltott ember.
Mária előzetesen megváltott, előzetesen megóvott Krisztusra tekintettel, hiszen nem akárki lesz ez a nő, Krisztus anyja lesz, Istenszülő. És ez pont feladatot ad számunkra, hogy ugyan mi nem fogantattunk kegyelemmel teljesként, de azzal egyre inkább eltelni nekünk is utunk és feladatunk.
Mária velünk járja a hit zarándokútját, mivel életében ő maga is végigjárta (ahogy a Redemptoris Mater enciklika is fejtegeti), így pontosan tudja, milyen küzdelmekkel jár. A személyes életünkben hogyan tudunk hozzá kapcsolódni?
Mindenekelőtt kiemelném, hogy Mária nyilván nem úgy járja velünk a hit zarándokútját, hogy ő is növekedne, hiszen ő már célba ért. A kérdés tekintetében azt mondanám, hogy ha valaki végigjár egy nehéz utat, végigszenved valamit, akkor mindig jó úgy tekinteni a küzdelmekre, hogy hány embert tudok majd ebből megerősíteni. Útra kelek újra vele együtt, kísérem őt, vele vagyok lélekben. Most neki kell átverekednie magát ezen, de vele együtt lépésről lépésre igyekszem újra megélni, abból a tapasztalatból okulva, ami nekem már megvan.
Lehet Mária hitében egyfajta fejlődést felfedezni?
A fejlődés kérdésében először kicsit visszakanyarodnék az őstörténethez. Ezt sokszor úgy képzeljük el, mint valami „oázisszerű” Édenkertet, ahol kényelmesen élnek az emberek, amíg nem történik meg a bűnbeesés. A paradicsomi állapot nem azt jelenti, hogy a végtelenségig tartott volna egyfajta primitív állapot. Abban is lett volna növekedés, és nem kellett volna törést okoznia semmiféle bűnnek. Egy fejlődőképes világ kezdőpontja lett volna. A Szűzanya életében is ezt kell látnunk, hogy ő sem – úgymond – „kész termékként” jelentkezett, akinek semmilyen fejlődésre nem lett volna szüksége.
A hitbeli fejlődés útját neki is végig kellett járnia, és ez egy zarándokút, mert igazából egy zarándok tudja, hogy mit jelent úton lenni.
Amikor az ember eltervez valamit és elindul a célja felé, az az út néha nagyon napfényes, néha nagyon rögös, és azon az ember eltévedhet, kísértéseket szenvedhet, tévutakra mehet, eleshet, megsebződhet, elránthat másokat magával, és akár megkísértheti az a gondolat is, hogy nem lenne-e jobb visszafordulni. Egy úton lévő embernek nem egyszerű az élete, extra nehézségek érhetik, amikkel nem számolt. Mária egész földi élete szintén nem nélkülözte a sötétségeket, a nehézségeket, nyilván nem a saját, hanem mások bűneinek a sötétségét. Ezért tud segíteni bennünket, ezért tud velünk úton lenni. Régebben az a szemlélet uralkodott, hogy „Mária által Jézushoz”. Ez helyes önmagában, viszont a II. Vatikáni Zsinat kitágította ezt a nézőpontot, most már azt mondjuk, hogy „Máriával” is vagyunk úton, vele együtt is imádkozunk, ahogy az emeleti teremben tették az összegyűlt apostolok, és jött is a Szentlélek.
Kovács Zoltán atya
Fotó: Szabó Csaba
Azt tapasztalom, hogy sokan nem folyamodnak Máriához. Kicsit nem tudjuk őt hova tenni; Mária tudna segíteni nekünk, de nem engedjük.
Fel kell ismerni, hogy néha a szentek keresnek meg minket. Ha nehéz helyzetben vagyok, jó, ha ott van mellettem egy barát, aki már végigjárta az egész utat, aki a vállamra teszi a kezét, aki segít és bátorít. Ilyen segítő nemcsak a földi élet zarándokútját járó ember lehet, hanem olyan is, aki már odaát van élő személyként. Köztük különösen a Szűzanya. Jó észrevenni ezt abból kiindulva, hogy Jézus rábízza a Szűzanyát Jánosra, és Jánost a Szűzanyára. Ez nagy küldetés, Jánosnak kezdetben ez a fő feladata: vigyázni az édesanyára, hajlékába fogadni, és egyúttal Mária szíve is otthon lesz számára, a szeretett tanítvány számára.
A mai szeretett tanítványok pedig mi vagyunk,
a Szűzanyát nekünk is ajándékba adta Jézus, és jó észrevenni az Ő diszkréten meghúzódó csöndes jelenlétét. Sok jóra tud minket motiválni, sok kegyelmi forrást segít megtalálni az életünkben. Igazából ezt nem lehet megtanulni elméletben, ezt tenni kell. Annak idején én például nem voltam jó barátságban a rózsafüzérrel. Elmondtam ötven Üdvözlégy Máriát, és nem értettem, ennek így mi értelme. Amikor viszont az ember rákap az ízére, amikor csak egyszerűen, bizalommal ráhagyatkozik és engedi, hogy kézen fogja Mária, akkor vezeti be az ember lelkét a misztériumba. Segít felismerni, hogy ez a világ is létezik. A kegyelmi légkör megvilágosítja az embert.
Kifejtené kicsit bővebben, hogy Zoltán atya szerint mi a rózsafüzér imádkozásának lényege?
Ahogy János Pál pápa is fogalmaz: általa megtanuljuk Jézust (Rosarium virginis mariae 14. pont). Igazából Máriának is ez a célja. Kissé primitívebb kifejezéssel azt szoktam mondani, hogy Mária nem egy pocsék anyós, aki kisajátítja fiát, hanem önzetlenül hozzá vezet. Nála az „én” átalakul, Krisztusra mutat, nem a saját énje a lényeg, hanem Krisztus énje. Miközben beiratkozunk egy iskolába, miközben az anya kézen fog bennünket, és észrevesszük, hogy vele együtt járjuk a zarándokutat, megtanuljuk Jézust, egyre hasonlóbbá válunk Hozzá. Pont ez a misztérium lényege, hogy a Szűzanyával együtt imádkozva ő bevezet minket a szíve számára is legfontosabba: a megtestesülés és a megváltás misztériumába.
A Szűzanyának éppen ez a szívügye, hogy otthonra találjunk Jézus szívében.
Hogy őrá tekintve ne maradjunk meg nála, hanem hogy Krisztusban felismerjük az Üdvözítőt. A kánai menyegző története azért is fontos, mert ott hangzanak el Mária utolsó szavai a Szentírásban. Jelen van továbbra is, de az utolsó szavak, mint egy végrendelet: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond.” És Jézus utána elvégzi a többit. A történetnek sem maga a csoda a végcélja, hanem az, hogy ezután tanítványai hittek benne, hitet ébreszt és hitet tart fönn.
Akik nem folyamodnak Máriához vagy éppen nem imádkozzák rózsafüzért, ők is eljuthatnak Istenhez. Monforti Szent Grignon Lajos szerint Mária a legbiztosabb, legkönnyebb, legrövidebb és legtökéletesebb út, melyen Jézushoz juthatunk.
Sokféle út vezet Istenhez. Mi mankót kaptunk a kezünkbe, de ezek nem kizárólagos dolgok. Nem lehet azt mondani, hogy ezzel valaki megtalálta azt az utat, amit mindenki köteles követni. Föl lehet érni egy hegycsúcsra különböző utakon, de valamikor észreveszi az ember, hogy bizonyos dolgokban felesleges pazarolni a saját erőmet, ha van segítség. A Szűzanya éppen ilyen, a rózsafüzér útja éppen ilyen.
Mária közbenjáró szerepének jelentőségét cáfolva sokan azzal érvelnek, hogy „egy a közvetítő Isten és az emberek között: Krisztus Jézus” (1Tim 2,5).
Ehhez érdemes kimozdulni abból a nézőpontból, hogy „sola scriptura” (csak a Szentírás), mert időben nem a Szentírás volt előbb a mai formájában. A szent hagyománnyal indult a történet. Az Atya mindent átadott a Fiúnak, a Fiú mindent átadott az apostoloknak mint a kinyilatkoztatás teljességét. Az apostolok pedig kaptak egy nagy csomagot, ezt bontogatjuk kétezer éve. Az egyház nem talál ki semmi újat, hanem azt bontogatja, amit Jézus átadott. A szent hagyomány olyan, mint egy bölcső, mint egy Istentől eredő „egyveleg”, amelyet tovább kellett adni, és amely a kezdeti időkben még nem nyert írásos formát. Csak később került sor az írásos rögzítésére. A Biblia az Isten és ember közötti együttműködésből eredő sugalmazott írás.
Mit jelent pontosan Mária közbenjáró szerepe?
Erre II. János Pál pápa világít rá nagyon szépen a Redemptoris Mater enciklika III. fejezetében. Ő maga is idézi az első Timóteus levél 2,5-t, hogy „egy a közvetítő Isten és ember között: Krisztus Jézus”. Mire kell itt rávilágítanunk? Arra, hogy a közbenjárás nem maszekolós, nem párhuzamos, hanem részesedő. Ez Jézus egyetlen közbenjárásából részesedő közbenjárás. Kicsit olyan, mint maga a Mária-tisztelet. Máriát tisztelni nem azt jelenti, hogy egy önálló, párhuzamos kultuszt teremtünk. Annak akkor van értelme, ha beleilleszkedik az egyetlen Isten-tiszteletbe.
Ez a Mária-tisztelet célja: nem Mária megdicsőítése, hanem az Isten megdicsőítése.
És ez a cél beleilleszkedik az örök főpapnak, Krisztusnak az egyetlen kultusz-cselekményébe. Még egy példa, ha már a napocskás képpel kezdtük. A napfény is közvetíthető. Ha van egy sötét sarok a szobámban, de én azt mondom, hogy beállítok egy tükröt, akkor az a tükör vissza fogja verni a fényt abba a sötét sarokba. Nem a tükröt kezdem el Napnak tekinteni. Nap nélkül az a tükör semmi. Nem az termeli a fényt, viszont a maga módján vissza tudja ragyogni. Ilyen módon közvetítő szerepe nemcsak Máriának van, hanem az egyháznak is, a szentségeknek is. Keresztségünk révén mi is részesedünk Krisztus egyetlen kegyelem-közvetítésében, és közbenjárunk másokért, mint Mária is tette Kánában. És ezzel nem kezdjük el önállósítani a kegyelmet. Az Isten számít ránk ebben a munkában, hogy mi legyünk a keze, lába, nyelve, hogy általunk tudjon működni és hatni a világban.
Beszélgetés Kovács Zoltán atyával
Fotó: Szabó Csaba
A Redemptoris Mater enciklika – a Lumen gentium megállapításait tovább bontogatva – megfogalmazza, hogy Mária „anyánk a kegyelem rendjében”. Hogyan vált Mária Jézus anyjából a mi anyánkká?
A természetes anyaságról nyilván mindenkinek van elképzelése, a természetfölötti anyaság már nem annyira magától értetődő. Valójában nem is annyira a pápai dokumentumok, hanem a Szentírás ennek az alapja (Jn 19). Ha már említettük a kánai menyegzőt, ott két szó emelkedik ki, mely később visszacseng: az óra meg az asszony: „Asszony, mi közöd hozzá, még nem jött el az én órám”, ami vissza fog csengeni a Jn 19-ben: „Asszony, íme a te fiad. Íme, a te anyád. Attól az órától házába fogadta őt a tanítvány”. Ez nem véletlen szerkesztés, ez így egy kerek egész.
Mit jelent az, hogy „Íme, a te anyád”? Jézus már mellébeszélne a kereszten haldokolva? Aligha. Arról van szó, hogy rábízza őt a tanítványra, és nem csak úgy, hogy „vigyázz már anyámra légy szíves”, hanem úgy, hogy a TE anyád. Nyilván nem a természet rendjében lesz Mária anyja Jánosnak, hanem lelki értelemben, a kegyelem rendjében, egy sokkal magasabb isteni rendelés szerint. És nem csupán szimbolikusan, tehát ezzel feladata van Máriának. Ezt úgy mondhatnánk, hogy
az istenanyaság misztikus módon meghosszabbodik, kiterjed.
Ha Mária anyja a főnek, az egyház fejének, Krisztusnak, akkor anyja lesz Krisztus teste tagjainak, az egyháznak is. Ha mi Krisztusba testesültünk bele a keresztségben, akkor mi Krisztus tagjai vagyunk. Ha az Ő anyja Mária, akkor a miénk is. Nyilván nem a szülőanyánk, hanem a kegyelem rendjében anyánk.
És ha már a pápai dokumentumokat említjük, XIV. Leó pápa már az első beszédében kinyilvánította máriás kötődését, amire nekem – szintén Mária-tisztelőként – nagyot dobbant a szívem. Zoltán atya szerint várható, hogy a pontifikátusa alatt kicsit jobban előtérbe kerül a Mária-tisztelet?
Minden ilyenre azt szoktam mondani, hogy forrja ki magát, lássuk meg, hogy amikor tényleg beindul majd az élet, az ő szolgálatához kötődően milyen helyet kap a Szűzanya. Az indítás markáns, jó, lelki, nagyon emberi és nagyon egyházhű. Nekem az a pozitívum eddig, hogy nem látok ebben a kérdésben sem túllelkendezést, sem szűkmarkúságot. Rögtön az első beszédében megjelent az Üdvözlégy Mária meg a pompeji Szűzanya. Ferenc pápának és XVI. Benedek pápának is lassan forrott ki a máriás tanítása, fokozatosan jelent meg a Szűzanyához való személyes viszonyulása. Ferenc pápa annak idején Józseffel indított, az is egy nagyon jó fölrázás volt, hogy ne feledkezzünk el Józsefről sem (Patris corde dokumentum).
Ha jól gondolom, a teológia egy olyan tudomány, ahol párhuzamosan vannak jelen a klasszikus tudományos munka jellegzetességei és az élő kapcsolat. Hol van a mariológia helye a teológián belül?
Abból indulnék ki, hogy a teológia nem egy állóvíz. A teológia élő. A teológia “theosz logosz” (azaz beszéd az Istenről), de nemcsak olyan értelemben, hogy Istenről szóló beszéd, hanem úgy is, hogy az Ige az alanya, aki által Isten szól. Engedjük szóhoz jutni! Nemcsak hogy szól, hanem meg is testesül. És itt van a Szűzanya központi szerepe, ahogy a Lumen gentium is rávilágít. A mariológia önmagában egy kicsi terület a krisztológiához képest, de mégis összefutnak benne a krisztológiának, az antropológiának, az egyháztannak, a kegyelemtannak, az eszkatológiának a szálai. Valahol mindegyik azt mutatja meg az ember számára, hogy mi a Jóisten eredeti terve, és hogy hogyan vezet minket végig, és mi a beteljesülés reménye számunkra, mely a Szűzanyában tárul elénk.
Ha valaki szeretne jobban elmélyülni Mária misztériumában, hol érdemes utánanézni? Mik a mariológia forrásai?
A mariológia forrásai közül a legelső természetesen a Szentírás, hiszen az az Isten igéje, aki „Logoszként” kinyilatkoztat. Ami ebben benne van, az normatív. A második helyen – bár időben ez előbb létezett – a szent hagyomány. A kinyilatkoztatásnak nemcsak a Szentírás a hordozója, hanem a szent hagyomány is, a kettő együtt. Onnan is kinyerhetünk olyan hitigazság-szikrákat, melyek kimondottan a Szentírásban nincsenek benne, mégis rávilágítanak, hogy mi a kinyilatkoztatott igazság. A harmadik a tanítóhivatal különféle megnyilvánulásai, hiszen a kinyilatkoztatással dolgunk van, azt ki kell fejteni, el kell mélyíteni, el kell magyarázni, az újabb korok igényeinek a fényében újra foglalkozni vele. Ezek a szoros értelemben vett források. Aztán a mariológia még ide sorol másik két pontot is. Az egyik a liturgia, mivel a szentek közösségének az ünneplésébe kapcsolódik be a mi földi liturgiánk. Szent II. János Pál pápa fejtette ki Máriának az aktív, élő jelenlétét a liturgiában.
Ha Máriának kulcsszerepe volt a megtestesülés és a megváltás titkában, akkor ott, ahol az reaktualizálódik, ott is közel kell lennie.
A Mária-ünnepeknek sem a Szűzanya áll a középpontjában, hanem Krisztus, az Ő misztériuma, amely megvalósul Mária életében, és amely Mária élete által is valósággá tud válni számunkra. Ötödik forrásként pedig a hitérzéket mondom. Két példával világítanám meg. Az istenanyaság dogmája 431-ben lett kihirdetve (efezusi zsinat), viszont már a 3. században megfogalmazódik az üldözött keresztények imájaként az „Oltalmad alá futunk”. A másik a Hartvik-legenda, engem mindig megérint, amikor megállok a Szent István-bazilikában a Szent Jobb előtt. Ez a Szent Jobb ajánlott fel minket a Szűzanyának. A dogmára, hogy Mária mennybe vétetett, még több mint 900 évet várni kell Szent István halála után. Mégis evidens tény volt Szent István számára, hogy Mária odaát van, hogy üdvözült, és jó helyen lesz, amit felajánlunk neki. Az Isten népének megvan a maga érzéke a keresztségből fakadóan, amely a hitigazságokhoz való ragaszkodásban nem téved, az egyház egésze nem téved.
Mi az, amit a Máriáról való beszélgetés összefoglalásaként, üzenetként megfogalmazna Zoltán atya az olvasóink számára?
Hadd idézzem Ferenc pápát! Eddigi papi életem legszebb évei teltek a papnevelésben, az esztergomi szeminárium rektoraként. Volt a kispapokkal egy zarándoklatunk Rómába 2019 szeptemberében. A Szentatyának millió dolga volt, de be voltunk jelentve csoportként, és hozzánk is odajött. Két perc sem volt az egész, mégis olyan magasztos örökkévalóságnak tűnt ott a napfényben, ahogy a Szentatya köszöntött bennünket. Az volt az üzenete a kispapoknak, hogy
„pregate il rosario”, azaz „imádkozzátok a rózsafüzért”.
Én is ezt tudnám üzenetként mondani, hogy imádkozzátok a rózsafüzért! Saját példámból is tudom, hogy volt, amikor távol állt tőlem, néha jobban megdolgoztatja az embert. Csináljuk! Akkor gyökeret fog verni az életünkben, és észrevesszük, hogy megszületik bennünk valami. Otthonosabbak leszünk Krisztus misztériumában, ahogy a Szűzanya bevezet minket ebbe a világba. Engedjük Máriának, hogy segítsen minket ebben!
Kissné Berta Rita
Borítókép – fotó: Szabó Csaba
hirdetés
