Múlt szombaton megtartották az Egységnapot, ami a világ magyar reformátusainak egyik legnagyobb találkozási lehetősége, az együvé tartozás megélésének színtere. Lássuk, milyen élményekről számolnak be az esemény résztvevői.
Több ezren töltötték meg a debreceni Kossuth teret, a rendezvény kimagasló lelki élménye a közös úrvacsorás istentisztelet volt, de számos program várta a látogatókat a világ minden tájáról.
Az istentisztelet szabadtéren, a Nagytemplom előtt vette kezdetét záróeseményként. Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök volt az igehirdető, prédikációjában többek között a magyar reformátusok hitbéli egységéről beszélt. Majd a négy anyaországi püspök imádkozott a Mindenhatóhoz.
Steinbach József lelkészi elnök, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke az általános emberi esendőség, bűnösség megvallására helyezett hangsúlyt, arra kérte Istent, hogy ne vesse el népét, hanem térítse vissza magához, adjon új erőt és ne vonja meg Szentlelkét.
Balog Zoltán püspök, a Dunamelléki Református Egyházkerület képviselője megállapította, hogy hajlamosak vagyunk jobban bízni a saját erőnkben, befolyásunkban, politikai kapcsolatrendszerünkben, mint Isten gondviselő szeretetében.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szerint az ember örömforrásai sokszor mérgezettek. Fohászában a világ zavaros eszméiből való kivezetésért fordult Istenhez.
Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke pedig a restséget és a hirtelen haragot vallotta meg Isten előtt.

Fotó: Zelenka Attila
Az Egységnap kapcsán többen is nyilatkoztak, megszólalásaikat az alábbiakban olvashatjátok:
„Ezt valahogy úgy mondanám, mint amikor egyszerre dobban millió szív. Teljesen egyedülálló, nagyon katartikus élmény, amikor egyszerre énekeljük mondjuk a 150 Zsoltár egyikét, úgy beleborzong egész Debrecen.” – fogalmazta meg Csiháné Pálinkás Krisztina, a Debrecen-Ebes-Szepesi Egyházközség presbitere.
Az Egységnap szervező lelkipásztora, Beszterczey András a helyszínen tapasztalt érzéseiről így számolt be: „Most a Nagytemplom is egy különös helyszín, mintha egy kotlós lenne, aki összegyűjti a csibéit, a csibéket ide, a Kossuth térre.”
Fekete Károly püspök pedig ezt nyilatkozta a rendezvény kezdetén: „Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!” (Jer 4,3) – ezzel a szabadítás prófétáját idéztük meg, aki nagyon sokat tett azért, hogy a választott nép merjen újra kezdeni,, belül, a szívében történjen meg az a változás, az a mélyszántás. Nekünk is nagyon szükségünk van erre, úgyhogy a mostani Egységnapnál is ezt az új kezdetet reméljük és várjuk a Szentlélek áldását erre.”
„Ausztráliában négy nagyvárosban vagyunk jelen, négy nagyobb gyülekezettel. Határozat született arról, hogy az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetsége csatlakozik a Magyar Református Egyházhoz. Igazából eddig is úgy éreztük, hogy oda tartozunk. Történelmi küldetése van a Református Egyháznak a diaszpórában is!” – számolt be a fejleményekről Péterffy Kund, az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetségének képviselője.
Az Egységnap keretében megrendezésre került a Nőszövetségi Konferencia is. Dr. Koncz-Vágási Katalin, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke elmondta: „Ekkora találkozók nincsenek minden évben a Nőszövetségek szervezésében. A legutóbbi ilyen nagy találkozásunk éppen az az Egységnap volt, itt Debrecenben, akkor is több, mint 1500-an voltunk, akárcsak ma.”
„Azért más egy ilyen dicsőítés, zenélés, mert ebben is Isten Lelke az, aki munkálkodik. Azért szeretnénk jók lenni, mert Istenről szeretnénk bizonyságot tenni az emberek előtt.” – nyilatkozta a rendezvényen fellépő Bertha Zoltán, az Első Lépés zenekar énekese.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Steinbach József szerint a Egységnapon „teljességében magunkhoz öleltük a világ magyar református egyháztesteit. (…) Az úrvacsorás istentisztelet mindig a koronája egy Egységnapnak és egy Egység fesztiválnak. Ott teljesedik ki. Én látom azt, hogy a gyülekezeti tagok a helyükön vannak. Boldogok, szeretik az Urat, szeretik ezt az Egyházat és szeretik azt a küldetést, amit az Úristen az Evangélium örömével ránk bízott. Úgyhogy áldott legyen az Úr, ezért az Egység fesztiválért, itt Debrecenben!”
Forrás: reformatus.hu, a Magyarországi Református Egyház YouTube csatornája