Húsvét 3. vasárnapján az evangélium a feltámadott Jézus tanítványai előtti harmadik megjelenéséről szól. Ekkor Krisztus háromszor kérdezi meg Pétertől, szereti-e Őt. Barsi Balázs atya homíliájában arról is beszél, mit tanultak az Egyház támadói az elmúlt kétezer év alatt, miért akarják megbontani az Egyház és a család szerkezetét, és mi az az utolsó támadás, amivel a katolikusoknak szembe kell szállniuk.
Jézus kérdése felfedi hitünk abszolút eredetiségét, amely egyetlen végső üzenetté teszi az egész emberiség számára. Minden Isten-ember kapcsolatot átrostál, megtisztít, egy soha nem sejtett új világba teremtő módon fölemel, vagyis átváltoztat. Tehát van a mi hitünknek egy olyan sajátos mozzanata, ami soha sehol nem volt, amit nem lehet kitalálni. Ez a szeretet: az, ahogy maga az Isten szeret.
Az apostoloknak ellenséges világban kellett hirdetniük Jézust. A jeruzsálemi főtanács elé állítva szembesítette őket a főpap: „szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az Ő nevében (…)”. Ez a parancs ma is él, bár változtak az idők, így a módszerek is. Kétezer éve nem tudják elfojtani az evangéliumot, ez tény. A mai tiltás sokkal rafináltabb, erőszakosabb és gyilkosabb. Az Egyház gyűlölői megtanulták, hogy nem lehet megsemmisíteni az evangélium hiteles hirdetését, ezért inkább belülről akarják megrontani a katolikusok hitét.
Hirdessétek csak Jézust, de ne azt a Jézust, akit az apostolok és vértanúk hirdettek, ne azt, akiről ezerhétszáz évvel ezelőtt az első niceai zsinat kimondta, hogy egylényegű a személye az örök Istennel. Jézust hirdethetitek, csak egy kicsit át kell színezni, és így az Egyházba beszivárogtatni egy új Jézus-képet.
hirdetésHa a világ ünnepel egy papot, püspököt vagy egy hívet, hogy na ezt vártuk, ez igen, akkor nagy baj van!
Kitaláltak egy új kereszténységet, a szupersztár Jézusnak a kereszténységét, ahol minden meg van engedve, mert mindenkinek joga van bármit csinálni, Jézus jóváhagyta. Az a Jézus hagyta jóvá az erkölcstelenséget, akit kitaláltak. Ez egy sokkal rafináltabb támadás, és az utolsó lépése, hogy az Egyházon belül rontja meg a Jézusba vetett hitet. Nem is mindjárt azzal, hogy Jézus nem Isten fia, hanem csak figyelemeltereléssel. Környezetvédelem, migrációs kérdés, LMBTQ. Erről mind megvan a véleményünk, de vannak, akik annak a Jézusnak a nevében fogadják el, akit kitaláltak.
A világ azt is elvárja, hogy megváltozzon az Egyház szerkezete, legyen mindenki egyenrangú. De nem egyenrangú. A személye igen, egy kis ministráns és a római pápa között ebben a tekintetben nincs különbség. Azonban a szerepe más. Ezt akarják lerontani. Majd megszavazzuk, hogy mi a hit. Feloldjuk az Egyház hierarchikus szerkezetét, amely Péterből, a fölszentelt püspökökből, papokokból, diakónusokból és a népből áll.
Ez azonban nem uralom, hanem egy fordított piramis, hiszen Jézus megmosta az apostolok lábát. Ez a ti szolgálatotok, a ti hiteteknek vagyunk a szolgái.
Tehát nem csak Jézus istenségét akarják kilúgozni, mondván, hogy Ő is csak egy olyan vallásalapító, mint a többi – csak a szeretetről beszélt, és a szeretet nevében mindent jóváhagy. Nem. Rájöttek, hogy az Egyház és a család szerkezetét is szét kell bontani. Vajon miért kell az Egyház struktúrájába belepiszkálni? Azért, mert az Egyház Krisztus titokzatos teste.
Aki az Egyházon kívül azt mondja, hogy keresztény, az nem keresztény, annak keresztény ideológiája van.
Tulajdonképpen egy kötelező ellenvallást gyártottak. Vigyázzunk! Most a kereszténységet nem egy ideológia, hanem egy ellenvallás támadja! Az ellenvallás azt jelenti, hogy a kiindulópont: nincs Isten. Nálunk a kiindulópont, hogy van Isten. Azért vallás, mert az Istenhez abszolút kapcsolódik. Az egy abszolút alapvonatkozás, hogy „nem vagy”. Mindent ebből vezetnek le, például a relativizmust, hogy az embernek alapvető joga megszavazni az alapvető értékeket. Nincs hozzá joga! Nem ez az emberi jog, nem is erről szólt az emberi jogoknak a gondolata.
Jogod van bármit gondolni, de a valóság, az más.
Itt nem véleményekről van szó, hanem egy abszolút döntésről. Az abszolút döntés az, hogy nincs semmiféle Isten, semmiféle örök élet – vagy hogy igenis van.
Ők teszik politikai akcióvá az ellenvallást, mert olyan döntéseket hoznak, mint hogy az iskolákban ne legyen kereszt. Szó sem lehet a parlamentben Jézus Krisztusról – minden másról lehet; ha egy képviselő azt mondaná, hogy hisz az ufókban, legfeljebb egy-ketten röhögnének, de nem szabadna ellentmondani. Mindenkinek egyszerre van igaza, de Krisztust nem szabad megvallani. Ez politikai akció. Ha te megvallod Krisztust, akkor ezt politikai akciónak nevezik, pedig nem az. Ha egy bíboros azt mondja, hogy a mi hitünkben van egy olyan sajátosság, egy olyan végtelen érték, amiről nem hallgathatunk, amit szeretnénk átadni, akkor rámondják, hogy ő jobboldali és politizál. Holott ez nem igaz. Az ő ellenvallásukat politizálták át, apró döntéseket hoznak, egészen addig, hogy abból véres üldözés is lehet. Erre nagyon vigyázzunk!
Eljött az idő, tessék megvallani a hitedet! Ott, ahol vagy; akármit mondjanak, ha valóban hiszed, hogy Krisztus Isten fia, valld meg hitedet!
Mégis miért van ez a támadás? Mert mi nem egy ideológia vagyunk. Az ideológiák, filozófiák egy alapelvre építenek, arra, hogy nincs Isten. A mi vallásunk nemcsak arra épül, hogy van Isten, hanem hogy a názáreti Jézus az Isten. Azért jött, hogy a bűneinkből feloldozzon és összekapcsoljon Istennel. Vagyis szeretett. Erről van szó, erről a szeretetről, nem a többiről. A többi csak annyiban szeretet, amennyiben ebbe tartozik vagy erre tart. Egyetlen élő személyből jött elő a keresztény világnézet. Tudománytanilag van egy olyan specifikuma, egy olyan értéke a kereszténységnek, a Katolikus Egyháznak, hogy Isten emberré lett. A názáreti Jézusból fakad minden további következtetés. Ezt kínáljuk föl, mert Isten a szeretet.
Jézus háromszori kérdése felfedi hitünk abszolút eredetiségét – mert miről van szó? A szeretetről.
Mindig arra figyeljünk fel, amit kezdünk nem érteni, mert ott Isten szól. Azt értjük, hogy felteszi Péternek az első kérdést: „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz, mint ezek?” (János 21, 15) Logikus az is, hogy még egyszer megkérdezi, már összehasonlítás nélkül, hogy egyáltalán szereti-e. Azonban harmadszor miért kérdezi meg?
Ha Isten kérdez valamit az embertől, akkor nem információt kér, hanem az embert állítja saját, mély valósága elé.
Amikor Péter válaszol erre a kérdésre, akkor föltárul rejtőző lelke, hiszen ő kijelentette saját magáról, hogy jobban szereti Jézust, mint „ezek”. „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De én imádkoztam érted (…).” (Lukáncs 22, 31-34) Imádkozott a most választandó pápánkért is. A többiért nem? De, de őket Péter képviseli. „(…) hogy meg ne fogyatkozzék a hited, amikor megtérsz; Te megerősíted majd testvéreidet.” Erre való a pápa. Azonban amikor megerősíti, rögtön rá fogják mondani, hogy politizál, hogy jobboldali. Nem jobboldali, hanem jobb- és baloldal fölött van, ahol nincsen többé jobb- és baloldal – ahol Isten van. „Uram, felelte, én kész vagyok rá, hogy börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.” Én, nem a többi. „Péter, mondom neked, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.” Ez a múlt eseménye, Péter már közben megélte abban a hűvös éjszakában, amikor Jézust elvezették előtte, lehet, hogy már összeverve, hogy rátekintett, mire keserves sírásra fakadt. Már kapott egy feloldozást ebben a tekintetben. Van egy elmozdulás a történetben. De – ahogyan megszoktuk tőle – most is rávágja a kérdésre, hogy „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz, mint ezek? – Igen”. Ám ez az igen már nem az a hencegő igen.
A második kérdés is érthető még emberi szinten, mert eddig azt kérdezte Jézus, hogy jobban szeretsz-e, mint ezek, a többi apostol. A szeretetben azonban nem az a lényeg, hogy jobban szeretsz-e, hanem hogy egyáltalán szeretsz-e engem. A második kérdés: „Simon, Jónás fia, szeretsz te engem?”. És most mindenkit elfelejt, megfeledkezik társairól, nem azokhoz méri magát, hanem egyedül odaáll Krisztus elé és azt meri mondani, hogy „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek”. Itt tulajdonképpen lezárulhatna a beszélgetés. A harmadik kérdés váratlan, feleslegesnek tűnik és nem fér bele emberi tapasztalatainkba, mert az előzőkben beteljesedettnek érezhetjük a konverzációt.
Harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott. Ez a harmadszori kérdezés a hármas tagadásra is utal. És most nem azt válaszolja, hogy Uram, te tudod, hanem hogy „Uram, te mindent tudsz (…)” Ki tud mindent? Az Isten. De mi ez a minden? Az utolsó vacsorán elhangzottak alapján érthetjük meg, amikor azt mondja, „én az Atyában vagyok, s az Atya bennem van, ti pedig énbennem lesztek, és én bennetek” (János 14, 20). Ezzel mindent elmondott, vagyis, hogy Isten három személy belül, de egy.
Ez az a specifikum, ami egyetlen vallásban sincs, nem is lehet. Ez az, amit nem tudtunk kitalálni, hogy mi van belül az Istenben, nem azt, hogy létezik.
Ahogy János evangéliuma mondja: „Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (János 15, 15). Mi az Atya üzenete? A logosza, a beszéde. Kezdetben volt az Ige, a logosz, a beszéd, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Az Atya üzenete tehát maga a názáreti Jézus. Nem a szavai, azokat ki lehet forgatni. Az üzenet maga Jézus.
