Az év első napjai jó alkalmat adnak arra, hogy elgondolkodjunk a világon, önmagunkon, és azon, hogyan élhetünk jobban.
Nemrég azon töprengtem, miért nem tapasztalunk ma olyan látványos csodákat, mint amilyeneket az apostolok idejében olvasunk. Miért nincs kézrátétellel történő gyógyítás minden templomban? Miért nem látjuk Isten hatalmát olyan nyilvánvalóan, mint régen? Vajon miért nem tudnak a papok már annyi csodát tenni, mint régen az apostolok?
Így 2024-25 forulópontján más a helyzet, mint 2000 évvel ezelőtt, amikor az apostolok csodái – például a gyógyítás vagy más természetfeletti események – Isten erejének közvetlen megnyilvánulásai voltak, amelyek az evangélium hitelességének megerősítését szolgálták egy olyan korban, amikor az egyház még kialakulóban volt. Isten igazából nem változott ma sem, de a csodák célja más volt az apostoli korban. Akkoriban az evangélium terjedése érdekében volt szükség látványos, kézzelfogható jelekre. Ma a hit megerősítésének más eszközei állnak rendelkezésre, például a Biblia, a szentségek és a közösségi élet.
Aztán a hit mértéke is befolyásolja a csodák gyakoriságát. Jézus maga is mondta: „Ha akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, hegyeket mozdíthatnátok el.” Talán mi modern emberek kevesebbet várunk a természetfelettitől, és hajlamosabbak vagyunk mindent tudományosan megmagyarázni.
A csodák egyébként pedig nem szűntek meg, csak kevésbé látványosak vagy kevésbé észrevehetők.
Egy-egy váratlan gyógyulás, életfordulás vagy belső változás ugyanúgy lehet Isten műve, még ha nem is úgy jelenik meg, mint az evangéliumokban.
Az egyházban ma is jelen vannak a gyógyítás szentségei, például a betegek kenete, amit kézrátétellel végeznek. Sokan tapasztalnak lelki vagy akár testi gyógyulást ezen keresztül, bár ezek nem mindig olyan látványosak, mint az apostolok korában.
De elgondolkodtató, hogy nem lenne-e lényegesen egyszerűbb, ha most is tudnának látványosan gyógyítani a papok? Sokkal inkább hallgatna rájuk mindenki és talán nem lenne ennyi háború. Ha mindenki békét és gyógyulást kapna Isten embereitől, ha ma is látványos csodákat tudnának tenni, az sokakat vonzana, és talán gyorsabban elterjedne a hit is, és a hit által a béke és a szeretet. Ez már talán jobban megérinti Isten terveinek mélyebb titkait, amelyek néha nehezen érthetők az emberi logika számára.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten az embert szabad akarattal teremtette, és a hitet nem akarja kényszeríteni. Ha a csodák túl gyakoriak vagy látványosak lennének, sokan talán nem belső meggyőződésből hinnének, hanem csupán a csodák miatt. Ez inkább kíváncsiságot vagy félelmet keltene, nem pedig szeretetből fakadó hitet.
A csodák vonzóak, de a kereszténység középpontjában nem a látványos események állnak, hanem a belső átalakulás, a szeretet és a megbocsátás.
Isten gyakran csendesebb módokon munkálkodik, hogy az emberek saját döntésükből közeledjenek hozzá. Jézus is figyelmeztetett: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek” (János 20,29). Ha mindenkit fizikailag meggyógyítanának, az sem feltétlenül szüntetné meg a belső problémákat, például az önzést, a kapzsiságot vagy a gyűlöletet, amelyek a háborúk és konfliktusok forrásai. Isten elsődlegesen a szíveket akarja meggyógyítani, mert tartós béke csak belülről fakadhat. A külső gyógyulás fontos, de nem oldja meg az emberiség mélyebb, lelki problémáit.
Az egyház mai küldetése nemcsak a gyógyítás, hanem a tanítás, a szeretet és a remény hirdetése. A papok, a szerzetesek és a keresztények mind arra hivatottak, hogy Isten szeretetét közvetítsék, például a betegek gondozásával, a szegények megsegítésével és a békéért való munkálkodással. Ez talán nem olyan látványos, mint egy csoda, de sokkal mélyebb változásokat hozhat a világban. Csodák ma is történnek, csak nem mindig úgy, ahogy várnánk. Egy-egy orvosi érthetetlen gyógyulás, a megbékélés egy ellenséggel vagy egy teljes életfordulat mind lehet Isten beavatkozása. Talán nem kézrátétellel, hanem más formában érkezik a gyógyulás. Talán a legfontosabb az, hogy ne csak a nagy csodákat keressük, hanem vegyük észre a mindennapi élet apró csodáit is. Isten sokszor csendben, a szívünk mélyén vagy az embereken keresztül munkálkodik.
Isten talán azért nem teszi mindezt olyan egyértelművé, mert a hit mélyebb és személyesebb kapcsolatot igényel, mint amit pusztán a csodák kiválthatnak. A békéhez és a gyógyuláshoz vezető út gyakran a hitre, a szeretetre és a közösségre épül. De érezhető, hogy mennyire fontos lenne, ha az emberek jobban figyelnének a papokra, és az egyházra mint a béke és remény forrásaira.
Talán most nem a csodás gyógyulások a legnagyobb szükséglete az emberiségnek, hanem a béke, a szeretet és az összefogás. A mai világban Isten talán inkább egy látványos és egyetemes jel, például egy világos üzenet formájában léphetne közbe, amelyet mindenki megért, és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Például egy olyan eseményben, amely minden embert emlékeztetne arra, hogy egy közös célért élünk, és hogy a gyűlölet, a háború értelmetlen. Ez a jel azonban nem biztos, hogy külső csoda lenne – hanem például egy globális belső felismerés, amit Isten Lelke indít el az emberek szívében. Ahogy Jézus az embereken keresztül munkálkodott, Isten ma is az emberek által tudná a világot átalakítani.
Egy olyan „szeretet-forradalomra” lenne szükség, ahol az emberek nemcsak a saját érdekeiket keresik, hanem a közösségük és az egész emberiség javát.
Ez talán lassúbb folyamat, mint egy látványos csoda, de tartósabb és mélyebb változást hozhat.
Isten ma is hívhat és formálhat olyan vezetőket, akik a béke és az igazságosság szószólói. Ha több olyan ember lenne, aki képes a szeretet, az együttérzés és az igazság erejével vezetni, az országok és közösségek közötti konfliktusok is csillapodhatnának. Ezek az emberek pedig mi lehetünk: politikusok, vallási vezetők vagy egyszerű hétköznapi emberek, akik példát mutatnak.
Az emberiségnek szüksége lenne arra, hogy felismerje, mennyire egymásra van utalva. Az oktatás, amely a szeretetre, a közös felelősségre és a békés konfliktuskezelésre nevel, hosszú távon segíthetne megváltoztatni az emberek hozzáállását. Isten Lelke munkálkodhatna abban, hogy az emberek megértsék: a másik ember szolgálata és támogatása nem veszteség, hanem nyereség.
A valódi békéhez és összefogáshoz lelki megújulásra van szükség. Isten Lelke ma is dolgozhat a világban, hogy felébressze az emberek szívében a szeretetet és a reményt. Az ima, a szentségek és a közösségi élet lehetőséget ad arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz és Istenhez.
Paradox módon néha a szenvedés is lehet eszköz Isten kezében, hogy az emberek megtanuljanak együttérezni és egymás segítségére sietni. A világ nehézségei, például természeti katasztrófák vagy járványok, ráébreszthetnek bennünket arra, hogy mennyire szükségünk van egymásra és Istenre.
Lehetséges, hogy ma Isten nem látványos külső csodákban lép közbe, hanem belül, az emberek szívében?
Egy globális lelki ébredés, amelyet mindenki egyszerre érez, óriási hatást gyakorolhatna. Például egy közös vágy a béke iránt, amely túllép a politikai, vallási és kulturális különbségeken. Az emberek felismerhetnék, hogy mindannyian ugyanazt a célt szolgáljuk: egy jobb világot teremteni, ahol mindenki méltóságban és szeretetben élhet.
A háborúk és konfliktusok megszűnéséhez mély belső változásra van szükség, amit csak Isten és az ember együttműködése hozhat el. Ha minden ember nyitott lenne arra, hogy Isten szeretete átformálja, akkor valóban megvalósulhatna Isten országa itt a Földön. Talán Isten már most is közbelép – csak észre kell vennünk a jeleit, és engednünk, hogy rajtunk keresztül munkálkodjon.
Jankovics Emília
Európai Útmutatók és Cserkészek Egyesülete
országos női vezetőtiszt
hirdetés
