Békesség – ezt keressük, különösen advent és karácsony idején. De hol találjuk meg ma, amikor olyan távolinak tűnik?
Pécsi Rita írása a korábbi Hétről hétre naplónkban jelent meg.
„A béke a rend nyugalma” (Szt. Ágoston) Nos, itt a baj! Ugyan hol van ma rend?
Úgy tűnik, inkább a „fortélyos félelem igazgat”, ahogy József Attila fogalmazta meg. Nem a befolyásunktól távol eső háborúra gondolok, bár annak az árnyéka is ránk vetül, hanem a mindennapjainkat átszövő félelmekre: a családok válságára, a végtelen teljesítmény- és megfeleléskényszerre, az elsekélyesedő kapcsolatokra, a valóságot leváltani akaró virtuális világra, a járványok rémére – az arctalan bizonytalanság ezernyi szorongatására.
Az agresszió pedig – mint a legyengült immunitást a kórokozók –, mindig a félelem pontjait keresi és találja meg. Ahol félünk, ott könnyen megsérülünk, megbetegszünk – és sajnos magunk is gyorsabban bántunk meg másokat.
Békesség. A Szentírásban majd háromszáz utalást találunk rá. Különös élmény volt felfedezni, hogy szinte mindig ajándékként. Az angyalok meghirdetik, Jézus ránk hagyja, elhozza, az Ő békéjét adja, minden értelmet meghaladóan körülvesz bennünket, a Lélek gyümölcse. „Maga a békesség Ura adjon nektek minden körülmények között békességet” – írja Sztent Pál.
A békesség logikája tehát más, mint ahogyan általában elképzeljük, más, „mint ahogyan a világ adja”. Inkább megtalálni lehet, keresni és kérni – szorongatottságunkban inkább térden állva, mint hangos szóval kiáltozva – és csak ezután adhatjuk tovább, és tehetünk magunk is érte.
Hol találhatunk rá?
A nagy békességszerzők szerint a béke közege a csend.
Ám Fekete István szavai fájó pontra mutatnak rá: elfelejtettünk csendben lenni, vagy talán attól is félünk már a kötelező zajokkal körülvéve? „Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik (…) az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, … – mert hiányzik az emberekből s a világból a béke.”
A békesség nem a külső körülményektől függ. Belül, a szívben születik, a bennünk élő istenivel, a Lélekkel való találkozásban. „Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz” (Iz.48,18) Csak ebben a figyelemben tud fénye annyira megerősödni, hogy kisugárzása a másik emberben lakó Lélekkel is találkozzon, és ebben a kapcsolatban új erőre kapjon. Lélektől lélekig. Szívtől szívig. Ebben a fényben látjuk meg kívül is a békesség jeleit. A természet rejtett szépségeiben, egy tekintetben, az egység és a bizalom örömében, az élet ajándékaiban – „minden körülmények között”.
Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk – figyelmeztet Teréz anya.
Ő mutat rá arra is, hogy az óhajtott békességet nem nagy akciókban munkálhatjuk legjobban, hanem a közeli kapcsolatainkban, az egymásra szánt lassan járó időben.
Békesség. Bent. Csend. Találkozás.
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent
(…)
Orkán ordíthat aztán odakünt,…
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.
(Reményik S.)
Pécsi Rita
hirdetés
