A keresztényeket sokszor jellemzik az antifeminista jelzővel, pedig a női egyenjogúság kérdése nem idegen a krisztusi tanítástól. Mit mond a nőkről a Biblia? Honnan indult a feminizmus és hol tart a női egyenjogúságért folytatott harc? Mit tanulhatunk a Biblia női karaktereitől?
A nőkérdés szinte az emberi civilizációval egyidős. Az ókori Görögországban és Rómában a nőket alárendelt teremtményeknek tekintették. A hatalmat, befolyást, erőt képviselő férfiak felsőbbrendűnek számítottak. A római jogszabályok értelmében a nő mindig egy férfi uralma alatt élt. Még a nőket érintő élet-halál kérdésében is a férj vagy az apa szava döntött. Ezzel együtt a pogány világban elterjedt és elfogadott volt a kultikus prostitúció gyakorlata is. Ha belegondolunk, a Vesta Szűzek Temploma, Róma egyik közkedvelt látványossága is ezt a célt szolgálta.
Ebbe az elnyomó, dominancián alapuló erkölcsi környezetbe hozott forradalmi változást a kereszténység megjelenése 2000 évvel ezelőtt. A krisztusi tanítás világosan kimondja az abban az időben radikálisnak számító gondolatot, hogy Isten szemében minden ember egyenrangú. A nők és a férfiak is. Ahogy Pál apostol írja: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)
A keresztény erkölcsi tanítás az együttélés egyetlen legitim formájává a felek szabad akaratán alapuló házasságot emelte,
megkövetelve a férfiaktól is a nő tiszteletét és az iránta való hűséget.
Ez alapozta meg a mai házasság intézményét is. Ezek alapján világosan látszik, hogy a történelem első női egyenjogúsági gondolata a kereszténységben gyökerezik.
De ha megnézzük a Bibliát, ott is számos példa található erős nőkre, akiket Isten nem egyszer használ fel a választott nép sorsának alakítására. Ha elolvassuk például Ruth történetét, aki a Bírák korában idegenként kerül Izrael földjére, ám Izrael iránti hűsége és női hivatásának beteljesítésé által mégis ő válik Jézus ősanyjává. Egy olyan korban, ahol a patriarchális társadalom egy királyt várt, Isten egy fiatal nőt választ népe újraegyesítésére.
Újszövetség: Jézus és a nők
Az Újszövetség egyik legérdekesebb jelentét, Mária és Márta történetét sokan ismerik. Jézus „betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lukács 10, 38-42)
Mit tanulhatunk ebből? Márta a szorgalmas, céltudatos nőket jeleníti meg. Sürög-forog, lefoglalja a sok munka, zavarja, hogy a testvére nem segíti neki. Ismerős valahonnan ez az attitűd? Sok ilyen gondolkodású nő él a 21. században is. „Tennem kell azért, hogy értékes legyek! Karriert kell építenem, hogy megbecsüljenek. Nem érek rá pihenni. Le kell adnom a projektet. Ki kell takarítanom az egész lakást. Edzenem kell, hogy formában legyek” – soroljuk előszeretettel a bokros teendőinket. A belső értékeink, a szívünk helyett szinte észrevétlenül életünk külső eseményei kötik le teljes figyelmünket, így könnyen elveszhet a lényeg. A feministák előszeretettel foglalkoznak a karrierrel, a pozíciókkal, azzal, hogy kié a hatalom: a nőké vagy a férfiaké?
A radikális feministák hajlmosak lenézni azt, aki nem önmegvalósít, hanem másokért él, a családjáért, a rábízottakért – de mindenekelőtt: Istenért.
Akinek nincs tele a naptárja, aki nem mindig elérhető, nem folyamatosan produktív, az mintha kevesebbet érne.
Igazság szerint Isten teremtette meg a nőt, éppen ezért Ő tudja legjobban, hogy milyen a női szív, a női lélek. És mivel Jézus és Isten egyek, ebben a pillanatban, a Teremtő maga is kijelenti, hogy az a nő választja a jobb részt, aki csak Őrá figyel. Aki annyira bátor, hogy nem a teendőkbe, a teljesítményhajhászásba, a mindig elfoglalt nő szerepébe menekül, hanem mer csendben leülni és a tekintetét Jézusra emelni. Dönthetünk mi is úgy, hogy ilyen nőkké akarunk válni – igen, ez lehetséges 2024-ben is!
Mielőtt Mártát egészen elítélnénk, hallgassuk meg, amit a 20. századi filozófus, Louis Lavelle írt Avilai Szent Terézről: „ Senki nem emelkedett magasabbra a szemlélődés létráján, de senki nem ereszkedett közelebbre az azonnali és konkrét kötelezettségekhez, melyeket az élet diktál. Azon a ponton, ahol ezek találkoznak, Mária és Márta egy és ugyanaz a lény.”
Mária, az Isten szándéka szerinti nő
Mária példájának egyik legfontosabb tanulsága minden nő számára, hogy a férjünk iránti engedelmességünk az Isten iránti engedelmességünkkel kezdődik. Ezért írhatta Pál is az efezusiaknak: „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak.” (Ef 5,22) Ezt az igét sajnos sok férfi arra használta fel, hogy parancsolgasson a feleségének, vagy akár arra kényszerítse, hogy el kelljen viselnie az ő hatalmaskodását, lelki, fizikai bántalmazásait. Ez azonban súlyos félreértelmezése Isten igéjének, ráadásul kontextusából kiragadott. Figyeljük csak, hogyan folytatódik Pál levele! „Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte…” (Ef 5,25-26) Vagyis a férjnek is van kötelessége a feleségével szemben: a teljes odaadás és szeretet, ahogyan azt Jézus megmutatta számunkra, amikor a Földre jött, köztünk, értünk szolgált, és megmosta a tanítványok lábát. „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” (Jn 13,14) Vagyis mindannyiunknak alázattal kell fordulunk a másikhoz, függetlenül attól, hogy főnökök vagyunk vagy beosztottak, diplomások vagy munkásemberek, férfiak vagy nők. Isten szemében ilyen szempontból nincs kivétel – ez azonban nem mond ellent annak a ténynek, hogy az isteni rend szerint a Krisztus – férj – feleség – gyerekek a sorrend az egymás alá tartozásban: ez jelenti a védelmet és a békességet.
Fotó: Dreamstime.com
Külső és belső szépség
A Biblia nőalakjai egy jelentős dologra ébresztenek rá minket: a külső szépség nem minden. Isten belső szépséggel is gazdagon megáldotta a nőket, amely akkor ragyoghat fel bennünk, ha minél több időt töltünk imádságban azzal, Aki minket alkotott. Így válunk egyre hasonlóbbakká Krisztushoz.
Ha megnézzük a mai trendet, a nők a jellemük helyett a külsejük megszállottjai. A „szexi” jelző szinte ma már erőteljesebb bóknak számít a nők szemében, mint a „szép” vagy a „vonzó”. Amikor Isten megteremtette Ádámot, majd az oldalbordájából Évát, Ádám felkiáltott: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” (1Móz 2,25) Ádámnak nyilvánvalóan tetszett Éve külső szépsége is, ám minden valószínűség szerint nemcsak testi vonzalmat tapasztalt. Éva ugyanis sokkal több volt, mint szexi. Szépségéhez szorosan hozzátartozott a lelke és a szelleme is, mivel Ő is Isten képmására teremtetett.
A nő valódi szépsége tehát sokkal mélyebbről fakad, mint a szép arc vagy a feszes test.
A külső is számít – ne tagadjuk el –, hiszen Isten szépségét tükrözzük általa, ahogy egy gyönyörű naplemente vagy az óceánok beláthatatlan kéksége. Csupán arról van szó, hogy a belső szépség nélkül a trendi külső hamar felszínessé, ezáltal üressé, érdektelenné válik. És amikor az öregedés miatt elkezd kopni a testi szépség – hiába is tagadni vagy kizárni a tudatunkból ezt a reklámok, a média, a plasztikai sebészet – a nő belső tulajdonságai kiállják az idő próbáját.
A keserűságből fakad a feminizmus?
Van még egy dolog, amit fontos tudatosítanunk. A feminizmus és annak radikálissá válása a legmélyebben a nőket ért sebekből, és amiatt érzett haragból, keserűségből, elutasítottságból táplálkozik. A nőkkel a történelem során valóban szörnyű dolgok történtek. Alapvető, velünk született vágy, hogy gondoskodjanak rólunk, biztonságban érezzük magunkat, értékeljenek minket azért, akik vagyunk – és mivel ezeket a vágyakat a férfiak sokszor nem töltötték be, sőt az ellenkeződét tapasztaltuk, természetes első reakció a csalódás és a düh. Erre azonban nem a haraghoz való ragaszkodás és a bosszú a megoldás, mert az csak tovább mérgezi a szívünket. Charlotte Bronte írja a Jane Eyre-ban: „Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”
Jézus az, aki teljes gyógyulást tud adni a minket ért összes fájdalomból. „Meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket” – ígéri Isten (Zsolt 147,3). Ő pedig sosem hazudik. Vagy ahogy Ézsaiás próféta könyvében olvassuk a vigasztaló sorokat: „Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, csüggedés helyett öröméneket.” (Ézs 61,3)
Nőként eldönthetjük, hogy ragaszkodunk-e a hamuhoz, a gyászhoz, a minket ért fájdalmakhoz, vagy átadjuk azokat a mennyei Atyának,
és ezzel szabadok leszünk arra, hogy elfogadjuk tőle a fejdíszt, az illatos olajat. Ez vezet el a csüggedés helyett a valódi örömre és teszi az áldozati lét helyett felszabadult, izgalmas kalanddá az életet.
II. János Pál pápa az Evangélium Vitae című enciklikában így fogalmazott: „A nők olyan helyet foglalnak el a kultúra alakításában, a gondolkodásban és a cselekvésben, amely egyedülálló és meghatározó. Rajtuk múlik, hogy előmozdítsák az új feminizmust, amely elutasítja azt, hogy teljes uralomra kellene törekedniük. Helyette a céljuk, hogy elismerjék és megerősítsék a nők valódi zsenialitását a társadalom életének minden területén, és legyőzzenek minden megkülönböztetést, erőszakot és kizsákmányolást, amely a nőket éri.”
hirdetés
