„Te vagy mindig velünk, ha útra kelünk, őrizd életünk minden nap!” – útravaló az új tanévre nemcsak szülőknek

Ismét becsengettek, sok-sok általános iskolás és középiskolás gyermek számára kezdődött meg a tanév. Mivel számomra gyermekkoromtól kezdve természetes volt, hogy a templomba is megyünk tanévnyitó szentmisére, a tanév kezdetével és saját gyermekeim iskolába engedésével egy ismert gitáros ének jutott eszembe, melynek egyik sora így szól: „Te vagy mindig velünk, ha útra kelünk, őrizd életünk minden nap.”

Gyerekkoromban nagyon szerettem az iskolai tanévet megnyitó Veni Sancte szentmiséket. Nem értettem pontosan, mi történik, de a felnőttek viselkedéséből érezhető volt, hogy valami fontos és ünnepélyes alkalomról van szó. A gyermek számára annak a jelentősége, hogy a tanévre segítségül hívjuk a Szentlelket és áldást kérünk, még nem igazán érzékelhető. Több egyházközségben, így nálunk is szokás, hogy az iskolás gyermekek a tanév kezdetén elhozhatják iskolatáskájukat, tanszereiket a templomba, és plébános atyánk megáldja őket. Igazán kedves kezdeményezésnek tartom, így a gyermekek is látványos módon érzékelhetik, hogy az ő tanulmányaikon áldás nyugszik.

Mit is jelent az áldás? Miközben kerestem erre a pontos választ, rátaláltam a Fiducia supplicans című nyilatkozatra. Ennek 8. pontja az áldás jelentésével kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az áldások „arra hívnak minket, hogy megragadjuk Isten jelenlétét az élet minden eseményében, és arra emlékeztetnek, hogy az ember a teremtett dolgok használatában is arra hivatott, hogy Istent keresse, őt hűségesen szeresse és szolgálja.” Saját gyermekeim táskájában az áldásra várva ott volt a korábbi években sok fejfájást okozó matek felszerelés. Nem valószínű, hogy ettől jobban fog menni a matek, mégis egészen más a mindennapi küzdelem azzal a tudattal, hogy az Úr velünk van.

Ahogy gyermekkorom Veni Sancte miséin a felnőttek magatartásából éreztem, hogy ennek az alkalomnak különös jelentősége van, úgy saját gyermekeimen is tapasztalom, hogy

hirdetés

teljesen felesleges a sok beszéd, a nevelésben a példamutatásnak van komolyabb jelentősége.

Azt, hogy vasárnap szentmise van, tudják a gyerekek. Keresztény szülőként viszont fontosnak tartom azt is, hogy megmutassuk a gyerekeknek, a mindennapokban is velünk van az Úr. Nem egyedül járjuk utunkat, nem egyedül küzdünk. Hisz Jézus maga mondta nekünk: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20).

Nem tudhatjuk, hogy keresztény magatartásunkkal, mindennapi apró tanúságtételeinkkel milyen magokat vetünk el,

hogy a templom előtt elhaladva egy apró keresztvetés, valakinek egy spontán segítségnyújtás, egy-egy kedves vagy vigasztaló szó, vagy bármilyen szeretetből fakadó gesztus mikor ér el a gyermek lelkéhez.

A jó példa mellett a magam részéről elengedhetetlennek tartom az imahátteret, mely által minket is vezet és alakít az Úr, és gyermekeinket is hordozzuk benne. Imádságaink szülői szeretetünkből és az Úr kegyelméből egy láthatatlan hálót fonnak gyermekeink köré. A gyermekeinkért való kitartó imádságra örök példa előttem Szent Mónika, aki 20 évig imádkozott tékozló fia megtéréséért, és állhatatossága végül gyümölcsöt termett: ma már az örök boldogságban örvendezhet fiával, Szent Ágostonnal együtt. Adja az Ég, hogy mindennapi helytállásunk és imáink által gyermekeink az új tanévben Jézushoz hasonlóan növekedjenek: „bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2,52) és majdan felnövekedve jó gyümölcsöt teremhessenek.

Az első napok kihívásain, a szülői értekezleteken, a hiányzó tanszerek beszerzésén, könyvek és füzetek bekötésén lassan már túl vagyunk. Itt-ott már elkezdődött az érdemi munka, elsős gyermekeink még a kezdeti lelkesedéssel viszik reggel vadiúj iskolatáskájukat. Lassan viszont tényleg őszre fordul az idő, és az iskolai életben is megindul a mindennapi mókuskerék. Szülőként és pedagógusként nem könnyű a mindennapok küzdelme. Talán a nevelés legnehezebb része, hogy nem látjuk azonnal munkánk gyümölcsét, de hisszük, hogy szeretetünk és gondoskodásunk célt ér a gyermekek lelkében.

Mivel a magam részéről szülőként vagyok érintett az iskolakezdésben, idén már háromszorosan, van már némi tapasztalatom a reggeli rohanás, délutáni különórákra logisztikázás, házifeladat-készítés és dolgozatra készülés témakörében. Azt tapasztalom, hogy elég hamar ki lehet égni az elvárások sűrű hálózatában, a munkahelyi és családi kötelezettségek között egyensúlyozva.

Szükség van arra, hogy időnként megálljunk az Úr előtt, pihenjünk meg nála.

Ilyenkor gyakran eszembe jut Jézus szava: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11, 28)

Saját tapasztalatomból mondom, hogy

ha beírjuk órarendünkbe az Úrral való időtöltést, ha minőségi időt szánunk Neki, akkor a Vele való együttlét egy oázissá válik a hétköznapi rohanásban.

Számomra a napi imádság mellett a heti rendszerességű csendes Szentségimádás ez az oázis, nagyon sok templomban van erre lehetőség, de természetesen mindenki megtalálhatja a napirendjének megfelelő megoldást. Három iskolás gyermek anyukájaként tudom, milyen sűrű a mindennapi élet, viszont arra buzdítok mindenkit, hogy vegye fel az Úrral való kapcsolattartást a napi rutinjába. Így ha a napi teendők súlya alatt saját erőnk meg is fogyatkozik, bátran hirdethetjük Szent Pállal, hogy „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Kissné Berta Rita

hirdetés