Feltörő gondolatok a tegnapi, Árpád hídnál történt tragédia kapcsán.
Mész az Árpád hídon békésen – én is gyakran így teszek – amikor a semmiből veled szembe jön egy őrült egy lopott autóval. Esélyed nincs. Esély akkor lett volna, ha a reggel már kábítószerfogyasztásért lefülelt embert nem engedték volna ki. A következmény: három halott, súlyos sérültek, gyászoló rokonok, félbetört életek.
Egyikük pont annyi idős mint én. Semmiről nem tehetett, lehettél volna te is vagy lehettem volna én is. Iszonyatosan igazságtalan és dühítő, hogy emberek élete így ér véget a földön, hogy hány ember életét nyomorítja meg lelkileg örökre egy ámokfutó.
Istent hibáztatjuk most, miközben mi emberek tesszük pokollá ezt a világot. Szavainkkal, tetteinkkel, ámokfutásainkkal, azzal hogy becsukjuk a szemünket és nem vesszük komolyan sem Isten, sem állam törvényeit.
Hol van Isten? Isten ott van a sérültek és a gyászolók mellett. Az igazságtalanságot elszenvedők mellett.
Más bűneiért ne Őt hibáztasd.
Ne felejts el imádkozni értük: az áldozatokért, a sérültekért, a rokonokért – és leginkább az elkövetőért, mert talán most neki van rá a legnagyobb szüksége.
Isten bocsássa meg neki a tettét.
Nyugodjanak békében!
