Csáky Pál író, Szlovákia korábbi miniszterelnök-helyettese tisztelt meg bennünket azzal, hogy a 777-en írja le gondolatait azok után, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnököt a nyílt utcán lőtték meg egy héttel ezelőtt. A felvidéki magyarság ikonikus alakja kendőzetlen őszinteséggel teszi fel a kérdést, hogy vajon merre tart a társadalmunk ezekben az időkben, hova vezetett a primitívbe forduló médiazaj, a politikusok hatalmi versengése.
Mindig fájdalmas dolog megtapasztalni, ha az ember pozitív gondolkodása találkozik a valóság durvaságával. Ha mi, akik korábban születtünk, visszagondolunk akár egy fél évszázaddal ezelőtti világunkra, s abban a magunk elképzeléseire az annyira várt harmadik évezredről, komoly csalódásainkról kell beszámolnunk.
Mennyit reméltük, hogy a várva várt 21. század majd a fény, a béke, a megértés, a szociális igazságosság időszaka lesz! Bíztunk benne, hogy az ember tanult a huszadik század hibáiból, képes lesz felemelkedni a napi érdekeken és méltóbb körülményeket teremteni az emberi lét számára. Sajnos, nagyot kellett csalódnunk.
A világunk bizonytalanabb lett, s mint ilyen, veszélyesebb.
A szomszédunkban véres háború dúl, Csehországban karácsony előtt egy őrült célba lőtt a Károly Egyetem diákjaira, 14-et hidegvérrel lemészárolt közülük, s további 25-en komoly sérüléseket szenvedtek. És most itt van a szlovákiai eset: nyílt merénylet a szlovák miniszterelnök ellen! Joggal rázkódunk össze és kérdezzük önmagunktól és egymástól is: mi történik itt, mi történik velünk és körülöttünk?
Pár évvel ezelőtt hasonló sokkot éltünk át a Covid világjárvány alatt, s akkor bizony Ferenc pápa fogalmazta meg a legjobb választ: tévedtünk, amikor azt hittük, hogy mi személy szerint egészségesek maradhatunk egy beteg világban.
Nos, érzésem szerint most sem tudunk okosabbat mondani: tétlenül néztük, ahogy eldurvul körülöttünk a világ, elcsodálkoztunk, mennyi félelmetes szemét jön szembe velünk a valós életben csakúgy, mint a kibertérben. Fájdalmas látni, milyen sebességgel szokunk hozzá ezekhez az impulzusokhoz, amelyek naponta gyalulják a szellemi-erkölcsi értékrendünket. Néhányan pszichiáterhez rohannak, hogy megnyugtassák a lelküket, nem vévén észre, hogy itt nem tűzoltásra, hanem rendszerszerű megoldásra volna szükség. Arra, hogy az egészséges lelki immunrendszerünk egységesen mondjon nemet a szellemi-erkölcsi devianciákra. Arra, hogy képesek legyünk visszatérni azokhoz az erkölcsi normákhoz, amelyek lehetővé tették az emberiség eddigi olyan teljesítményeit, amelyekre méltán lehetünk büszkék, s amelyek felemeltek mindannyiunkat. S ezen az alapon új világképet alkotnunk a jövőnk számára – nem pedig állati módon csámcsogni azokon az egyre lejjebb csúsztató szennyáradaton, amely ömlesztve zuhan ránk valós életünkben és a médiában is. Mert ne nézzünk félre: amikor szörnyülködünk egyet a több száz televíziós csatorna tartalmának igénytelenségén, gyomorforgató primitívségén, akkor azt is látnunk kell, ezek azért furakodhatnak be nap mint nap a lakásainkba, mert éltetjük őket, valakik közülünk közvetlen vagy közvetett módon fenntartják őket.
Ne hazudjunk tehát magunknak, az okok vizsgálatát kezdjük saját magunkon.
Majd terjesszük ki barátainkra, családjainkra, ismerőseinkre. S nézzünk csak szembe politikai szimpátiáinkkal is: a közéleti embereknek, a politikusoknak fokozott a felelőssége. Harminc évvel ezelőtt, amikor én beléptem a politikába a rendszerváltáskor, a politikus kifejezés elismerést váltott ki az emberekben. Ma szinte szitokszóvá vált.
Nézzünk csak a tükörbe, miért történt így?
Hogy az általános vélemény szerint a személyes érdek érvényesítése a legfontosabb, a hatalom és a pénz megkaparintása és megtartása mindenek felett.
Robert Fico 2018-ban Szlovákia történelmének egyik erkölcsi mélypontján, az ismert újságíró-gyilkosság után kényszerült lemondani. Utána viszont mindent eszközt felhasznált a visszajövetelre: a legdurvább szótárat használta, hergelte az embereket a kormány, a politikailag másként gondolkodók és az újságírók ellen. A szlovák televízióban az utca egyik embere fogalmazott a legpontosabban: óriási érzelmi cunamit keltett maga körül, amelynek voltak pozitív és negatív töltetei is. Tavalyi hatalomra kerülése után nyíltan a bosszú eszközéhez nyúlt: lefejezte a rendőrséget, megszüntette a speciális ügyészséget, a kormány alá akarja begyömöszölni a közszolgálati rádiót és televíziót. S erre találtatott egy ember, aki úgy gondolta, ezt meg kell akadályoznia…
A rendőrségi vizsgálat bizonyára fényt derít majd az ügy részleteire, de az alapproblémával kapcsolatban már most véleményt tudunk formálni. Akik csak a felszínt nézik, azt mondják: egy újabb szörnyű cselekedet. Ám az igazság ennél mélyebb: ez az emberi felelőtlenség eredménye.
Rossz úton vagyunk, meg kellene állni és elgondolkodni a lehetséges korrekciókon.
Visszatérni az alappillérekhez – s ezen az úton komoly feladat vár az egyházakra is. Az elefántcsont-toronynak elsősorban a hitelességével kell szolgálnia az embert ezen az úton. Mert rendszerszerű változások nélkül csak idő kérdése, mikor jön egy újabb merénylő…
Csáky Pál
a szerző író, Szlovákia korábbi miniszterelnök-helyettese
Fotó: MTI
hirdetés
